Hihetetlen öngól, és MU-siker a Bolton ellen

2010.03.27. 20:41
null
Berbatov duplázott (Fotó: Reuters)
Magabiztos győzelmet aratott a Manchester United a Bolton otthonában a Premier League 32. fordulójában. Sir Alex Ferguson együttese Jlloyd Samuel hihetetlen öngóljával szerezte meg a vezetést még az első félidőben, majd Dimitar Berbatov duplája és Darron Gibson gólja alakította ki a 4–0-s végeredményt.

A találkozó első húsz percében viszonylag kiegyenlített küzdelem zajlott. A kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Az egyik oldalon Johan Elmander, a másikon Jonathan Evans lövését lehetett feljegyezni.

Úgy tűnt, hogy minden jelentősebb esemény a második félidőre marad, ám nem sokkal az első félidő vége előtt egy hihetetlen öngóllal megszerezte a vezetést a Manchester.

Ryan Giggs beadása után Jlloyd Samuel viszonylag ártalmatlan helyzetben hatalmasat hibázott: belsővel, egész egyszerűen saját kapusa mozgásával ellentétes irányba a jobb alsóba helyezett. 0–1

A Manchester Unitedet „segítve" már összesen 11 öngólt szereztek az ellenfelek ebben a szezonban, ami főleg annak tükrében érdekes adat, hogy az ezen a listán második Chelsea ellen mindössze négy öngólt jegyeztek a riválisok.

A második félidőben aztán okosan futballozott Sir Alex Ferguson csapata, amely egyértelműen a találkozó esélyesévé „lépett elő” a szünetben. A második félidőkben ugyanis az MU 48 gólt szerzett a találkozó előtt ebben a szezonban, ami a legjobb a ligában, ezzel szemben a Bolton 36-ot kapott, ami a legrosszabb.

Az előjeleknek megfelelően pedig a második félidőben el is dőlt a három pont sorsa.

Giggs indította remek ütemben a középpályán Fletchert a 68. percben, akinek távoli lövését még védte Jussi Jääskeläinen, de a kipattanóra érkezett Dimitar Berbatov, és megduplázta az MU előnyét. 0–2

Sőt a bolgár támadó tíz perccel később saját góljainak számát is megkétszerezte. Nani ördöngös cselei után pörgette szép mozdulattal a hazaiak kapujába a labdát. 0–3. Berbatov első dupláját jegyezte PL-meccsen a „vörös ördögök" szerelésében.

Az i-re a csereként beálló Darron Gibson tette fel a pontot, aki 98 másodperccel azután, hogy pályára lépett, kialakította a 4–0-s végeredményt.

Győzelmével az MU visszaelőzte az Aston Villát a nap folyamán csúnyán elintéző Chelsea-t a bajnoki tabellán. A játéknap nagy vesztese, az Arsenal így ismét négy ponttal „kullog" a listavezető mögött.

 A MÉRKŐZÉS GÓLJAI
 
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,pl,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
4 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51