PL: hatalmas ijedelem Londonban; nyert az Arsenal, a City, a Chelsea és az MU is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.04. 22:50
null
Hatalmas ijedelem Londonban (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28., hét közi fordulójában a Chelsea, a Manchester City, az Arsenal, a Liverpool, valamint a Manchester United is nyerni tudott. A játéknap azonban nem az eredmények miatt marad emlékezetes: a Tottenham meccséről egy szomorú, a Newcastle–MU találkozóról pedig egy megható esemény miatt – is – beszélünk majd sokáig.

TOTTENHAM–SWANSEA
Nem indult jól a szerda este Angliában, alig hét perc telt el a TottenhamSwansea találkozóból, máris megfagyott a levegő Londonban: Bafétimbi Gomis, a walesiek csatára váratlanul összeesett a pályán. A szívproblémákkal küzdő franciának nem ez volt az első ilyen esete, a Lyonban futballozva már háromszor átélt hasonlót, azonban ahogy korábbi edzői mondták: „Ez minden alkalommal félelmetes látvány...”

Gomist azonnal lehozták a pályáról, majd kórházba szállították, ahol megfigyelésre bent tartják a csatárt, a klub egyelőre nem adott tájékoztatást az állapotáról.

Az eredményjelző már az ijesztő jelenet átváltott 0–0-ról: a hetedik percben Nacer Chadli belsőzte a levegőből egy akrobatikus mozdulattal a kapuba a labdát. A folytatásban kiegyenlített játékot hozott a meccs, Ki Szung Jong pedig egy tökéletes szabadrúgással újra egyenlőre módosította az állást.

A fordulás után összeszedte magát a Tottenham, amely az előző idényt a Swindon Townban kölcsönben szereplő Ryan Mason, valamint Andros Townsend találatával el is döntötte a találkozó, így a Spursből szerződtetett Gylfi Sigurdsson már csak szépíteni tudott.

Megizzadt, de nyert a Chelsea (Fotó: Reuters)
Megizzadt, de nyert a Chelsea (Fotó: Reuters)

WEST HAM–CHELSEA
Londoni derbi: a West Ham a Chelsea-t fogadta szerda este a Boleyn Groundon, és a hazaiak kisebb meglepetésre le is játszották az első félidőben a „kékeket”. Több lehetősége is volt a gólszerzésre a „kalapácsosoknak”, ám a helyzetkihasználás a vendégek felé billentette a mérleg nyelvét. A Chelsea első lehetőségéből betalált: egy gyors akció végén Ramires tette középre a labdát, bent pedig Eden Hazard mindenkit megelőzve, az ötösről a kapuba bólintott.

A fordulás után sem könnyítette meg a Chelsea életét a West Ham, de Thibaut Courtois kapuját képtelenek voltak bevenni a hazaiak, így végül maradt a 0–1.

STOKE–EVERTON
Támadott, támadott az Everton, mégsem örülhetett. A Stoke otthonában a liverpooliak nyomás alatt tartották ellenfelüket, a hálót azonban nem ők zörgették meg: egy bámulatos, 12 méterről érkező Victor Moses-fejessel a Stoke került előnybe. A fordulás után aztán jött a második is, Mame Diouf döntött végleg a három pont sorsáról.

Gutiérrez újra a pályán (Fotó: Reuters)
Gutiérrez újra a pályán (Fotó: Reuters)

NEWCASTLE–MANCHESTER UNITED
Akár sima is lehetett volna... A Newcastle a manchesteri alakulatukról nem sok jó emléket őriz, a „szarkák" a 26. fordulóban öt gólt kaptak a Manchester Citytől, a Manchester United ellen azonban már jobban ment a játék. Ahogy az várható volt, a „vörös ördögök” birtokolták többet a labdát, helyzeteik is akadtak a vendégeknek, de ezek kihasználása az elöl tevékenykedő Di María, Rooney, Young hármassal sem ment.

A második játékrészben sem jött a gól, a szurkolók mégis talpra ugrottak, becserélték ugyanis a rákot legyőző Jonás Gutiérrezt, aki visszatérése utáni első PL-meccsén azonnal megkapta a karjára a csapatkapitányi szalagot.

A döntés a végére maradt, csak összehozta a hőn áhított gólt az MU – méghozzá nem is akárhogy –: a 89. percben Ashley Young gurított a kapu közepébe, miután a hazaiak kapusától, Tim Krultól váratlanul megkapta a labdát.



LIVERPOOL–BURNLEY
Remek sorozatot tudhat magáénak a Liverpool, a „vörösök" 2014 decembere óta nem veszítettek meccset a Premier League-ben, és már az ötödik Southampton pozícióját ostromolják a tabellán. A kiesőzónában szerénykedő Burnley ellen sem okozott gondot a gólszerzés, Jordan Henderson már a 29. percben talpra ugrasztotta az Anfield Road mindig lelkes közönségét.

A középpályás a tizenhatos vonaláról engedett el egy bombát, a labdája pedig mindenkit kikerülve elemi erővel vágódott a bal alsóba. A fordulás után Daniel Sturridge is megszerezte „szokásos" gólját, így egy izzadtságmentes meccsen gazdagodott újabb három ponttal a Pool.

Coquelin, a maszkos londoni (Fotó: Reuters)
Coquelin, a maszkos londoni (Fotó: Reuters)

QUEENS PARK RANGERS–ARSENAL
Meglepetésre a QPR kezdett veszélyesebben, a középpályát dominálva bátran támadtak a hazaiak. Charlie Austin és Shaun Wright-Phillips is megszerezhette volna a vezetést, de David Ospina mindkét alkalommal határozottan hárított. A vendégek helyzetét tovább rontotta, hogy a télen igazolt Gabriel combsérülést szenvedett és le kellett cserélni. A QPR fölénye ellenére lassan megélénkült az Arsenal játéka, Tomás Rosicky vette kézbe az karmesteri pálcát, de igazán veszélyes helyzete egészen a 44. percig nem volt az „ágyúsoknak”: egy remek egyérintős játék végén Santi Cazorla lőhetett kapásból, de Robert Green elhárította a veszélyt. Az első félidő végére átvette az irányítást az Arsenal, de a gólszerzéstől még messze voltak Arsene Wenger fiai.

A második játékrészt sokkal jobban kezdte az Arsenal, már a második percben gólt szerezhetett volna Rosicky. A cseh irányító végigszlalomozott a QPR védelmén, de a lövését Green félre tudta tenyerelni. Az akció közben Karl Henry, a hazaiak védekező középpályása lerántotta Mesut Özilt a büntetőterületen belül, de Friend játékvezető nem ítélt tizenegyest.

A rohamok tovább folytatódtak, Alexis Sánchez „terrorizálta” a QPR védelmét, de a hazaiak továbbra is ellenálltak. A 64. percben megtört a jég, az egész mérkőzés során veszélyes Kieran Gibbs megpattanó beadásából Olivier Giroud szerezte meg a vezetést az „ágyúsoknak”.

Nem állt meg az Arsenal, nem sokkal később Sánchez is betalált, egy perccel azután, hogy ziccert hibázott. A 76. percben a remek formában játszó Özil növelhette volna a vendégek előnyét, de Green a kapufára tolta a német világbajnok lövését. Hat perccel később Charlie Austin szépített, az angol támadó a tizenhatos sarkáról bődületesen nagy gólt ragasztott Ospina kapujába. A meccs végére nőtt a nyomás az Arsenal védőin, idegesen hátráltak Gibbsék, de végül megőrizték az egygólos előnyt és azzal együtt a harmadik helyet a tabellán.

Könnyed City-siker (Fotó: Reuters)
Könnyed City-siker (Fotó: Reuters)

MANCHESTER CITY–LEICESTER CITY
Az első perctől kezdve dominált a Manchester City, már a harmadik percben megszerezhették volna a vezetést a hazaiak, Wilfried Bony fejesét a gólvonalról mentette Esteban Cambiasso. David Silva, a City spanyol karmestere diktálta a tempót, de tiszta helyzetet nem tudott kialakítani a bajnoki címvédő a Leicester City kiváló védekezésének köszönhetően. Bony volt a legveszélyesebb manchesteri, háromszor is betalálhatott volna, de Mark Scwarzer végig résen volt. Az ausztrál kapus eszén Sergio Agüero és Silva sem tudott túljárni, egészen a 46. percig. Alekszandar Kolarov beadásából először Bony, majd Silva lövését blokkolta a védelem, de a spanyol irányító második próbálkozása már a hálóban kötött ki.

A második félidő sokkal nyíltabb játékot hozott, a City csatárai is egyre nagyobb teret kaptak, miután kitámadt a Leicester. Jesús Navas és Sergio Agüero is meglódult az első percekben, de a Leicester védői zárni tudtak, akárcsak pár perccel később Bony lövésénél. A hazaiak egyértelmű fölényben játszottak, de időnként a Leicester ráijesztett a Mangaláékra: Andrej Krmarics szabadrúgása centikkel kerülte el a kaput, David Nugent kapáslövése alig ment mellé, Riyad Mahrez pedig huszonhárom méterről találta el a jobb kapufát.

A tűzijáték tovább folytatódott, Yaya Touré, Agüero Silva és Kolarov is megtornáztatta Schwarzert, de nem szerezték meg a nyugalmat jelentő második gólt. Egészen a 87. percig aggódhattak a City rajongói, amikor is Navas remek beadása után a csereként beálló James Milner biztosította be a manchesteriek győzelmét. A Liverpool elleni kínos vereség után nehéz meccsen begyűjtött három ponttal javított a Manchester City, ezzel tartva a második helyet a listavezető Chelsea mögött.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
28.FORDULÓ

Queens Park Rangers–Arsenal 1–2 (Austin 82., ill. Giroud 64., A. Sánchez 69.)
West Ham United–Chelsea 0–1 (Hazard 22.)
Manchester City–Leicester City 2–0 (D. Silva 45., Milner 88.)
Newcastle United–Manchester United 0–1 (Young 89.)
Stoke City–Everton 2–0 (Moses 32., Diouf 84.)
Tottenham–Swansea 3–2 (Chadli 7., Mason 51., Townsend 60., ill. Szung Jong 19., Sigurdsson 89.)
Liverpool–Burnley 2–0 (Henderson 29., Sturridge 51.)

Az állás
1. Chelsea 27 19 6 2 57–22 +35 63
2. Manchester City 28 17 7 4 59–27 +32 58
3. Arsenal 28 16 6 6 53–30 +23 54
4. Manchester United 28 15 8 5 47–26 +21 53
5. Liverpool 28 15 6 7 42–30 +12 51
6. Southampton 28 15 4 9 39–20 +19 49
7. Tottenham 27 14 5 8 44–38 +6 47
8. Stoke City 28 12 6 10 33–34 –1 42
9. Swansea 28 11 7 10 33–37 –4 40
10. West Ham 28 10 9 9 39–34 +5 39
11. Newcastle 28 9 8 11 32–43 –11 35
12. Crystal Palace 28 7 9 12 31–39 –8 30
13. West Bromwich Albion 28 7 9 12 26–36 –10 30
14. Everton 28 6 10 12 33–41 –8 28
15. Hull City 28 6 9 13 26–37 –11 27
16. Sunderland 28 4 14 10 23–39 –16 26
17. Aston Villa 28 6 7 15 15–38 –23 25
18. Queens Park Rangers 27 6 4 17 28–47 –19 22
19. Burnley 28 4 10 14 25–47 –22 22
20. Leicester City 27 4 6 17 24–44 –20 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik