Guardiola elköltött 200 milliót, majd leszázalékolta Hartot

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 00:41
null
Guardiola leszázalékolta Hartot (Fotó: Action Images)
Itt a nyár, az izzadás, az üdülés és a pálinkafőzés ideje – ha szeretne verejtékzamat, idegenforgalmi és jövedéki adó nélkül is jól szórakozni, önt is várja a labdarúgó-topligák transzferidőszaka! Itt is folyik a lé, elküldenek embereket (és néha bennünket is) egzotikus éghajlatokra és tájakra, és igen egészségesen el lehet bódulni a köröttünk röpködő összegektől. Szokásunk szerint az angol élvonallal restartoljuk ötrészes transzferológiai körsétánkat.

 

Nem és nem tudta elérni a Manchester City a hőn áhított Bajnokok Ligája-sikert, így a távol-keleti olajpénzeket a klubhoz becsatornázó Manszur sejk a márványasztalra csapott odahaza, és így kiáltott: ide nekem a Pep Guardiolát!

Mivel a spanyol edző és a Bayern München kapcsolata sem lett az a minden szempontból sikertörténet, mozdítható volt a szakember, és az angolok le is csaptak rá – kevésbé elegáns módon még az elmúlt idény közben.

A volt manchesteri menedzser, Manuel Pellegrini búcsúja nem a legszebbre sikeredett, mert a bajnokságban csak negyedik lett a City, a BL elődöntőjében pedig jobbnak bizonyult a Real Madrid. Ugyan a chilei mester alatt nyert egy bajnoki címet és két Ligakupát a gárda, és Pellegrini a Premier League ötödik legjobb mutatójával rendelkező menedzsere lett José Mourinho, Sir Alex Ferguson, Carlo Ancelotti és Roberto Mancini mögött, megelőzve Arsene Wengert, Mansz úr nem pár angliai aranyéremért költött számításaink szerint 2008 óta transzferdíjakkal, aláírási pénzekkel és ügynöki költségekkel közel egymilliárd eurót erősítésekre.

És bizony sokak véleménye, hogy Pellegrini messzebbre is juthatott volna a Joe Hart – Pablo Zabaleta, Nicolás Otamendi, Vincent Kompany, Gaël Clichy – Yaya Touré, Fernandinho – David Silva, Kevin De Bruyne, Raheem Sterling – Sergio Agüero összetételű csapattal.

A fenti költségekhez Pep Guardiola még hozzácsapott jó 200 milliót: érkezett a védelem új feje, John Stones az Evertontól 55.6 millió euróért, aki ezzel minden idők legdrágább védője és klubtársa, Raheem Sterling mögött a második legdrágább angol labdarúgó lett. Az összeg 15 százaléka Stones korábbi klubjáé, a másodosztályú Barnsleyé, a hátvéd vételára opcionálisan egy picit tovább fog még emelkedni. Maga a játékos évi nyolcmillió eurót keres majd 2022-ig, ez négyszer annyi, mint amennyit Liverpoolban húzott klubjától.

A Schalkétől kerek ötvenmillióért (ez még ötmillióval hízhat) megszerzett szélsőnek, Leroy Sanének be kell érnie évi hatmillióval, ráadásul csak 2021-ig garantált ez a summa, de szoros beosztással ki lehet jönni ennyiből is, és mivel szélsőből sohasem lehet elég napjaink futballjában, Guardiola elszipkázta a Barcelona orra elől Nolitót: a City 18 millió eurós ajánlatával tudtak volna, de „gazdasági okok” miatt nem kívántak konkurálni a katalánok.

Nolito a télen majdnem visszatért egykori klubjához, a Barcához, a játékos állítólag már meg is egyezett új szerződéséről, amikor jött a City, és nem alkudott, kifizette a 18 milliós kivásárlási árat, imigyen a szélső két egykori mestere közül Guardiolával dolgozik együtt a továbbiakban. És ő is évi hatmilliót keres majd, mint Sané – de csaknem hétszer annyit, mint korábban.

Ennyi jó és új szélső közé kell egy új, fiatal középcsatár is, gondolhatta logikusan Guardiola, a célpont pedig az új Ronaldo, új Neymar stb. lett, a Palmeiras gólerős Gabriel Jesusa, akinek árát 32 millió euróra fújta fel a nagy nemzetközi érdeklődés (Inter, PSG, Barcelona, Bayern München, Real Madrid), ráadásul ő csak a télen csatlakozik a manchesteriekhez. Gabriel Jesus kivásárlási ára egyébként 24 millió euró volt, klubjában a felnőttek között eddig 39 mérkőzésen 19 gólig és 5 gólpasszig jutott.

Az új fazonszabász (nem mintha a régiek, Kevin De Bruyne, Yaya Touré és David Silva olyan rosszak lennének) a német Ilkay Gündogan, aki már régóta tervezte a zuhanyhíradó – Duschetagesschau – szerint, hogy elhagyja a Dortmundot, most a City hajlandó volt 27 millió eurót áldozni érte, éppen gyógyulgató, súlyos sérülése ellenére is.

Ő lett Guardiola első nagy fogása még a nyár elején, fizetése duplája, mint a Dortmundnál, majdnem évi hatmillió euró – ha hajlandó hosszabbítani a németeknél, ennyit ott is megkeresett volna, tehát mindenképpen váltani akart a középpályás.

Egy-két ismeretlenebb játékos is beesett a Cityhez a nyáron, például a bődületesnek tűnő összegért megvett kolumbiai csatár, a Libertadores-kupában feltűnt Marlos Moreno, a még szintén tizenéves ukrán középpályás, Olekszandr Zincsenko, ausztrál kollégája, Aaron Mooy, a spanyol középső védő vagy a másodosztályból kiszúrt Pablo Marí.

Közülük csak az ukrán marad az új idényre, az argentin kapus, Gerónimo Rulli pedig igazi jöttment lett, mármint abban az értelemben, hogy 4.7 millióért megvették a Deportivo Maldonadótól, majd tisztes haszonnal továbbadták oda, ahol egy idényen át kölcsönben volt: a Real Sociedadhoz. Természetesen visszavásárlási opcióval, ez lévén az üzlet értelme.

A távozók seregszemléjének megtekintése előtt kávészünetként térjünk ki picit az uruguayi Deportivo Maldonado transzferteljesítményére, hiszen az odahaza csak pár száz néző előtt fellépő kis csapat csak az idén eladta Rulli mellett a brazil csatárt, az egykoron a Real Madridban is megfordult Willian Josét a Sociedadnak, hatmillióért, kölcsönbe átengedte az argentin éket, Jonathan Calleri a West Hamnek 4.7 millió euróért, és szintén kölcsönbe távozott a szintén argentin Hernán Toledo Firenzébe. A klub az elmúlt években olyan játékosokat exportált a topligákba, mint Iván Piris, Marcelo Estigarribia, Brian Montenegro, Alex Sandro vagy a már nápolyi Allan. Az uruguayi másodosztályban nagyon tudnak valamit...

A dél-amerikai, sajnos ismét csak virtuális kiruccanó után térjünk rá akkor a távozókra: Edin Dzekót megopciózta az AS Roma, Martín Demichelis érdemei elismerése mellett Barcelonába, az Espanyolhoz távozott, az egykori Arsenal-csodakapus, Richard Wright pedig az edzői stáb tagja lett, meglepő módon az Arsenaltól visszavonult Mikel Artetával egyetemben. Ami nagyon jó hír emellett a „polgárok” híveinek, az az, hogy egyetlen alapember sem távozott.

A hatalmas csalódást okozó gigavétel, 30.5 millióért vajon minek megszerzett Eliaquim Mangalát az AC Milan, az Inter és a Valencia mellett a Fiorentina is vinné, döntően kölcsönbe, Joe Hartért az átigazolási időszak közepén tett egy-egy halovány kísérletet a Sevilla és az Espanyol (erre még visszatérünk), Wilfried Bonyt hírbe hozták szintén az Espanyollal, a Besiktassal és az érte állítólag 35 millió eurót is kínáló Arsenallal. A londoniakat még korábban összeboronálták Jason Denayerrel, az AS Romát meg Samir Nasrival.

Izgalmasabb kérdés a kiszemeltek kérdésköre. Paul Pogbáról, Joshua Kimmichről, a WHU-s Reece Oxfordról és Leonardo Bonucciról lemaradt ugyan a City, minden bizonnyal Toni Kroos sem hagyja ott most kedvéért Madridot. Kissé meglepő, hogy az olasz kérők mellett Guardioláékat is hírbe hozták a római szűrő, Leandro Paredes új klubjaként, az viszont nem, hogy Hart helyett egy megbízható(bb) kapust keres a mester.

Hart ugyanis napjaink egyik legjobb reflexű kapusa, a David Seaman-, Gordon Banks- és Peter Shilton-vonulat újabb aranyágacskája, de Seamanre más értelemben is hasonlít. Még augusztus elején merült fel helyette az Európa-bajnokságon jó kapussá érett Rui Patrício (Sporting CP) neve, a héten pedig a spanyol sajtó szerint tulajdonképpen biztossá vált, hogy Guardiola segít megoldani egykori klubja, a Barcelona kapusmizériáját, és a további feszültségek megelőzéseként elviszi magához Angliába Claudio Bravót.

Igaz, a chilei már 33 éves, de napjaink egyik legalulértékeltebb kapusa, és lábbal sokkal jobban bánik a labdával, mint Hart, ez pedig Guardiola sokpasszos taktikájában alapvetés, ezért is fizetne Bravóért a City 16+4 millió eurót is akár. Marc-André ter Stegen megnyugodhat.

Egy angol cikkíró egyébként kiemelte, hogy Guardiola a magyar Aranycsapat és a holland Johan Cruyff-féle, Kovács István által megalapított totális futball bűvöletében nőtt fel, ahol a kapus, Grosics Gyula és Jan Jongbloed – utóbbinál például Jan van Beveren egy időben már sokkal fürgébben repkedett a lécek között, de a szövetségi kapitány, Rinus Michels ragaszkodott Jongbloedhez annak jobb passzjátéka miatt – volt a 11. mezőnyjátékos.

De beszéljenek a számok: Guardiola csapatai sokszor 75 százalékban birtokolják a labdát a mérkőzéseken, ide kell egy lábbal is magabiztos, kapus; a bayernes Manuel Neuer az elmúlt idényben 80 százalék fölötti pontossággal passzolt, a barcelonai Claudio Bravo 84 százalékos aránnyal – a manchesteri Joe Hart pedig 53 százalékkal. És Hart még fejlődött is valamennyit, mert az elmúlt három idényre vetítve összességében 49 százalékos pontossággal passzolt...

Sokat elmond Pep kapusokról alkotott elképzeléséről, hogy tavasszal az Atlético Madrid elleni párharc visszavágóján Neuer többet passzolt (26), mint a karmester Kokén kívül (29) bármelyik másik spanyol játékos. A PL-győztes Leicester City védelmi négyeséből Christian Fuchs 854-szer, Danny Simpson 622-szer, Wes Morgan 609-szer, Robert Huth 580-szor passzolt az idény során, míg Bravo 720-szor, Neuer pedig 898-szor.

Leszázalékolja tehát Guardiola az eddig első számú kapust – bravúrkapus helyett Bravo a kapus?

A chileit annak minden bizonnyal jövő heti érkeztéig (Ter Stegen éppen kisebb sérüléssel bajlódik) a jó öreg Willy Caballero helyettesíti, Hart a fogadóirodák szerint egyébként legjobb eséllyel a Sevillában (8/11), az Evertonban (5/2), a Liverpoolban (7/1) vagy a Real Madridban (10/1) folytatja; de bejelentkezett érte a Borussia Dortmund és újult lendülettel a Sevilla is. Maga Hart állítólag legszívesebben az Evertonban folytatná, kölcsönben.

Megszólalt az ügyben egy igazi klasszis szakértő, Gianluigi Buffon is, aki szerint Hartnál csak David De Gea és Manuel Neuer jobb kapus jelenleg (és magáról udvariasan még hallgatott). Külön érdekessége még a Bravo-szálnak, hogy a City a hírek tanúsága szerint először nem is érte, hanem riválisáért, Marc-André ter Stegenért jelentkezett be, és nem mellékesen Guardiola vinné a Barcelonától még a csapatorvos dr. Ricard Prunát is.

Jöhet a nyáron még a Cityhez egy védő, talán az interes Jeison Murillo, a régi célpontért, Aymeric Laporte-ért túl sokat kér a Bilbao.

Maradt viszont Nasri (a Besiktas elnöke maga utazott el Angliába, hogy kölcsönkérje őt) és a Guardiola által egyszer, még Barcelonában eladott Yaya Touré. Utóbbi már csak pőre anyagi okokból is: mivel az ő játéka nagymértékben fizikumára épül, és mivel már 33 éves, nagyjából már csak ebben az idényben nyújthat csúcsformát, megfelelő pihentetéssel (Gündogan) – és egyáltalán nem mellékesen évi 15.5 millió eurós bruttó bérét talán még Kínában sem vállalnák át, az érte jelentkező Internél a maximum 5.5 millió évente.

A Milan jobb híján most Fernandót vinné – de teljesen megdöbbentő módon csak jelentős fizetéscsökkentéssel (a szűrő négymillió euró fölött keres, évente), és kölcsönbe, vételi opcióval.

 

ARSENAL
Érkezett:
Granit Xhaka (Mönchengladbach, 45.000.000), Rob Holding (Bolton, 3.000.000), Aszano Takuma (Sanfrecce Hirosima, 4.000.000)
Kölcsönből vissza: Mathieu Debuchy (Bordeaux), Wojciech Szczesny (AS Roma), Gedion Zelalem (Rangers), Yaya Sanogo (Charlton), Isaac Hayden (Hull), Chuba Akpom (Hull)
Távozott: Mathieu Flamini (szl.), Mikel Arteta (visszavonult), Tomás Rosicky (szl.), Isaac Hayden (Newcastle, 2.900.000), Wellington Silva (Fluminense)
Kölcsönbe: Jon Toral (Granada)

BURNLEY
Érkezett:
Nick Pope (Charlton, 1.300.000), Johann Berg Gudmundsson (Charlton, 3.000.000), Steven Defour (Anderlecht, 8.500.000)
Kölcsönből vissza: Adam Reach (Preston), Alex Baptiste (Sheffield United)
Távozott:
Joey Barton (Rangers, i.), Lloyd Dyer (Burton Albion, i.), Matthew Taylor (Northampton, i.), David Jones (Sheffield Wednesday)
Kölcsönbe: Chris Long (Fleetwood)

BOURNEMOUTH
Érkezett: Jordon Ibe (Liverpool, 18.000.000), Lewis Cook (Leeds, 7.000.000), Lys Mousset (Le Havre, 6.500.000), Emerson Hyndman (Fulham, i.), Brad Smith (Liverpool, 3.600.000), Marc Wilson (Stoke, 2.300.000)
Kölcsönből vissza: Lee Tomlin (Bristol)
Kölcsönbe: Nathan Aké (Chelsea)
Távozott: Matt Ritchie (Newcastle United, 12.000.000), Tommy Elphick (Aston Villa, 3.900.00), Lee Tomlin (Bristol, 3.500.000), Stéphane Zubar (szl.), Sylvain Distin (szl.), Shaun MacDonald (Wigan)
Kölcsönbe: Glenn Murray (Brighton)
Kölcsönből vissza: Juan Iturbe (AS Roma)

CHELSEA
Érkezett:
Michy Batshuayi (Marseille, 39.000.000), N'Golo Kanté (Leiceser, 35.800.000)
Kölcsönből vissza: Tomás Kalas (Middlesbrough), Nathan Aké (Watford), Stipe Perica (Udinese), Danilo Pantics (Vitesse), Juan Cuadrado (Juventus), Mohamed Szalah (AS Roma), Papy Djilobodji (Werder Bremen), Isaiah Brown (Vitesse), Matej Delac (FK Sarajevo), Marko Marin (Trabzonspor), Nathaniel Chalobah (Napoli), Marco van Ginkel (PSV), Mario Pasalic (Monaco), Kenneth Omeruo (Kasimpasa), Cristian Cuevas (St. Truiden), Jeremie Boga (Rennes), Christian Atsu (Málaga), Victor Moses (West Ham), Patrick Bamford (Norwich), Lucas Piazón (Reading), Michael Hector (Reading)
Távozott: Mohamed Salah (AS Roma, 15.000.000), Stipe Perica (Udinese, 4.000.000), Marco Amelia (szl.), Papy Djilobodji (Sunderland, 9.500.000)
Kölcsönbe: Jeremie Boga (Granada), Nathan Aké (Bournemouth), Tomás Kalas (Fulham), Victorien Angban (Granada), Matej Delac (Royal Mouscron), Abdul Rahman Baba (Schalke, 500.000), Michael Hector (Eintracht Frankfurt), Bertrand Traoré (Ajax, 2.000.000), Danilo Pantic (Excelsior)
Kölcsönből vissza:
Alexandre Pato (Corinthians), Falcao (Monaco)

CRYSTAL PALACE
Érkezett:
Andros Townsend (Newcastle United, 15.600.000), James Tomkins (West Ham, 11.700.00), Steve Mandanda (Marseille, i.)
Távozott: Dwight Gayle (Newcastle United, 12.000.000), Emmanuel Adebayor (szl.), Adrian Mariappa (szl.), Brede Hangeland (visszavonult), Maruan Samak (szl.), Alex McCarthy (Southampton), Yannick Bolasie (Everton, 28.900.000), Mile Jedinak (Aston Villa, 4.600.000)

EVERTON
Érkezett:
Maarten Stekelenburg (Fulham, 1.000.000), Idrissa Gueye (Aston Villa, 8.500.000), Yannick Bolasie (Crystal Palace, 28.900.000), Ashley Williams (Swansea, 14.000.000)
Kölcsönből vissza: Shani Tarashaj (Grasshopper), Aiden McGeady (Sheffield Wednesday), Luke Garbutt (Fulham)
Távozott: Tim Howard (Colorado Rapids, i.), Felipe Mattioni (szl.), Tony Hibbert (szl.), Leon Osman (szl.), Steven Pienaar (szl.), John Stones (Chelsea, 55.600.000)
Kölcsönbe: Luke Garbutt (Wigan)

HULL CITY
Érkezett:

Távozott: Sone Aluko (Fulham, i.), Ryan Taylor (szl.), Mohamed Diamé (Newcastle, 5.400.000)
Kölcsönből vissza: Chuba Akpom (Arsenal), Isaac Hayden (Arsenal)

LEICESTER CITY
Érkezett:
Ahmed Musa (CSZKA Moszkva, 19.500.000 euró), Nampalys Mendy (Nice, 15.500.000), Ron-Robert Zieler (Hannover, 3.500.000), Luis Hernández (Sporting Gijón, i.), Bartosz Kapustka (Cracovia, 9.000.000)
Kölcsönből vissza:
Johan Benaluan (Fiorentina), Andrej Kramaric (Hoffenheim), Ritchie De Laet (Middlesbrough), Tom Lawrence (Cardiff)
Távozott: Andrej Kramaric (Hoffenheim, 10.000.000), Dean Hammond (Sheffield United, i.), Mark Schwarzer (szerződése lejárt), Paul Konchesky (Gillingham, i.), N'Golo Kanté (Chelsea, 35.800.000)
Kölcsönből vissza: Nathan Dyer (Swansea)

LIVERPOOL
Érkezett:
Sadio Mané (Southampton, 41.200.000), Loris Karius (Mainz, 6.200.000), Joel Matip (Schalke, i.), Alexander Manninger (Augsburg, i.), Georginio Wijnaldum (Newcastle United, 27.500.000), Ragnar Klavan (Augsburg, 5.000.000)
Kölcsönből vissza: Mario Balotelli (Milan), Marko Grujics (Czvena zvezda), Luis Alberto (Deportivo La Coruna), Samed Yesil (Luzern), Lazar Markovics (Fenerbahce), Andre Wisdom (Norwich)
Távozott: Jordon Ibe (Bournemouth, 18.000.000), Martin Skrtel (Fenerbahce, 6.000.000), Joao Teixeira (Porto, i.), Jordan Rossiter (Rangers, i.), Samed Yesil (szl.), José Enrique (szerződését felbontották), Kolo Touré (Celtic, i.), Brad Smith (Bournemouth, 3.600.000), Joe Allen (Stoke City, 15.500.000)
Kölcsönbe: Danny Ward (Huddersfield), Bogdán Ádám (Wigan), Jon Flanagan (Burnley)
Kölcsönből vissza: Steven Caulker (Queens Park)

MANCHESTER CITY
Érkezett:
Ilkay Gündogan (Borussia Dortmund, 27.000.000), Nolito (Celta Vigo, 18.000.000), Olekszandr Zincsenko (FK Ufa, 2.000.000), Aaron Mooy (Melbourne City), Marlos Moreno (Atlético Nacional, 5.500.000), Leroy Sané (Schalke, 50.000.000), John Stones (Everton, 55.600.000), Pablo Marí (Gimnastic de Tarragona), Gerónimo Rulli (Deportivo Maldonado, 4.700.000)
Kölcsönből vissza: Florian Lejeune (Girona), Bruno Zuculini (AEK Athén), Enes Ünal (NAC Breda), Edin Dzeko (AS Roma), Jason Denayer (Galatasaray), Thomas Agyepong (Twente)
Távozott: Edin Dzeko (AS Roma, 11.000.000), Florian Lejeune (Eibar, 1.500.000), Aaron Mooy (Huddersfield), Luke Brattan (Melbourne City), Martín Demichelis (Espanyol, i.), Richard Wright (visszavonult), Gerónimo Rulli (Real Sociedad, 7.000.000)
Kölcsönbe: Enes Ünal (Twente), Marlos Moreno (Deportivo La Coruna), Pablo Marí (Girona)

MANCHESTER UNITED
Érkezett:
Henrih Mhitarjan (Borussia Dortmund, 42.000.000), Eric Bailly (Villarreal, 38.000.000), Zlatan Ibrahimovic (PSG, i.), Paul Pogba (Juventus, 105.000.000)
Kölcsönből vissza: Tyler Blackett (Celtic), James Wilson (Brighton)
Távozott: Víctor Valdés (Middlesbrough, i.), Nick Powell (Wigan, i.), Patrick McNair (Sunderland, 5.250.000)
Kölcsönbe: Guillermo Varela (Eintracht Frankfurt), Adnan Januzaj (Sunderland)

MIDDLESBROUGH
Érkezett:
Marten de Roon (Atalanta, 15.000.000), Viktor Fischer (Ajax, 5.000.000), Bernardo Espinosa (Gijón, i.), Víctor Valdés (Manchester United, i.), Antonio Barragán (Valencia, 2.700.000), Brad Guzan (Aston Villa), Gastón Ramírez (Southampton), Fábio (Cardiff)
Kölcsönbe: Álvaro Negredo (Valencia)
Távozott: Jonathan Woodgate (szl.), Damia (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Michael Agazzi (Milan), Kike Sola (Bilbao), Tomás Kalas (Chelsea)

SOUTHAMPTON
Érkezett:
Pierre-Emile Höjbjerg (Bayern München, 15.000.000), Nathan Redmond (Norwich City, 13.500.000), Jérémy Pied (Nice, i.), Alex McCarthy (Crystal Palace)
Kölcsönből vissza:Gastón Ramírez (Middlesbrough)
Távozott: Sadio Mané (Liverpool, 41.200.000), Graziano Pelle (Santung Luneng, 15.250.000), Victor Wanyama (Tottenham, 14.400.000), Juanmi (Real Sociedad, 5.000.000), Gastón Ramírez (Middlesbrough, i.), Kelvin Davis (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Maarten Stekelenburg (Fulham)
Kölcsönbe: Paulo Gazzaniga (Vallecano), Sam Gallagher (Blackburn)

STOKE CITY
Érkezett:
Ramadan Szobhi (al-Ahli, 5.000.000), Joe Allen (Liverpool, 15.500.000), Ryan Sweeney (Wimbledon, 294.000)
Kölcsönből vissza: Steve Sidwell (Brighton), Peter Odemwingie (Bristol)
Távozott:
Steve Sidwell (Brighton, i.), Peter Odemwingie (szl.), Marc Wilson (Bournemouth, 2.300.000)

SUNDERLAND
Érkezett:
Papy Djilobodji (Chelsea, 9.500.000), Patrick McNair (Manchester United, 5.250.000), Donald Love (Manchester United U21, 1.150.000)
Kölcsönből vissza: Haralamposz Mavriasz (Düsseldorf), Danny Graham (Blackburn), Emanuele Giaccherini (Bologna), Steven Fletcher (Marseille), Santiago Vergini (Getafe), Jordi Gómez (Blackburn), Will Buckley (Birmingham), Liam Bridcutt (Leeds)
Kölcsönbe: Adnan Januzaj (Manchester United)
Távozott: Santiago Vergini (Boca Juniors, 900.000), Danny Graham (Blackburn, i.), Steven Fletcher (Sheffield Wednesday, i.), Wes Brown (szl.), Steve Harper (szl.), Valentin Roberge (Apollon Limassol, i.), Emanuele Giaccherini (Napoli, 1.500.000), Liam Bridcutt (Leeds), Jordi Gómez (Wigan)
Kölcsönből vissza: Dame N’Doye (Trabzonspor), Ola Toivonen (Rennes), Yann M’Vila (Rubin Kazany), DeAndre Yedlin (Tottenham)
Kölcsönbe: Adam Matthews (Bristol), Will Buckley (Sheffield Wednesday)

SWANSEA CITY
Érkezett:
Leroy Fer (Queens Park, 5.600.000), Mike van der Hoorn (Ajax, 2.500.000), Mark Birighitti (Newcastle Jets, i.), Fernando Llorente (Sevilla, 5.900.000), Borja Bastón (Atlético Madrid, 18.000.000)
Kölcsönből vissza: Nathan Dyer (Leicester), Matt Grimes (Blackburn), Éder (Lille), Gerhard Tremmel (Werder Bremen), Franck Tabanou (St.-Étienne),
Távozott: Alberto Paloschi (Atalanta, 6.000.000), Éder (Lille, 4.500.000), Ashley Williams (Everton, 14.000.000), André Ayew (24.100.000)
Kölcsönbe: Kyle Bartley (Leeds), Matt Grimes (Leeds), Bafetimbi Gomis (Marseille), Kenji Gorré (Northampton)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Vincent Janssen (AZ Alkmaar, 22.100.000), Victor Wanyama (Southampton, 14.400.000)
Kölcsönből vissza: Federico Fazio (Sevilla), DeAndre Yedlin (Sunderland), Alex Pritchard (West Bromwich)
Távozott: Alex Pritchard (Norwich, 9.400.000)
Kölcsönbe: Federico Fazio (Roma, 1.200.000)

WATFORD
Érkezett:
Isaac Success (Granada, 15.000.000), Christian Kabasele (Genk, 6.950.000), Jerome Sinclair (Liverpool U21, 3.600.000), Brice Dja Djedjé (Marseille, 3.600.00)
Kölcsönbe: Juan Camilo Zuniga (Napoli), Obbi Oulare (Zulte Waregem)
Kölcsönből vissza: Abdoulaye Doucouré (Granada), Giedrius Arlauskis (Espanyol), Miguel Layún (Porto), Adalberto Penaranda (Granada), Matej Vydra (Reading), Daniel Pudil (Sheffield Wednesday)
Távozott: Miguel Layún (Porto, 6.000.000), José Manuel Jurado (Espanyol, 1.200.000), Gabriele Angella (Udinese), Joel Ekstrand (szl.), Almen Abdi (Sheffield Wednesday, 3.600.000), Daniel Pudil (Sheffield Wednesday)
Kölcsönből vissza: Víctor Ibarbo (AS Roma), Nathan Aké (Chelsea)
Kölcsönbe: Adalberto Penaranda (Udinese), Obbi Oulare (Zulte Waregem), Steven Berghuis (Feyenoord), Mario Suárez (Valencia)

WEST BROMWICH ALBION
Érkezett:
Matt Phillips (Queens Park, 6.500.000)
Távozott: Anders Lindegaard (Preston, i.), Stéphane Sessegnon (szl.), Victor Anichebe (szl.), James Chester (Aston Villa, 9.300.000)
Kölcsönből vissza: Alex Pritchard (Tottenham), Sandro (Queens Park)

WEST HAM UNITED
Érkezett: Manuel Lanzini (al-Dzsazíra Abu Dabi, 12.000.000), Toni Martínez (Valencia U20, 3.000.000), Gökhan Töre (Besiktas, k., 3.000.000), Havard Nordtveit (Mönchengladbach, i.), Szofian Féguli (Valencia, i.), Arthur Masuaku (Olympiakosz, 7.100.000), André Ayew (24.100.000)
Kölcsönből vissza: Maarten Stekelenburg (Fulham)
Kölcsönbe: Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado, 4.700.000)
Távozott:
James Tomkins (Crystal Palace, 11.700.000), Joey O’Brien (szl.)
Kölcsönbe: Stephen Hendrie (Blackburn)
Kölcsönből vissza: Alex Song (Barcelona), Manuel Lanzini (al-Dzsazíra Abu Dabi), Emmanuel Emenike (Fenerbahce), Victor Moses (Chelsea)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

NEWCASTLE UNITED
Érkezett:
Matt Ritchie (Bournemouth, 12.000.000), Dwight Gayle (Crystal Palace, 12.000.000), Matz Sels (Gent, 6.000.000), Isaac Hayden (Arsenal U21, 2.900.000), Jesús Gámez (Atlético Madrid), Mohamed Diamé (Hull City, 5.400.000), Ciaran Clark (Aston Villa, 6.000.000)
Kölcsönből vissza: Florian Thauvin (Marseille)
Távozott: Andros Townsend (Crystal Palace, 15.600.000), Rémy Cabella (Marseille, 8.000.000), Papiss Demba Cissé (Santung Luneng, 5.850.000), Fabricio Coloccini (szl.), Georginio Wijnaldum (Liverpool, 27.500.000), Steven Taylor (Portland Timbers, i.)
Kölcsönből vissza: Seydou Doumbia (AS Roma)
Kölcsönbe: Florian Thauvin (Marseille), Ivan Toney (Shrewsbury)

NORWICH CITY
Érkezett:
Sergi Canós (Liverpool U21, 3.000.000), Michael McGovern (Hamilton, i.), Alex Pritchard (Tottenham, 9.400.000), Paul Jones (Portsmouth, i.)
Kölcsönből vissza: Ricky van Wolfswinkel (Betis)
Távozott: Nathan Redmond (Southampton, 13.500.000) , Gary O’Neil (Bristol City, i.), Ricky van Wolfswinkel (Vitesse, 6.000.000), Jake Kean (Sheffield Wednesday, i.), Vadis Odjidja-Ofoe (Legia Warszawa, i.)
Kölcsönből vissza: Dieumerci Mbokani (Dinamo Kijev)
Kölcsönbe: Declan Rudd (Charlton)

ASTON VILLA
Érkezett:
Aaron Tshibola (Reading, 5.900.000), Pierluigi Gollini (Hellas Verona, 5.000.000), Tommy Elphick (Bournemouth, 3.900.000), Ross McCormack (Fulham, 14.300.000), James Chester (West Bromwich, 9.300.000), Mile Jedinak (Crystal Palace, 4.600.000)
Kölcsönből vissza: José Ángel Crespo (Vallecano)
Távozott: José Ángel Crespo (PAOK, i.), Kieran Richardson (szl.), Charles N’Zogbia (szl.), Brad Guzan (Middlesbrough), Idrissa Gueye (Everton, 8.500.000), Ciaran Clark (Newcastle, 6.000.000), Scott Sinclair (Celtic, 4.100.000), Janoi Donacien (Accrington, i.)
Kölcsönbe: Carles Gil (Deportivo La Coruna), Carlos Sánchez (Fiorentina)

Lezárva csütörtök reggel, vastaggal az elmúlt hét történései.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik