B. L. 2020.06.26 13:03

Kevin még nem kergette el a betörőket, amikor a Pool legutóbb aranyérmes lett

Mint ismert, a Liverpool FC fennállása első Premier League-aranyérmét szerezte meg, miután a Manchester City kikapott a Chelsea vendégeként, s így már a matematikai esélye is elszállt a címvédésre. A Pool 30 év után lett ismét bajnok, úgyhogy kitekintettünk, mi történt a világban 1990-ben.

Kevin még nem kergette el a betörőket, amikor a Pool legutóbb aranyérmes lett



EZ TÖRTÉNT 1990-BEN A NAGYVILÁGBAN

• Január 25-én New York közelében lezuhant az Avianca 52-es járata. A katasztrófa oka az üzemanyag kifogyása volt, 73 halálos áldozatot követelt a szerencsétlenség.

• Február 11-én Nelson Mandela 27 év fogság után kiszabadult a börtönből (négy évvel később a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökévé választották meg).

• Március 12-én elkezdődött a szovjet csapatok kivonulása Magyarországról, a folyamat 1991. június 16-án ért véget. Március 15-én Mihail Szergejevics Gorbacsov lett a Szovjetunió elnöke, az ő 1991. december 25-i lemondása a Szovjetunió megszűnését is jelentette.

A Hubble űrtávcső (Fotó: AFP)

• Április 24-én a Discovery űrrepülőgép személyzete 600 kilométeres magasságon Föld körüli pályára állította a Hubble űrtávcsövet.

• Április 28-án lett bajnok a Liverpool FC.

• Május 2-án Göncz Árpád ideiglenesen, augusztus 3-tól választott köztársasági elnök lett. Május 23-án megalakult az Antall-kormány.

• Június 21-én megalakult a Budapesti Értéktőzsde.

• Július 27-én az utolsó Citroën 2CV a portugáliai Mangualdében elhagyja a termelési csarnokot. A francia autógyár egyik legnagyobb sikerű modelljéből a gyártás 1948-as kezdete óta 5 114 961 darab készült el.

• Augusztus 2-án Irak lerohanja Kuvaitot, ezzel megkezdődik az öbölháború. A Perzsa-öbölben zajló fegyveres konfliktus 1991. február 28-án ért véget, amikor is az ENSZ-koalíció felszabadította Kuvaitot.

• Szeptember 15-én a Magellan űrszonda elkezdi fényképezni a Vénusz felszínét.

• Október 2-án megszüntetik Berlin négyhatalmi megszállását, másnapra Németország újra egységes: egyesül az NDK és az NSZK, Helmut Kohl lett a kancellár. Október 15-én Nobel-békedíjjal tüntetik ki Gorbacsovot, 24-én a magyar Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánítja a halálbüntetést, egy nappal később taxisblokád Magyarországon.

• November 6-án Magyarország az Európa Tanács teljes jogú tagjává vált, 12-én megkoronázták Akihitót, Japán 125. császárát, ő 1989. január 7. és 2019. április 30. között uralkodott a szigetországban. Egy nappal később elkészült az első ismert weboldal.

• 11 év hivatalban töltött idő után november 28-án lemondott a „Vaslady”, Margaret Thatcher az angol miniszterelnöki posztról. Helyét John Major vette át.

1990 A FILMVILÁGBAN

Tom Cruise-nak aktív éve volt, február 4-én elvált Mimi Rogerstől, s december 24-én összeházasodott Nicole Kidmannel, akivel 2001-ig alkotott egy párt.

Ami a filmeket illeti, a legnagyobb összbevételt generáló alkotás ebben az évben a Ghost volt, de mindenki kedvenc Kevinje is ekkor (egészen konkrétan november 10-én) jelent meg a mozivásznakon, a „Reszkessetek, betörők!” nélkül gyakorlatilag évek óta elképzelhetetlen nálunk a karácsony.



De ekkor állt utcalánynak Julia Roberts a Micsoda Nő! című filmben, Bruce Willisnek Még drágább volt az élete, és befejeződött a kultikus Vissza a jövőbe trilógia is.



1990 A ZENEVILÁGBAN

• Megalakult az eMeRTon-díjas magyar rockegyüttes, a Republic.

Madonna a Vogue-gal nagy sikert aratott, a Justify My Love-val és a klipjével viszont óriási botrányt kavart.



• A svéd Roxette a poptörténelem egyik legsikeresebb dalával hódított, a Micsoda nő! betétdalaként is hallható It Must Have Been Love. A film zenéit tartalmazó albumból 9 millió példányt adtak el világszerte, a szám a USA Billboard Hot 100 slágerlista vezetője lett.



• A korszak rajongott szintipop együttese, a Bonanza Banzai a „Jel”-lel került a csúcsra.



1990 A SPORTBAN

• A labdarúgó NB I-ben az Újpesti Dózsa lett a bajnok, megszerezve ezzel 19. aranyérmét.

• Az NSZK nyerte meg a világbajnokságot, ez volt a harmadik sikere, azóta 2014-ben Németország néven összejött a negyedik is.

• A BEK-döntőt Bécsben rendezték meg, az AC Milan Frank Rijkaard találatával 1–0-ra legyőzte a Benficát. A piros-feketék negyedszer lettek Európa urai, azóta még három elsőség jött össze, és csupán a Real Madrid (13) előzi meg őket. Érdekesség, hogy a mérkőzés játékvezetője egy bizonyos Helmut Kohl volt, de természetesen ő nem összekeverendő a fent említett kancellárral, hiszen osztrák játékvezetőről van szó. A civilként hentes Kohl 1991. szeptember 26-án, 48 évesen hunyt el.



Spanyolországban a Real Madrid sorozatban ötödször, összességében 25. alkalommal ülhetett fel a trónra. A királyi gárda jelenleg a 34. elsőségére hajt.

Olaszországban Diego Maradona vezérletével a Napoli megszerezte második, mindmáig utolsó bajnoki aranyát.

Németországban viszont már akkor is a Bayern München volt az úr, a 12. címét szerezte meg. A bajorok nemrégiben újra elsők lettek – sorozatban nyolcadik, összességében már a 30. alkalommal.

Dennis Rodmanék megvédték címüket (Fotó: Getty Images)

• A franciáknál a Marseille a profi érában hatodszor hódította el a serleget (azóta kilenccel áll, ahogyan a PSG is, a rekorder a Saint-Étienne 10-zel), a hollandoknál az Ajax 23. alkalommal győzött (34-nél tart, a jelenlegi kiírást a koronavírus-járvány miatt lezárták, hiába vezettek az amszterdamiak, nem kapják meg az aranyat), a portugáloknál az FC Porto 11. alkalommal nyert (jelenleg a 29. elsősége felé halad).

• Az Egyesült Államokban a Detroit Pistons rosszfiúi megvédték NBA-címüket (2004-ben a harmadik elsőség is összejött), az NHL-ben az Edmonton Oilers immár Wayne Gretzky nélkül is ünnepelhetett (ez volt az ötödik, eddigi utolsó Stanley-kupa-győzelme), az NFL-ben a San Francisco 49ers negyedszer nyert Super Bowlt (ez még az 1989-es idény volt, azóta az 1994-es bajnokság megnyerése díszíti a sort, a 2012-es kiírásban és idén februárban drámai csatában maradt alul a nagydöntőben).


Kézilabdában a nyolcszoros BEK/BL-győztes Hypo másodszor ért fel a csúcsra, a férfi világbajnokságon Svédország harmadszor győzött (azóta 1999-ben is aranyérmes lett), a hölgyeknél a Szovjetunió sorozatban harmadszor lett első – azóta Oroszországként négyszer győzött.

• A száguldó cirkuszban a tragikus sorsú Ayrton Senna másodszor lett a pontverseny első helyezettje, egy évvel később megszerezte utolsó világbajnoki címét az F1-ben.



EGYÉB ÉRDEKESSÉGEK

• Január 14-én született Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívónk.

• Május 6-án látta meg a napvilágot Gulácsi Péter, a válogatott jelenlegi első számú kapusa, aki amúgy korábban a Liverpool játékosa is volt.

Az adatokhoz a Wikipedia segítségét vettük igénybe

2020.09.20 17:03:23

Angol labdarúgás B. Á.

A Premier League 2020–2021-es kiírásának első rangadóján csak az első félidőben lehetett izgulni.

2020.09.19 14:53:25

Angol labdarúgás H. D.

Ole Gunnar Solskjaer csapata nyolc hónap után szenvedett újra vereséget a PL-ben.

2020.09.18 23:35:41

Angol labdarúgás BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Bizsergető érzés utólag rádöbbenni, kiket pöckölgettünk az asztalokon, farostlemezeken. A Leeds United ráadásul az egyik legérdekesebb és talán legkülönlegesebb futballrejtély, misztérium.

2020.09.14 21:11:25

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Nem engedélyezte a PL a szaúdi hatalomátvételt; a Hotspur ismét BL-re tör, ravasz igazolásokkal.

2020.09.06 10:45:28

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

TOPLISTA. A 2012-es BL-döntőt eltiltás miatt kihagyta, a végén mégis meccsszerelésben ünnepelt a trófeával – teljesen megérdemelten.