Gerrarddal együtt csúszott el a Pool, az MU az év csalódása

IZSÁNYI SZABOLCS, KÁNTOR BARNABÁSIZSÁNYI SZABOLCS, KÁNTOR BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2014.05.20. 07:40
null
A Manchester City remek hajrájának köszönhetően másodszor lett a Premier League bajnoka (Fotók: Action Images)
Hiába került közel a Liverpool ahhoz, hogy a Premier League történetében először bajnok legyen, a hajrát a Manchester City bírta jobban. Sokáig az Arsenal is versenyben volt a bajnoki címért, de Arsene Wenger csapatának be kellett érnie az FA-kupa-győzelemmel, amely csaknem kilenc év sikertelenség végére tett pontot. A Manchester United Sir Alex Ferguson távozása után rémes idényt zárt, rá is ment az utód David Moyes állása. A magyarok közül Varga József és Tőzsér Dániel megtalálhatta a számítását Angliában, a két labdarúgó sorsa a nyár egyik fő témája lehet, Gera Zoltánnak viszont mindenképpen csapatot kell keresnie.

A MANCHESTER CITY ZÁRTA FELÜL A HULLÁMVASUTAT

380 mérkőzés és 1052 gól után a Manchester City bajnoki címével fejeződött be a Premier League 2013–2014-es szezonja. A City végső sikere azonban korántsem volt rajt-cél győzelem. Hosszú ideig az Arsenal vezette a bajnokságot, de a londoni gárda csak a negyedik helyen végzett. Tavaly nyáron sokáig úgy tűnt, hogy ismét megragad az ígérgetés szintjén egy sztárigazolás az „ágyúsoknál”, végül azonban érkezett Mesut Özil, vezetésével a csapat pedig az elmúlt években először igazi kihívóvá vált a bajnoki címért folytatott harcban. A londoniak lufija március végén pukkadt ki, amikor négy mérkőzésen keresztül nem tudtak nyerni. Rossz sorozatuk a Chelsea-től elszenvedett 6–0-s vereséggel indult.

DUPLÁZOTT A CITY

A Ligakupába a harmadik fordulóban csatlakozott az előző idény első négy csapata. A Manchester United rögtön megkapta a Liverpoolt, és 1–0-ra nyert nagy riválisa ellen. A nyolcaddöntő rangadóján a Chelsea 2–0-val búcsúztatta az Arsenalt, a következő körben azonban ki is estek a „kékek” a Sunderlanddel szemben. Nem ez volt az egyetlen Sunderland-skalp, az elődöntőben az MU volt az áldozat, a finálé azonban a végállomást jelentette az északiak számára, a Manchester City 3–1-re nyert, és harmadszor hódította el a Ligakupát.

José Mourinho visszatérését követő első szezonjában a „kékek” több pontot szereztek a felső-, mint az alsóház csapataival szemben, a sok elhullajtott pont pedig a vesztüket okozta. Amikor április 27-én a BL-re tartalékolt összeállításban is legyőzték a Liverpoolt, csak a matematikai esélyüket tartották meg a bajnoki címre, és valójában első számú esélyessé léptették elő a Manchester Cityt. Manuel Pellegrini csapata áprilisban először kikapott a „vörösöktől”, majd döntetlent játszott a Sunderlanddel, és akkor úgy tűnt, hogy kiszáll a versenyfutásból. Ám a City nem hibázott többet, megnyerte utolsó öt bajnokiját, így negyedik alkalommal lett az angol első osztály bajnoka (másodszor a Premier League-é). A legtovább a Pool tartotta vele a lépést, de a fentebb említett Chelsea elleni mérkőzésen gyakorlatilag és valójában is elcsúszott Steven Gerrard, valamint csapata a PL-harcban.

AZ ARSENALNAK ISMÉT AZ ÜLDÖZŐBOLYBAN JUTOTT VEZÉRSZEREP

VÉGET ÉRT A KILENC ÍNSÉGES ÉV

Az Arsenal a BL-jelenlét megtartása mellett a FA-kupában remekelt, s csaknem kilenc év után újra trófeát nyert a Hull City elleni, hosszabbításban aratott szombati sikerrel. A sorozatban a nyolcaddöntő két rangadót hozott, az Arsenal 2–1-re nyert a Liverpool ellen, míg a Manchester City a Chelsea-t búcsúztatta 2–0-val. A hét nappal korábban Ligakupát nyerő Man. City azonban kikapott a Wigantől a legjobb nyolc között (egy évvel korábban a fináléban nyert az Athletic), így az Arsenal az elődöntőben már toronymagas favoritnak számított. Az „ágyúsok”, ha nehezen is (tizenegyesek az elődöntőben, hosszabbítás a fináléban), éltek a lehetőséggel.

Bár az Arsenal sokáig a bajnoki címért is versenyben volt, a nagy négyesből elsőként fáradt el, és a fő cél megint az lett, hogy biztosítsa helyét az első négyben, azaz 17-edszer is részt vegyen a Bajnokok Ligája küzdelmeiben – az Evertont maga mögött tartva el is érte célját Arsene Wenger együttese, amely a Lyont és a Valenciát megelőzve kiemelkedően a legsikeresebb klub a BL-ben azok közül, amelyek még egyszer sem nyerték meg a sorozatot.

A menedzsert váltó, David Moyes után Roberto Martínezzel is brillírozó, Gareth Barry és Romelu Lukaku személyében két minőségi igazolást végrehajtó Everton az utolsó öt meccséből hármat elveszített, így maradt le a BL-ről. A nyáron nagy bevásárlást tartó, ám rendkívül rapszodikus Tottenhamet így is maga mögött tartotta – a Spurs csak a Manchester City Ligakupa-győzelmének köszönheti, hogy ismét ott lehet az Európa-ligában.

MOYES UNITEDJE A SZEZON CSALÓDÁSA

Amikor 2013. május 8-án Sir Alex Ferguson bejelentette visszavonulását, sok Manchester United-szurkoló szíve összetört. Nemcsak azért, mert a futballtörténelem egyik legjelentősebb korszaka ért akkor véget, hanem azért is, mert sejteni lehetett, nehéz idők várnak a csapatra. Az MU klubfilozófiájához hű volt a váltás. A leköszönő menedzser szava olyannyira fontos volt az utódlás kérdésében, hogy gyakorlatilag ő döntött: David Moyes lett az új főnök az Old Traffordon. A skót szakembert trónörökösnek szánták, hatéves szerződést írt alá, a klub ezzel is jelezni akarta, hogy nem áll be azoknak a sorába, akik gyakrabban cserélnek edzőt, mint fehérneműt.

David Moyes megérte: az Everton a Manchester United előtt zárta a bajnokságot – csak éppen Roberto Martínezzel
David Moyes megérte: az Everton a Manchester United előtt zárta a bajnokságot – csak éppen Roberto Martínezzel

A sors azonban nem ezt az utat írta meg, Moyes első idénye olyan csúfos volt, hogy egyben az lett az utolsó is. Pedig nem indult rosszul a szezon, augusztusban megnyerték a Community Shieldet, és az első bajnoki sem okozott gondot. Aztán viszont jött a szeptember és három csúfos eredmény: vereség idegenben a Liverpooltól és a Manchester Citytől, valamint otthon harmincöt év után a West Bromwichtól. Decemberben az Everton és a Newcastle is nyert az Old Traffordon, a Manchester United pedig a második forduló után egyszer sem állt Bajnokok Ligája-induló helyen, a bajnokság így hamar elúszott.

A „vörös ördögök” szurkolói a többi kupasorozatban bízhattak még, de nem sokáig. 2014 rögtön két kupabúcsúval indult, a Liga- és az FA-kupa is elveszett januárban, így tényleg az utolsó szalmaszál volt a BL, amelyben pedig a negyeddöntő és a Bayern München jelentette a végállomást. A játékosok elvesztették hitüket, a menedzser pedig tekintélyüket előttük, nem maradt más, mint a váltás, David Moyestól elköszöntek. Az utolsó négy fordulóban Ryan Giggs játékos-edzőként vezette az MU-t, amely a hetedik helyen végzett, így ősztől nem szerepelhet Európában.

SUÁREZ HARAPÓS KEDVÉBEN, DE JÓ ÉRTELEMBEN – EGYÉRTELMŰEN A SZEZON JÁTÉKOSA

Luis Suárez egy éve menekülni akart Angliából, most a Pool ünnepelt hőse lett
Luis Suárez egy éve menekülni akart Angliából, most a Pool ünnepelt hőse lett
AZ IDÉNY LEGJOBBJAI
A góllövőlista élcsoportja

1. Luis Suárez (Liverpool) 31
2. Daniel Sturridge (Liverpool) 21
3. Yaya Touré (Manchester City) 20
4. Sergio Agüero (Manchester City) 17
Wilfried Bony (Swansea City) 17

Wayne Rooney (Manchester United) 17

Álomcsapat (a játékosszervezet – PFA – szavazatai alapján)
Kapus: Petr Cech (cseh, Chelsea). Védők: Seamus Coleman (ír, Everton), Gary Cahill (angol, Chelsea), Vincent Kompany (belga, Manchester City), Luke Shaw (angol, Southampton). Középpályások: Yaya Touré (elefántcsontparti, Manchester City), Steven Gerrard (angol, Liverpool), Eden Hazard (belga, Chelsea), Adam Lallana (angol, Southampton). Csatárok: Luis Suárez (uruguayi, Liverpool), Daniel Sturridge (angol, Liverpool)

Álomcsapat (a Premier League hivatalos fantasyjátékának pontjai alapján)
Kapus: Tim Howard (amerikai, Everton), Védők: Seamus Coleman (ír, Everton), John Terry (angol, Chelsea), Leighton Baines (angol, Everton), Középpályások: Yaya Touré (elefántcsontparti, Manchester City), Steven Gerrard (angol, Liverpool), Eden Hazard (belga, Chelsea), Adam Lallana (angol, Southampton). Csatárok: Luis Suárez (uruguayi, Liverpool), Daniel Sturridge (angol, Liverpool), Wayne Rooney (angol, Manchester United)

Egy éve ilyenkor Luis Suárez közellenség volt Angliában, s ő is menekülni akart a szigetországból, ahol Braniszlav Ivanovics megharapása után boszorkányüldözésnek és rosszindulatú viccek özönének volt kitéve. A Pool vezetősége azonban ragaszkodott hozzá, nem adta el, és utólag kiderült: remekül döntött. Az Ivanovics-affér miatt az idény első öt meccséről lemaradt az uruguayi, aki rápihent a szezonra, a hátralévő 33 találkozón 31 gólt szerzett és 21 gólpasszt osztott ki.

Csupán hét mérkőzésen nem volt köze a Pool egyik góljához sem, és amikor háromszor lecserélték, csupán azért hívta le Brendan Rodgers, hogy megtapsoltassa – például a Norwich elleni négygólos és egy asszisztos 5–1 végén, illetve a WBA elleni mesterhármas után. A játékostársak és az újságírók is Suárezt szavazták meg a szezon legjobb játékosának, hiszen mezőnyben és a kapu előtt is félelmetes teljesítményt nyújtott – Brazíliában éppen Anglia ellen mutathatja meg, hogy átmentette-e a formáját a világbajnokságra.

Gera számára véget ért (?), Tőzsérnek és Vargának most kezdődött el az angliai kaland

13 ÉV UTÁN BÚCSÚZOTT A FULHAM

A Premier League-ből minden szezonban három csapat esik ki, a 2013–2014-es végére búcsúzni kényszerült a Cardiff, a Norwich és 13 év után a Fulham. A kiesőjelölt csapatok közül a Sunderland hajrázott a legjobban – a tizenkilencedik helyen állt, utolsó hat bajnokiját azonban a bajnokaspiráns Man. City elleni döntetlennel indította, majd négy győzelmet aratott (köztük a Chelsea és az MU felett), és végül a tizennegyedik helyen zárt. Gera Zoltán csapata, a West Bromwich annak ellenére maradt bent, hogy utolsó három találkozóját elveszítette.

A Championshipet magabiztosan, 102 ponttal nyerte a Leicester City, a második pedig a Burnley lett 93 ponttal. Ez a két csapat osztályozó nélkül jutott fel, a 3–6. helyezettek rájátszással döntötték/döntik el a harmadik felkerülő kilétét. A Derby a Brightont, míg a QPR a Wigant győzte le, a két győztes szombaton a Wembleyben csap össze az élvonalért.

Ebben a szezonban csupán egyetlen magyar játékos szerepelt a Premier League-ben, s sérülései miatt sajnos Gera Zoltánnak sem jutott rendszeres játéklehetőség. A West Bromwich magyar támadó középpályása tavaly januári térdsérüléséből lábadozva november végéig nem játszhatott, de utána rendszeres szereplője lett Steve Clarke, Keith, Downing, majd Pepe Mel rotációjának. Ötször kezdett, egy gólpasszt adott, gólt nem szerzett. Április elején meghúzódott, s bár úgy tűnt, nem súlyos a sérülése, a szezonban többször nem lépett pályára, és az idény végén el is köszönt tőle a klubja.

A másodosztályban négy magyar játékos volt érintett. A Championshipet megnyerő Leicester Cityhez tartozó Futács Márkó csak lélekben ünnepelhette a Premier League-be jutást csapatával, a szezont ugyanis Diósgyőrben töltötte kölcsönben. Varga Józsefet a DVSC adta kölcsön a Middlesbrough-nak, amelynél Aitor Karanka ősszel alig-alig számított rá, de miután kitalálta, hogy Varga jobbhátvédként játsszon, a tar magyar kirobbanthatatlan lett a csapatból. Más kérdés, hogy a kivásárlási árát sokallják, ezért nem vásárolják meg a DVSC-től.

Tőzsér Dániel a téli átigazolási időszak hajrájában került az olasz Genoától a Watfordhoz kölcsönbe, s hamar alapember lett, egy meccs kivételével az összeset végigjátszotta, sokan neki tulajdonították, hogy fazonja lett a Watford játékának, és végül kényelmesen kiharcolta a bentmaradást. Az egyetlen, aki állandó szerződéssel játszott az angol második vonalban, Bogdán Ádám volt, de a válogatott kapus október 19. és február 8. között sérülés miatt csak egy meccsen játszott. Előtte és utána kirobbanthatatlan volt a középmezőnyhöz tartozó csapatból.

Varga József és Tőzsér Dániel helytállt a Championshipben – visszatérnek-e?
Varga József és Tőzsér Dániel helytállt a Championshipben – visszatérnek-e?
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Manchester City 38 27 5 6 102–37 +65 86
2. Liverpool 38 26 6 6 101–50 +51 84
3. Chelsea 38 25 7 6 71–27 +44 82
4. Arsenal 38 24 7 7 68–41 +27 79
5. Everton 38 21 9 8 61–39 +22 72
6. Tottenham 38 21 6 11 55–51 +4 69
7. Manchester United 38 19 7 12 64–43 +21 64
8. Southampton 38 15 11 12 54–46 +8 56
9. Stoke City 38 13 11 14 45–52 –7 50
10. Newcastle 38 15 4 19 43–59 –16 49
11. Crystal Palace 38 13 6 19 33–48 –15 45
12. Swansea 38 11 9 18 54–54 0 42
13. West Ham 38 11 7 20 40–51 –11 40
14. Sunderland 38 10 8 20 41–60 –19 38
15. Aston Villa 38 10 8 20 39–61 –22 38
16. Hull City 38 10 7 21 38–53 –15 37
17. West Bromwich Albion 38 7 15 16 43–59 –16 36
18. Norwich City 38 8 9 21 28–62 –34 33
19. Fulham 38 9 5 24 40–85 –45 32
20. Cardiff 38 7 9 22 32–74 –42 30

A bajnok Manchester City, a 2. Liverpool és a 3. Chelsea a BL csoportkörébe kvalifikálta magát. A 4. Arsenal a BL-selejtező rájátszáskörében kezd. Az Everton, a Tottenham és az FA-kupa döntőjében az Arsenaltól kikapó Hull City pedig az Európa-ligában indulhat. Kiesett a Norwich, a Fulham és a Cardiff.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik