Gyász: elhunyt a Manchester City ikonikus védője

2020.05.26. 12:18
null
Glyn Pardoe teljes pályafutását a Manchester Citynél töltötte (Fotó: mancity.com)
Hetvenhárom esztendős korábban elhunyt Glyn Pardoe, a Manchester City korábbi kiváló balhátvédje – közölte a manchesteri egyesület.

 

Pardoe a teljes karrierjét a Citynél töltötte, 1962 és 1976 között 380 tétmérkőzésen szerepelt a klub színeiben, tagja volt az 1968-as bajnokcsapatnak, emellett 1969-ben megnyerte a gárdával az FA-kupát, majd egy évvel később a Ligakupát és a Kupagyőztesek Európa-kupáját is – a Ligakupa fináléjában ő szerezte a győztes gólt a West Bromwich Albion ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen.

A mai napig a klub legfiatalabb debütálójaként számon tartott – 15 évesen és 314 naposan mutatkozott be 1962 áprilisában a Birmingham ellen – Pardoe 1970-ben lábát törte egy George Besttel való ütközés során, felépülése után nem tudott ismét alapemberré válni a csapatban. Visszavonulását követően edzőként került be a City szakmai stábjába.

Pardoe unokája, Tommy Doyle szintén a Manchester City futballistája, a 18 éves középpályás 2019 októberében, a Southampton ellen 3–1-re megnyert Ligakupa-mérkőzésen mutatkozott be a felnőttcsapatban.


Legfrissebb hírek

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
14 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
23 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:30

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 12:30

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13