FA-kupa: Júdás a Chelsea legjobb edzője, amíg... – Mourinho

Vágólapra másolva!
2017.03.14. 11:25
Parázs hangulatú mérkőzésen a Chelsea 1–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet az angol FA-kupa negyeddöntőjében, így a londoniak jutottak a legjobb négy közé. Antonio Conte, a hazaiak olasz menedzsere és José Mourinho, a „vörös ördögök” portugál szakvezetője kis híján egymásnak esett a meccs közben az oldalvonal mellett.

A két tréner között Michael Oliver játékvezetőnek és Mike Jones tartalék-játékvezetőnek kellett rendet tennie, miután Conte hevesen kiabálva megindult Mourinho felé.

Az alábbi felvételen látszik, a Manchester United menedzsere elrúgta a labdát, ez bosszanthatta fel Contét – no meg talán az, hogy a vendégjátékosok többször kemény belépőkkel „faragták” az övéit.



„[Eden] Hazard az első húsz-huszonöt percben képtelen volt futballozni, mert állandóan felrúgták – mondta Antonio Conte a mérkőzés után. – Számomra az nem futball, hogy szétrúgjuk az ellenfelet. A játékvezetőnek meg kellene védenie a játékosokat, nehogy megsérüljenek. Roppant veszélyes hátulról megrúgni valakit. Ami a kispadoknál történteket illeti, az csak cirkusz, az edzők nem lényegesek. A negyedik játékvezető profin kezelte a civakodást, ami persze előfordulhat egy ilyen kaliberű meccsen."

„Pozitívnak kell lennünk. A játékosok nagyszerűek voltak, [Paul] Pogba magasan a legjobb volt a pályán – így José Mourinho. – A szakértők persze kritizálják, de ez csak az irigység jele. Örülök, hogy higgadt tudtam maradni, így a következő meccsen is a kispadon lehetek. A játékosaimnak szüksége van rám. Büszke vagyok rájuk. Múlt csütörtökön Rosztovban játszottunk, csütörtökön pedig ismét pályára lépünk. [Michael] Oliver játékvezető otthon elemezheti a saját ténykedését, én nem foglalkozok vele. Mindenkinek lehet eltérő véleménye a találkozóról, de abban egyet kell értenünk, amíg [Ander] Herrerát nem állították ki, meccsben voltunk. Utána már egészen más volt a játék képe. A piros lap előtt az az érzésem volt, hogy győzni fogunk. Tíz emberrel nem tudtuk a kétcsatáros játékunkat folytatni.”

José Mourinhónak a Stamford Bridge publikumával is meg kellett birkóznia. A Chelsea-hívek nyomdafestéket nem tűrő rigmusokkal fogadták korábbi kedvencüket, aki három ujját mutatva emlékeztette őket arra, hány bajnoki címet köszönhet neki a klub.



„Úgy neveznek, ahogy akarnak. Profi vagyok, és kiállok a klubomért. Amíg nincs olyan edzőjük, aki négy Premier League-címet nyer a Chelsea-vel, addig Júdás a legjobb menedzser a klub történetében – utalt magára a portugál szakember, aki háromszor végzett a londoniakkal az első helyen. – Ha lesz ilyen edző, lecsúszok a második helyre.”

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Chelsea–Manchester United 1–0 (0–0)
London
, Stamford Bridge, 40 801 néző. V: Oliver
Chelsea:
Courtois – Azpilicueta, David Luiz, Cahill – Moses (Zouma, 88.), Kanté, Matics, Alonso – Willian (Fabregas, 81.), Diego Costa (Batshuayi, 94.), E. Hazard. Menedzser: Antonio Conte
Manchester United: De Gea – Rojo, Ph. Jones, Smalling – Valencia, A. Herrera, P. Pogba, Darmian – Mhitarjan (Fellaini, 37.), Rashford, A. Young (Lingard, 82.). Menedzser: José Mourinho
Gólszerző: Kanté 51.
Kiállítva:
A. Herrera (35., Manchester United)

A döntőbe jutásért Chelsea–Tottenham, illetve Arsenal–Manchester City párharcokat rendeznek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik