Játékossors: 19 évesen az MU alapembere volt, 31 esztendősen befejezte

T. I.T. I.
2019.09.21. 08:48
null
Anderson igazi csodagyerekként indult (Fotó: AFP)
31 esztendősen bejelentette visszavonulását Anderson Luís de Abreu Oliveira, a Manchester United korábbi középpályása. A brazil labdarúgó legutóbb a török másodosztályban szerepelt, de csak 11-szer lépett pályára a 2018–2019-es idényben. 

 

Anderson már 16 évesen a Gremio felnőttcsapatában futballozott, majd a Portónál eltöltött egy esztendő után a Manchester Unitedhoz került. Első évében 38 meccsen lépett pályára, azaz lényegében alapembere volt a 2007–2008-as idény végén angol bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyerő alakulatnak. Év végén megkapta a legjobb Európában futballozó, 21 év alatti játékosnak járó Golden Boy-díjat is.

A folytatás már kevésbé alakult fényesen, sérülések és formahanyatlás miatt egyre kevesebb mérkőzésen jutott szóhoz Manchesterben, bár még nyolc idényen át tartozott a csapat kötelékébe, olyan évad nem akadt, amikor a bajnokik felénél többször lépett volna pályára.

Egy firenzei kölcsön után hazatért, az Internacional, majd a Coritiba játékosa volt, ezt követően igazolt az Adana Demirsporhoz.

A brazil válogatottban nyolcszor lépett pályára, mindannyiszor 21 éves kora előtt.

Legfrissebb hírek

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
22 órája

Visszavonult a korábbi angol válogatott Conor Coady, a Wolves egykori csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:19

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 16:08

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
2026.11.05. 11:44

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30