Fabregas euromilliókról is lemondana a Barca kedvéért

Vágólapra másolva!
2011.07.14. 17:25
null
Fabregas a vb-eufóriában tavaly már magára öltötte a Barcelona mezét (Fotó: Action Images)
Címkék
A marca.com információi szerint Cesc Fabregas, az angol Arsenal labdarúgócsapatának világbajnok spanyol csapatkapitánya euromilliókról is hajlandó lenne lemondani, csak azért, hogy a nyáron nevelőegyesületéhez, a Barcelonához igazolhasson. Fabregas a katalánoknál hatmillió eurót keresne szezononként, ez nagyságrendileg kevesebb, mint amit zsebre vághatott az Arsenalban, illetve amit a Manchester City ajánlott neki.

 

Fabregas évi hétmillió eurós fizetését a tavalyi szerződéshosszabbítás alkalmával további kétmillió eurós bónusszal fejelték meg az angolok. A középpályás számára azonban jelen pillanatban az egyéb érvek többet nyomnak a latban a pénznél: akár fizetésének a 33 százalékáról is képes lenne lemondani! Nyilván nem kell sajnálni, azért évi hatmillió – havi 500 ezer – euróból is ki lehet jönni valahogy még egy olyan világvárosban is, mint Barcelona.

Néhány héttel ezelőtt Fabregas szédítő ajánlatot kapott a Manchester Citytől, méghozzá 12 millió eurós éves fizetéssel. Ez a katalán keresetének pont a duplája, de a középpályás erre is nemet tudott mondani. Indokai között az szerepelt, hogy ő mindenképpen a Barcelonában akar játszani, de nem feledte el londoni gyökereit sem: Arsenal-játékosként nem akarta „elárulni” szeretett klubját.

Fabregas a vb-cím megszerzésének eufóriájában már tavaly hazaigazolt volna, de Wenger hívó szava meggyőzte, ráadásul a katalánok által az angol klubnak tett ajánlata sem volt tárgyalóképes.

Az idén viszont új fordulatot vett az ügy. Az Arsenal – és benne Fabregas – ismét nagy trófea nélkül maradt, ez pedig nyomós év. Viszont a Barcelona – Fabregas nélkül, de több jó baráttal a soraiban – bajnoki címet és BL-győzelmet könyvelt el. Mindez a tavalyinál is határozottabb cselekvésre késztette a középpályást.

Már Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere is érzi, sőt a nyilvánosság előtt kijelentette: Fabregas már nem boldog náluk, így sok választásuk nem lévén el kell őt engedniük. Valószínű köthetnék az ebet a karóhoz, Fabregast a klubhoz, de sok értelme nincs drága pénzért foglalkoztatni egy motivációs problémákkal erősen küzdő kulcsembert. Akkor már inkább jöjjön az alku...

Ami még jelenleg is tart, bár ennek kapcsán a hírek igencsak ellentmondásosak. Angol és spanyol lapértesülések szerint korábban már csak „minimális” – másfél millió euró – különbség volt a kért (40) és kínált (38.5) között, ám még tartja magát a 29 millió euróról, plusz két fiatal játékos kölcsönadásáról szóló ajánlat is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik