Everton: miért megvetendő, amit Mirallas tett?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.20. 09:22
null
Na, add csak ide azt a labdát! Baines és Mirallas a büntető előtt (Fotó: Action Images)
Hétfő este 0–0-ra végződött az Everton és a West Bromwich Albion angol élvonalbeli labdarúgó-mérkőzése, a legnagyobb vihart pedig az a jelenet kavarta, amikor Kevin Mirallas „elvette" az állandó tizenegyesrúgó Leighton Baines elől a hazaiaknak megítélt büntetőt, majd kihagyta azt. A Monday Night Football című műsorban szakértőként közreműködő Gary Neville nem finomkodott.

„Amennyiben a csapatutasítás és a menedzseri utasítás ellenére tette, amit tett, önző módon elvitte a kijelölt rúgó elől a tizenegyest, akkor ez a leginkább megvetendő fegyelmezetlenségek egyike, amit elkövethetett. Ilyet egyszerűen nem szabad tenni. Leighton Baines nem konfrontatív típus, valószínűleg mondta neki, hogy ha magabiztos, akkor elrúghatja a tizenegyest. De általában az öltözőben tisztán jelzik a kijelölt rúgókat” – kommentálta az esetet Neville.

Roberto Martínez, az Everton menedzsere lecserélte az esetet követően a szünetben Mirallast, igaz, indoklása szerint az eleve nem százszázalékos állapotban pályára lépő belga szélső sérüléssel küszködött. Persze ebben az esetben is felvetődik a kérdés, hogy miért állt oda a tizenegyeshez... Martínez a mérkőzés után nem kritizálta Mirallast, mondván, a West Ham United elleni kupameccs tizenegyespárbajában is értékesítette kísérletét.

„Ezt kellett mondania, nem dorongolhatta le a saját játékosát a nyilvánosság előtt. Meg kell védenie a futballistáit ilyen esetekben. Volt hasonló esetünk nekünk is a Liverpoolban, Craig Bellamy elvett egy tizenegyest a kijelölt rúgótól, ki is hagyta. A meccs után Rafa Benítez megbírságolta. Baines az egész liga egyik legjobb tizenegyesrúgója, Mirallas óriási nyomást helyezett magára azzal, hogy elvette tőle – és tudhatta azt is, hogy baj lesz abból, ha kihagyja” – vélekedett Jamie Carragher.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Everton–West Bromwich Albion 0–0

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 22 16 4 2 51–19 +32 52
2. Manchester City 22 14 5 3 45–22 +23 47
3. Southampton 22 13 3 6 37–16 +21 42
4. Manchester United 22 11 7 4 36–21 +15 40
5. Arsenal 22 11 6 5 39–25 +14 39
6. Tottenham 22 11 4 7 32–30 +2 37
7. West Ham United
22 10 6 6 35–25 +10 36
8. Liverpool 22 10 5 7 31–27 +4 35
9. Swansea 22 8 6 8 26–30 –4 30
10. Stoke City 22 8 5 9 23–27 –4 29
11. Newcastle 22 7 6 9 26–35 –9 27
12. Everton 22 5 8 9 30–34 –4 23
13. Crystal Palace 22 5 8 9 25–33 –8 23
14. West Bromwich Albion 22 5 7 10 20–29 –9 22
15. Aston Villa 22 5 7 10 11–25 –14 22
16. Sunderland 22 3 11 8 19–33 –14 20
17. Burnley 22 4 8 10 21–36 –15 20
18. Hull City 22 4 7 11 20–30 –10 19
19. Queens Park Rangers 22 5 4 13 23–39 –16 19
20. Leicester City 22 4 5 13 20–34 –14 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik