Joe Cole vitatható góljával nyert a Liverpool

Vágólapra másolva!
2011.01.01. 18:23
null
Joe Cole így örült 92. percbeli góljának, amely győzelmet ért a Liverpool számára (fotó: Action Images)
A Liverpool az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet az előkelő pozícióban utazó Bolton ellen, míg az élbolyhoz tartozó Manchester City és Tottenham szintén három ponttal gazdagodott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) szombati játéknapján.

LIVERPOOL–BOLTON 2–1

Meglehetősen kilátástalan első félidőt produkált a Liverpool, de így is nyílt néhány alkalma arra, hogy megszerezze a vezetést – az egyik lehetőségnél Maxi Rodríguez ívelt fejese a lécről pattant az alapvonalon túlra. Nem sokkal az első félidő vége előtt aztán a Bolton megszerezte a vezetést: Matthew Taylor jobbról középre kanyarodó szabadrúgását követően Reina nem jött ki a labdára, és Kevin Davies közvetlen közelről a hálóba fejelt.

A „vörösök" góllal kezdték a második félidőt: szép összjátékot követően Steven Gerrard – aki a 21. percben állt be Raul Meireles helyére – ívelte a labdát a kapu irányába, és Fernando Torres nagyszerű kapáslövéssel egyenlített. A spanyol nem sokkal később hajszállal mellélőtt. Már-már úgy tűnt, az előző két fordulóban veszítő Liverpool ezúttal sem nyer, és tovább folyhat a médiabeli találgatás Roy Hodgson menedzser kirúgásáról, amikor a nem sokkal korábban beálló Joe Cole megszerezte a győztes gólt.

Az első gólnál is fontos szerepet játszó Gerrard beívelése után a labda egy védőről középre pattant, és a lesgyanús helyzetben lévő Cole közelről a kapuba passzolt – első bajnoki gólját szerezve a Pool színeiben. A gól vitatható körülmények között született, de a három pont az három pont. A Liverpool több mint egy év után nyert úgy bajnoki meccset, hogy a győztes gólt a 90 perc letelte után szerezte. Bogdán Ádám, a Bolton fiatal magyar kapusa a kispadon ült.

LIVERPOOL–BOLTON 2–1
 

 

MANCHESTER CITY–BLACKPOOL 1–0

Nemcsak az eredménynek, hanem a szórakoztató futballnak is örülhetett a manchesteri publikum az első félidőben. Úgy a City, mint az idegenben bravúrokra képes Blackpool nyíltan játszott, az első félidőben ez egy gólt eredményezett: a 34. percben Adam Johnson jól eltalált lövése akadt meg a vendégek kapujának jobb alsó sarkában. Egy perc múlva megszülethetett volna a második hazai gól is, ám Carlos Tévez tizenegyesből a kapu mellé lőtt!

A fordulást követően a manchesteriek fölénybe kerültek, Tévez többször is növelhette volna az előnyt – sem ő, sem a többiek nem tették ezt meg, ettől függetlenül a sorozatban harmadszor nyerő City pontszámban újra utolérte városi riválisát, az évnyitó meccsen a West Bromwich otthonában nyerő Manchester Unitedet. Igaz, a City két mérkőzéssel többet játszott, mint a United.

TOTTENHAM–FULHAM 1–0

A Tottenham nem futballozott jól az első félidőben, ám az alsóházban veszteglő londoni vetélytársa hiába állta a sarat, Gareth Bale fejesével a Spurs megszerezte a vezetést a 43. percben. A hazaiak a folytatásban kézben tartották az eseményeket, s bár a Fulhamnek is voltak lehetőségei, az eredmény már nem változott. A Tottenham sorozatban harmadszor nyert, és kilenc forduló óta veretlen a bajnokságban, míg londoni derbit immár 13 találkozó óta nem veszített a White Hart Lane-en. Gera Zoltán a 82. percben lépett pályára a vendégeknél.

STOKE CITY–EVERTON 2–0

Az Everton egyre-másra dolgozta ki a gólhelyzeteket az első félidőben, Kenwyne Jones fejesével mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést a 23. percben. Jones a második félidőben is bajt kevert a vendégek kapuja előtt, akcióját követően Phil Jagielka – akit igencsak szorongatott Ricardo Fuller – a saját kapujába szerencsétlenkedte a labdát. Jagielkának ez volt a hatodik öngólja a Premier League-ben, csak Richard Dunne (8) és Jamie Carragher (7) előzi meg e furcsa listán. A liverpooli kékek négyes bajnoki veretlenségi sorozatuknak voltak kénytelenek búcsút mondani, a Stoke megerősítette pozícióját a középmezőnyben.

SUNDERLAND–BLACKBURN 3–0

A Sunderland az első két gólhelyzetét kihasználta – Danny Welbeck lőtt, Darren Bent fejelt egy-egy gólt az első húsz percben –, és a későbbiekben sem hagyott kétséget afelől, hogy megnyeri a Blackburn Rovers elleni meccsét. A lefújás előtt a csereként beálló Asamoah Gyan belőtte a harmadikat is, a „fekete macskák" a forduló eddigi legfölényesebb sikerét aratva feledtették az elmúlt két kör fiaskóját, és elérték a 30 pontos platót. A Sunderland tizedszer nem kapott gólt ebben a szezonban bajnoki meccsen, e tekintetben csak a Man. City állja vele a versenyt.

WEST HAM UNITED–WOLVERHAMPTON 2–0

A West Ham jó ideig csak Robert Green nagyszerű védéseinek köszönhetően reménykedhetett a pontszerzésben az élvonalbeli tagságuk meghosszabbításért küzdő csapatok meccsén, aztán nem kis szerencsével előnybe került. A második félidőben Frédéric Piquionne beadása a Wolves védője, Roland Zubar térdéről a kapuba pattant. Tökéletesen illeszkedett a meccs addigi forgatókönyvébe, hogy miközben a vendégek rohamoztak, és Sylvain Ebanks-Blake kapufát fejelt, odaát Freddie Sears belőtte első bajnoki gólját – és biztossá tette a hazaiak győzelmét. Az idényt tragikusan kezdő West Ham sorozatban a negyedik bajnokiján maradt veretlen, és hat vereség után nyert újra újévi meccset – 1994 óta először.

AZ ÁLLÁS 
  1. Manchester United 19 11 8 41–18 +23  41
  2. Manchester City 21 12 5 4 33–16 +17  41
  3. Arsenal 19 11 3 5 39–22 +17  36
  4. Tottenham 20 10 6 4 30–23 +7  36
  5. Chelsea 19 10 4 5 33–15 +18  34
  6. Sunderland 21 7 9 5 24–22 +2  30
  7. Bolton 21 7 8 6 33–28 +5  29
  8. Stoke City 20 8 3 9 25–24 +1  27
  9. Liverpool 19 7 4 8 23–24 –1  25
10. Blackpool 18 7 4 7 26–30 –4  25
11. Blackburn 21 7 4 10 26–34 –8  25
12. Newcastle 19 6 4 9 28–31 –3  22
13. Everton 20 4 10 6 21–24 –3  22
14. West Bromwich Albion 20 6 4 10 26–36 –10  22
15. West Ham United
21 4 8 9 22–33 –11  20
16. Aston Villa 19 5 5 9 20–34 –14  20
17. Wigan 19 4 8 7 17–31 –14  20
18. Birmingham 18 3 10 5 18–21 –3  19
19. Fulham 20 3 10 7 19–24 –5  19
20. Wolverhampton 20 5 3 12 20–34 –14  18

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik