Az MU egy félidőt végigszenvedett, de legyőzte a Yeovil Townt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.04. 16:25
null
Ander Herrera bombagólja alapozta meg a Manchester United továbbjutását (Fotó: Action Images)
Az angol FA-kupa harmadik fordulójában a Manchester United 2–0-s győzelmet aratott a harmadosztályú Yeovil Town otthonában. A tartalékosan felálló vendégek első gólját Ander Herrera szerezte a 64. percben, majd a csereként beálló Ángel Di María biztosította be a győzelmet a 90. percben.  

A mérkőzés előtt a manchesteriek számítottak favoritnak, de ugyanez volt a helyzet a Ligakupában is az MK Dons ellen, de akkor egy sima, 4–0-s vereségbe szaladt bele az MU. Azóta persze már sokat változott a helyzet, de érezhetően nem kockáztatott sokat Van Gaal együttese, miközben a Yeovil Town minden tőle telhetőt megtett, ami abban mutatkozott meg, hogy stabilan védekezett, ha pedig esélye nyílt a támadásra, akkor három-négy játékos hatalmas lendülettel tört az ellenfél kapujának irányába.

McNair fejét nem épp hétköznapi 
módon „villámgyógyították”
McNair fejét nem épp hétköznapi módon „villámgyógyították”

Sokat elmond a vendégek első félidei teljesítményéről, hogy a kaput eltaláló első lövésükre egészen a 32. percig kellett várni, ám James Wilson kísérletére sem lehetett azt mondani jó szívvel, hogy életveszélyes volt. A 21. percben Kieffer Moore és Paddy McNair fejelt össze az MU tizenhatosán belül, mindketten vérző fejjel ültek a pályán néhány percig, de szerencsére mindketten tudták folytatni a találkozót.

Érezte is a bajt Van Gaal, mert a szünetben lecserélte Luke Shaw-t és Rafaelt, a helyükre Juan Mata és Jonny Evans érkezett. Ennek ellenére a Yeovil kerülhetett volna előnybe, az 55. percben egy bal oldali beadást követően Evans csúsztatta oda a labdát Moore-nak, aki előbb rosszul vette át a labdát, majd nagyon gyengén lőtt kapura 10 méterről.

Kilenc perccel később büntettek is a „vörös ördögök”: Darren Fletcher indításába Simon Gillett piszkált bele, a labda így Ander Herrera elé került, aki 21 méterről hatalmas gólt ragasztott a keresztléc alá egy fordulást követően jobbal. 0–1

A 71. percben a vendéglátók megint közel kerültek a gólhoz, Sam Foley bal oldali szöglete után Joe Edwards fejelt kapura önfeláldozóan a hosszún, a labda talán be is ment volna a kapuba, ha a csereként beálló Ángel Di María nem ment nagyot a gólvonalon állva fejjel.

A meccset végül Di María zárta le, aki a 90. percben Rooney fantasztikus indításával lépett ki, majd nagyon szép és higgadt gólt szerzett. 0–2


Yeovil Town 0-2 Mancester United (All Goals and...by pewdiepieofficia

ANGLIA
FA-KUPA
3. FORDULÓ
Yeovil Town–Manchester United 0–2
(0–0)
Yeovil, Huish Park Stadium, 9264 néző. Vezette: C. Pawson
Yeovil Town: Steer – N. Smith, Nugent, Arthurworrey, Ofori-Twumasi – J. Edwards, Foley (Hayter, 88.) – Ralph (Eaves, 69.), Dawson (Berrett, 88.) – Gillett – K. Moore. Menedzser: Gary Johnson
Manchester United: De Gea – Smalling, McNair, Blackett – Rafael (Mata, a szünetben), Ander Herrera, D. Fletcher, Shaw (Evans, a szünetben) – Rooney – Wilson, Falcao (Di María, 60.). Menedzser: Louis van Gaal
Gólszerző: Ander Herrera (64.), Di María (90.)

PERCRŐL PERCRE

94. perc: véget ért a mérkőzés!

90. perc: GÓL! Eldőlt minden! Rooney káprázatos indítással lepte meg Di Maríát, aki villámgyorsan kapura tört, majd lehelet finoman átpöccintette a labdát Steer fölött, ami a kapu közepében kötött ki. 0–2

88. perc: Dawson és Foley le, James Berrett és James Hayter be.

79. perc: Di María küldte bal külsővel a nézők közé a labdát.

75. perc: a vendégek vittek végig egy szép támadást a jobb oldalon, Rooney befejezése azonban pontatlan volt.

71. perc: HOPPÁ! Foley bal oldali szögletét követően Joe Edwards fejelt kapura a hosszú oldalon előre bevetődve, a labda talán be is ment volna a kapuba, ha Di María nem ment fejjel nagyot.

70. perc: Rooney 18 méterről leadott szabadrúgása tekeredett a kapu fölé nem sokkal.

69. perc: Ralph le, Tom Eaves be.

64. perc: Herrera túlzott gólörömért kapott egy sárga lapot.

64. perc: Rooney, majd Darren Fletcher volt a labda útja, utóbbi indításába Simon Gillett nyúlt bele, így a labda Ander Herrera elé került, aki 21 méterre a kaputól egy fordulást követően lőtt hatalmas gólt a keresztléc alá jobbal. 0–1

60. perc: Falcao le, Ángel Di María be. Nincs több cserelehetősége az MU-nak.

55. perc: MI MARADT KI! Bal oldali beadást követően Evans csúsztatta oda a labdát Moore-nak, aki előbb rosszul vette át a labdát, majd nagyon gyengén lőtt kapura 10 méterről. Vajon lesz még ekkora esélye a hazaiaknak a gólszerzésre?

53. perc: Blackett adott be balról, a labdát Wilson fejelte a kapu fölé öt méterről, jobban járt volna, ha elengedi a labdát, ami Matának vagy Falcaónak is jobb lett volna.

48. perc: Nana Ofori-Twumasi passza után Moore szánta el magát lövésre, kísérlete az egyik védőben akadt el.

A szünetben kettőt is cserélt Van Gaal: beállt Juan Mata és Jonny Evans, míg Rafael és Shaw bent maradt az öltözőben.

46. perc: kezdetét vette a második játékrész!

45+4. perc: véget ért az első félidő!

45+2. perc: a Yeovil vezethetett kontrát, meg is volt az emberfölényük, de Moore sokat pepecselt a labdával, így beérték őt.

45. perc: Nathan Smith fűzött be két vendég játékost a bal oldalon, a beadása már nem volt pontos, de így is nagy tapsot kapott a szurkolóktól.

44. perc: Ander Herrera lőtt nagy erővel a kapu bal oldala mellé.

42. perc: Ben Nugent a nyakánál fogva rántotta le Radamel Falcaót, de megúszta a sárga lapot, talán még ő sem tudja, hogyan.

40. perc: McNair nem tudott megbirkózni a pattogós labdával utolsó emberként, a könyökével avatkozott játékba, ám a játékvezető nem ítélt szabadrúgást a hazaiak javára.

37. perc: Arthurworrey rántotta le Wilsont, amiért megkapta a meccs első sárga lapját.

36. perc: Rooney bikázott bele a labdába távol a kaputól, de ez sem vezetett eredményre, mert beleléptek a próbálkozásába.

32. perc: Ander Herrera indítása után James Wilson lőtt jobbal kapura 23 méterről, a lapos kísérlet középre ment, így nem jelentett gondot Jed Steernek a védés.

26. perc: megint Arthurworrey fejelt kapura, gyengécske kísérletét De Gea simán fogta.

A Yeovil Town legutóbb 1949-ben tudott élvonalbeli csapatot legyőzni az FA-kupában, azóta mind a nyolc meccsét elveszítette, amikor első osztályú együttessel találkozott a kupában.

21. perc: nem sokkal később Moore és McNair fejelt össze nagyon csúnyán, itt hosszabb ápolásra volt szükség emiatt.

20. perc: Nathan Ralph és Rafael fejelt össze, a brazil lent is maradt a földön.

18. perc: Sam Foley jobb oldali sarokrúgását követően Stephen Arthurworrey fejelt kapura, majd Rooney tisztázott, szintén fejjel.

15. perc: Rooney tekert jobbal a bal felső sarok fölé 22 méterről.

Rooney 11 gólt szerzett a legutóbbi 14 meccsén, amikor kezdőként lépett pályára.

13. perc: Wayne Rooney jobb oldali szögletét követően sikerült megcsúsztatni a labdát, amit kapura már nem sikerült küldeniük a vendégeknek.

Kilenc mérkőzés után fordul az elő az MU-val, hogy nem élvonalbeli csapattal kell megküzdeni az FA-kupában.

8. perc: Luke Shaw passzát követően Rafael lőtte be élesen a labdát a kapu elé, a védőknek sikerült tisztázniuk.

6. perc: a vendégektől először Paddy McNair kísérletezett kapura lövéssel, de csak a kapu mögött elhelyezkedő szurkolókra jelentett veszélyt a labda.

4. perc: Joe Edwards lőtt ballal a bal alsó sarok mellé 4-5 méterrel távolról.

A két csapat korábban csak kétszer találkozott egymással tétmeccsen, mind a kétszer az FA-kupában: 1938-ban 3–0-ra, míg 1949-ben 8–0-ra nyert az MU.

1. perc: Kieffer Moore, a hazaiak kedvence ütközött David De Gea-val az ötösön belül, a spanyol kapus ennek ellenére meg tudta tartani a labdát egy bal oldali beadást követően.

A Yeovil Town kezdte a mérkőzést!

Van Gaal néhány perccel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a pálya talaja rendben van, a szél sem fúj, így szerinte csapata tudja majd a saját stílusát érvényesíteni.

Sir Alex Ferguson a helyszínen tekintt meg a mérkőzést.

Az MU a legutóbbi öt FA-kupa mérkőzéséből csak egyet tudott kapott gól nélkül lehozni, amikor harmadik ligás csapat volt az ellenfele.

„Számunkra ebben a szezonban az FA-kupa megnyerése a legrövidebb út a sikerhez, nagyon szeretnénk elhódítani. Hollandiában hosszú évek óta tudjuk, hogy az FA-kupa az egyik legfontosabb verseny a labdarúgásban, a televízión keresztül már akkor is lehetett követni a meccseket, amikor még nem volt általános más országok bajnokságait közvetíteni” – árulta el a holland szakember.

Az MU tehát már búcsúzott a Ligakupától, az európai kupaporondra nem kvalifikálta magát az elmúlt esztendőben, a bajnokságban pedig kilenc pont a hátránya a Chelsea és a Manchester City mögött. Van Gaal is elismerte, hogy az FA-kupa megnyerésével van arra a legnagyobb esélyük, hogy trófeával zárják a 2014–2015-ös szezont.

„Tanultunk a Milton Keynes elleni mérkőzésből. A Yeovil Town is a harmadosztályban játszik, az alacsonyabb ligában szereplő csapatok ellen pedig mindig máshogy kell felkészülni, hiszen a pályák és a stadionok is különbözőek, mint az élvonalban” – nyilatkozta Van Gaal a meccs előtt.

A találkozó egyértelmű esélyese az MU, de ne feledjük el, hogy ebben a szezonban már meglepte a manchesterieket egy harmadosztályú csapat,a Milton Keynes Dons emlékezetes módon 4–0-ra legyőzte Louis van Gaal együttesét a Ligakupa 2. fordulójában.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Yeovil Town–Manchester United labdarúgó-mérkőzés az angol FA-kupa 3. fordulójából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik