Fabregas: Ha kell, vasárnapig nem alszok

Vágólapra másolva!
2011.02.25. 10:58
null
Fabregast a 14. percben kellett lecserélni a Stoke elleni bajnokin (Fotó: Action Images)
Cesc Fabregas, az angol élvonalbeli Arsenal labdarúgója sérülés miatt valószínűleg kihagyja csapata Birmingham elleni Ligakupa-fináléját, de a spanyol középpályás nem adja fel a reményt, hogy mégis pályára léphet vasárnap a Wembleyben.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere kizárta annak a lehetőségét, hogy Fabregas pályára lépjen a Birmingham elleni Ligakupa-döntőn. A francia szakember azt azonban nem tudta megmondani, hogy a spanyolnak ki kell-e hagynia a barcelonai BL-nyolcaddöntő visszavágóját.

A csapatkapitány személyi edzője, Juan Ferrando szerint azonban Fabregas gond nélkül játszhat a Barca ellen, sőt akár már most vasárnap is ő vezethetné ki csapatát a Wembleyben.

„Ha a vizsgálatok eredményei beigazolják, amit remélünk, akkor Cesc játszik a Camp Nouban március nyolcadikán. Optimisták vagyunk a teszteredményekkel kapcsolatban. Cesc saját maga kérte a cserét a Stoke ellen, mert fájdalmat érzett, de az már elmúlt. Cesc akár a hétvégén is játszhatna" – vélekedett Ferrando.

„Nem tudom, hogy rendbe jövök-e vasárnapig, de ha kell, addig nem is alszom. Túl régóta várok arra, hogy csapatkapitányként vezethessem ki az Arsenalt egy döntőben, az utolsó pillanatig küzdeni fogok a csapatba kerülésért" – írta Twitterén Fabregas.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik