Gyász: szombaton elkezdődött a Leicester-tulajdonos temetése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.04. 13:19
null
Szombaton elkezdődött Vichai Srivaddhanaprabha temetése (Fotó: AFP)
Mint ismert, október 27-én a Leicester City–West Ham United bajnoki mérkőzés után lezuhant a tulajdonos, Vichai Srivaddhanaprabha helikoptere a King Power Stadionnál – a fedélzeten tartózkodó öt személy életét vesztette. A sportvezető holttestét pénteken szállították Bangkokba, és szombaton kísérték utolsó útjára.

A búcsúztatás a buddhista hagyományokhoz híven hét napig tart, és a templomi ceremónia során igénybe veszik a monarchiától kapott nyolcszögletű urnát, míg a zenészek dobokkal és fuvolákkal rótták le tiszteletüket.

Noha a játékosok többsége már pénteken Thaiföldre utazott volna, végül a Cardiff elleni, 1–0-ra megnyert bajnokit követően repültek Bangkokba. A mérkőzésre a csapat autóbusszal utazott, mivel a klubnál úgy vélték, a tulajdonos halála után egy héttel túl érzéketlen lett volna repülőgéppel érkezni. Claude Puel, a Leicester menedzsere is megemlékezett a tulajdonosról.

„Az elmúlt napokban ráébredhettünk, hogy a labdarúgás sokadrangú az életben – mondta az 57 esztendős francia szakvezető. – Osztozunk a család fájdalmában, nincsenek szavak erre a borzalomra.”

A szombati bajnoki után egy nappal a Leicester City-játékosok is Bangkokba utaztak (Fotó: AFP)
A szombati bajnoki után egy nappal a Leicester City-játékosok is Bangkokba utaztak (Fotó: AFP)

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
Tegnap, 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35