Kétszer szólt a Falcao-bomba: a City a Realnak, az MU a városi riválisnak tett be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 11:27
null
Falcaóval új dimenzióba kerül a jelentős formajavulásra szoruló MU
A nyári átigazolási piac egyik legnagyobb durranása az utolsó pillanatra maradt. Sőt, Radamel Falcao ügye az utolsó két napon két nagyot szólt. A Monaco kolumbiai támadója szombatig a Real Madrid, majd vasárnapig a Manchester City játékosának érezhette magát, hogy végül hétfőn a Manchester Unitedhoz kerüljön. (Tekintse meg összeállításunkat a topligák nyári igazolásairól!)

 

Csütörtök este a Real Madrid és a Monaco megegyezett egymással Falcao átigazolásának részleteiben (már oda is kölcsönben ment volna). A Monacón kívül vélhetően minden érintett, valamint a zuhanyhíradóból értesülő közvélemény is őszintén azt hihette, a dolog eldöntetett, a bejelentés csupán formalitás. De ne feltételezzünk kivárást és sunyiságot a Monacóról sem, arról valóban nem a riviérai klub tehetett, hogy a képben lévő, ám addig csendben kiváró Manchester City ráígért a spanyolokra.

KLASSZISCSATÁR, NEM APRÓÉRT

A River Plate-től 2009-ben ötmillió euróért 23 évesen Portugáliába megérkező Falcao európai állomáshelyein soha nem fukarkodott a gólokkal. A Porto (51 meccs/41 gól) már busás haszonnal adta tovább két évvel később az Atléticónak (68/52), a spanyol klub 48 millió eurót fizetett érte. Falcao Madridban gond nélkül pótolta a Manchester Cityhez távozó Sergio Agüerót, minden jel arra mutatott, hogy csak idő kérdése, mikor lépi meg a következő lépcsőfokot. Mert az Atlético bár nagycsapat, de mégsem a topkategória. Falcao viszont az. Messzire nem is kellett volna mennie, hiszen adta magát a Real Madrid. A „királyiak" udvaroltak is bőszen 2012, de különösen 2013 nyarán, ráadásul a támadó szakmai és emberi hiúságát is legyezgette a lehetőség. Úgy tűnt, hogy ez egy lejátszott meccs lesz, csak épp az udvarlás során a felek megfutják az ilyenkor szokásos alkudozási köröket.

Ezzel szemben a Falcao-transzfer első igazán váratlan fordulataként a kolumbiai a nagy terveket szövögető, azért jelentős anyagi áldozatra is kész Monacóhoz került. Nem aprópénzért: a klub 60 millió eurót utalt át a madridiaknak! Falcaót egy peches sérülés hátráltatta, hogy még inkább klubcsapata hasznára váljon (20/11), ráadásul a vb-ről is kénytelen volt lemondani, pedig ki tudja, hogy az egyébként is jó erőkből álló Kolumbia vele megerősítve meddig juthatott volna. A házigazda Brazília elleni negyeddöntős búcsút (1–2) így sem kell szégyellniük James Rodríguezéknek.

Mindez pénteken történt, az események ezt követően szombaton felgyorsultak. A Monaco ejtette a madridiakat. Pedig időközben megjelent Falcao Twitter-bejegyzése, amelyben a Realhoz történő szerződésére utal, és amelyet a labdarúgó levett, hogy másfél órával később hamis hírként, a feltett tweetet montázzsal magyarázza. A háttérben eközben már gőzerővel zajlott a kolumbiai „agymosása". Falcao többször nyilatkozott arról a közelmúltban – ezúttal nem nyilvánult meg –, hogy a Real a szíve csücske. Vélhetően ezerrel beleélte magát abba, hogy az Atléticónál töltött plusz éve után, majd a monacói kitérővel ugyan, de végül mégis a „blancókhoz" kerül. Az anyagiak azonban átírták a jövőjét.

A Monaco vezetői szombat késő estig, még inkább vasárnap hajnalig próbálták meggyőzni Falcaót arról, hogy mondjon le a madridi szerződésről, és fogadja el a City ajánlatát. Utóbbinál a színfalak mögött nagy erőket mozgósítottak a kolumbiai megszerzéséért, ám közel sem volt ennyire egyenes a történet.

Vegyük a pénzügyi fair play-szabályt – legyen egyensúlyban a vétel és az eladás –, amelyet a manchesteriek nem tartottak áthidalhatatlan problémának. Pikk-pakk eladják Álvaro Negredót (el is ment végül a Valenciához, igaz, csak kölcsönbe), meg néhány kisebb transzfer, s máris sínen vannak. Ez rendben is lenne, Falcao fizetése pedig csak később jelentett volna olyan problémát, amellyel kezdeniük kellene valamit. A City legjobban fizetett játékosa, Yaya Touré hirtelen a második helyre került volna a házi rangsorban, viszont mindjárt félpénzzel! Falcaónak ugyanis 10 millió fontos nettó fizetést ígért a City, plusz prémiumot. Ezzel szemben Yaya Touré – miután rábólintott a költségcsökkentésre – ötmillió fontot keres, bár a bónusza ötven százalékkal több, mint a kolumbiaié. No, de ez nem a Monaco és Falcao baja, hanem a Cityé. Mint ahogyan az is, hogy a háttérből klasszis pókerjátékosokat meghazudtoló higgadtsággal vasárnap előrukkolt a Manchester United is!

FALCAO: A VILÁG LEGNAGYOBB KLUBJA
„Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a szezonban kölcsönben a Manchester Unitedben futballozhatok. Az MU a legnagyobb klub a világon, és elkötelezett, hogy ismét a csúcsra érjen. Kíváncsian várom a közös munkát Louis van Gaallal, és szeretnék hozzájárulni a klub sikereihez ebben az izgalmas időszakban” – olvashatók Falcao szavai a manchesteri klubhonlapon.

Ahogy a madridiakkal kapcsolatos hír másnapján a City, úgy egy nappal a manchesteri PL-címvédőé után a United végleges ajánlata is befutott Monacóba. Onnantól kezdve már a City sem tudta, mire számítson, hogyan áll valójában az üzlet. Ferran Soriano, a City általános igazgatója a hír hallatán még vasárnap késő este Monacóba utazott, és arra kapacitálta a tárgyalópartnert, hogy a lehető legrövidebb úton zárják le az egyeztetéseket, s írják alá a szerződéseket. A Monaco azonban kivárt. Ezt három óra várakozást követően, hajnali négykor unta meg a Man. City, amely azt kommunikálta a világgal: számukra a Falcao-transzfer tárgytalan!

Innentől kezdve viszont már csak egyetlen olyan ajánlata maradt a Monacónak és Falcaónak, amely mindkettőjük számára megfelelt, ez pedig a Unitedé volt. A kolumbiai viszont még mindig nem volt hajlandó dönteni. Mivel más alternatíva már nem volt képben, sok választási lehetősége végül nem maradt. Az átigazolást végül kedd hajnalban hivatalosan is megerősítették, bár a konkrét, hivatalosan megerősített részletek egyelőre nem láttak napvilágot. Sajtóhírek szerint az MU hatmillió fontot fizet a kölcsönvételért, és a végleges megvásárlás esetére is konkrét összegben állapodtak meg a Monacóval.

VAN GAAL: ÖRÜLÖK RADAMELNEK
„Nagyon örülök, hogy Radamel kölcsönbe hozzánk került ebben az idényben. Ő az egyik legjobb gólszerző a futball világában. A szerzett gól per mérkőzés mutatója önmagáért beszél, és amikor egy ilyen játékos elérhető, akkor azt a lehetőséget nem szabad elszalasztania az embernek” – nyilatkozta Louis van Gaal, a United menedzsere.

Falcao pedig már számolhat az általa kért 10 millió fontos fizetéssel – plusz adott esetben prémiummal –, mármint nettó, ahogy ahhoz Monacóban is hozzájutott. Az MU-t viszont komoly adók terhelik: az angol klubnak hetente 350 ezer fontjába (napi árfolyamon körülbelül 138 millió forint) kerül majd Falcao, hiszen a kiemelt fizetés magas járulékokat von maga után. Nagyságrendileg egyharmaddal kerül többe, mint az eddigi listavezető Wayne Rooney. És akkor a kolumbiai hatmilliós bérleti díját ehhez még hozzá sem számítottuk... A pénz miatt az angol klubnál nem aggódnak annyira, köszönhetően a Chevrolet és az Adidas kiemelt (egymilliárd font) szponzori támogatásának.

Radamel Falcao hétfőn orvosi vizsgálatra Manchesterbe repült, és immár bizonyos, hogy ő lesz a United hatodik nyári igazolása Luke Shaw, Ander Herrera, Marcos Rojo, Ángel Di María és Daley Blind után. Ők azok, akiket a szezonban nem láthatunk a nemzetközi kupaporondon...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik