Itt már nem lesz jótékonykodás: manchesteri derbi a Wembleyben

Vágólapra másolva!
2011.08.07. 11:12
null
Anglia manchesteri derbivel köszönti az új idényt (fotó: Action Images – archív)
Címkék
Akárcsak az olaszoknál (földrajzilag ugye Pekingben), Angliában is a Szuperkupával kezdődik a labdarúgószezon, amely – akárcsak a délieknél – a szigetországban is városi derbit hoz. A bajnok Manchester United és a kupagyőztes Manchester City az áprilisi FA-kupa-elődöntőhöz hasonlóan a Wembleyben méri össze az erejét.

 

Sűrű hete van a Manchester Unitednek, hiszen a vasárnapi lesz a harmadik mérkőzés hétfő óta, amelyen a „vörös ördögök” szerepelnek. Kedden ugyan a felnőttkeretből csak heten szerepeltek az Olympique Marseille elleni jótékonysági fellépésen, ami meg is látszott, hiszen nehezen tudunk felidézni korábbról olyan mérkőzést, amely hatgólos, 8–2-es hazai győzelmet hozott és ahol a vesztes fél kispadján bizonyos Sir Alex Ferguson ült...

OBERTAN TÁVOZHAT
Angol lapértesülések szerint elhagyja a Manchester Unitedet, és a Newcastle-ben folytatja pályafutását Gabriel Obertan.
A hárommillió fontra taksált francia középpályás várhatóan öt évre ír alá új kenyéradójához.

Péntek este már komolyabb játékerőt képviselt a bajnokcsapat, hiszen a New York Cosmos elleni, Paul Scholest búcsúztató gálameccs első félideje amolyan „főpróbának” tűnt, legalábbis a kezdőt figyelembe véve, de a cserék sem vallottak kudarcot – bizonyíték erre a 2–0-s fordulás utáni 6–0-s siker.

Persze aligha hihetjük, hogy emiatt cseppet is fáradtabbak lesznek Wayne Rooneyék, nem kétséges, hogy a Manchester City elleni Community Shield-összecsapást már a lehető legkomolyabban fogják venni a „Ferguson-fiókák".

A csapat felkészülésére egyébként sem lehet panasz, a United mind a négy egyesült államokbeli találkozója után győztesen hagyta el a pályát, ráadásul némi elégtételt vett a Barcelonán is a BL-döntőben átélt kudarcért (1–2). A mai londoni mérkőzésen is valami hasonló a feladat: az áprilisban elszenvedett FA-kupa-elődöntős vereségért (0–1) kellene visszavágni a városi riválisnak.

AZ ELMÚLT TÍZ ÉV SZUPERKUPÁI
2010 Man. United–Chelsea 3–1
2009 Chelsea–Man. United 2–2, tizenegyesekkel: 4–1
2008 Man. United–Portsmouth
0–0, t: 3–1
2007 Man. United–Chelsea 1–1, t: 3–0
2006 Liverpool–Chelsea 2–1
2005 Chelsea–Arsenal 2–1
2004 Arsenal–Man. United 3–1
2003 Man. United–Arsenal 1–1, t: 4–3
2002 Arsenal–Liverpool 1–0
2001 Liverpool–Man. United 2–1

A City felkészülése sem volt rossz, Amerikában a „kékek” is nyertek három meccset (a Galaxy elleni 11-esek után), de Roberto Mancininek gondja is akadt. A csapatkapitány Carlos Tévez meghosszabbított szabadságot kapott, Sergio Agüerót pedig aligha volt még ideje beépíteni az együttesbe, bár állítólag csereként ma akár már be is mutatkozhat.

Az Arsenalból érkező Gaël Clichy – a másik új fiúhoz, Sztefan Szavicshoz hasonlóan – viszont rögtön trófeával igazolhatja döntésének jogosságát, persze a túloldalon ugyanez a célja a(z egyelőre) háromfős új kontingensnek. David de Gea és Ashley Young kezdőbe kerülésére jó esély van, ám könnyen elképzelhető, hogy Phil Jones is bemutatkozhat a találkozón. Javi Hernándezt biztosan nem láthatjuk a pályán a sérülése miatt, és Michael Carrick játékára is kicsi a sansz.

Egy biztos, a finom játszadozásnak a mai nappal vége: ha maga a trófea nem lenne elég komoly tét a manchesteri uraknak, az ellenfél kiléte aligha ígér kisasszonyfutballt a vasárnapi összecsapásra. Kezdés 15.30-kor.

COMMUNITY SHIELD (ANGOL SZUPERKUPA)
Manchester United–Manchester City 15.30 (tv: Sport Klub)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik