Gólok, gólpasszok - Gera-parádé a Ligakupában

2010.08.25. 22:57
null
Gera Zoltánéknak volt okuk az ünneplésre, 6–0-ra győztek a Port Vale ellen (Fotó: fulhamfc.com)
Címkék
A labdarúgó Angol Ligakupa 2. fordulójában a tegnapi 21 meccs után ma három találkozót rendeztek. A Fulham a kétgólos Gera Zoltán vezetésével győzött 6–0-ra a negyedosztályú Port Vale ellen, a Newcastle United Kádár Tamással a soraiban pedig a szintén negyedosztályú Accringtont búcsúztatta, míg az Everton a harmadik vonalban szereplő Huddersfield ellen nyert.

Ma a Fulham egyik szurkolói oldalán megjelent találgatás szerint Gera Zoltánra nem számít a csapat új menedzsere, Mark Hughes, és a magyar támadó a francia Auxerre-hez távozhat.

Egyes fórumokon az is megjelent, hogy Gera a belga Moussa Dembelé érkeztével válhat létszámfölöttivé, ám a két futballista a Port Vale elleni Ligakupa-meccsen rácáfolt a pletykákra, és bizonyította, hogy megférnek egymás mellett a csapatban – mindketten gólt szereztek a 6–0-ra megnyert meccsen, Gera kétszer is eredményes volt.

A magyar válogatott játékos a 10. percben Matthew Briggs bal oldalról érkező beadásából fejelt a kapuba, vezetést szerezve csapatának.

Ezt követően Gera az előkészítésben jeleskedett: előbb a már említett Dembelét szolgálta ki, majd Bobby Zamorának adott gólpasszt.

A szünet előtt aztán ismét ő maga fejezett be egy akciót, bal lábbal a jobb szélről 16 méterről talált a kapuba, ezúttal őt hozta helyzetbe Zamora.

A Fulham a második félidőben még két gólt lőtt, Gera pedig adott még egy gólpasszt, ezúttal Clint Dempseynek, így végül 6–0-ra győztek a londoniak. A negyedosztályú Port Vale elleni sikerből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de a mérkőzést végigjátszó Gera jó teljesítménye mindenképpen jelzésértékű lehet Mark Hughes menedzser számára, aki a bajnokságban az eddigi két meccsen 73 percet adott a magyar futballistának. A Fulham vezetői egyébként már korábban jelezték, hogy Gera nem eladó, és ezen a véleményükön aligha fognak változtatni a mai meccs után.

A Newcastle United Kádár Tamással a soraiban változatos, több szép gólt is hozó meccsen 3–2-re megverte a negyedosztályú Accringtont; a magyar védő a pályán töltötte a 90 percet.

Az Everton 5–1-re győzött a harmadik vonalban szereplő Huddersfield Town ellen.

 ANGOL LIGAKUPA
2. FORDULÓ
Fulham–Port Vale 6–0
Accrington–Newcastle United 2–3
Everton–Huddersfield Town 5–1

 

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
4 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
5 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
5 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
5 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
6 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája