Sima Manchester City-siker, bődületes gólínség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.31. 15:51
null
Negredo fejese után utat talált a labda a hálóba (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójában a Manchester City hazai pályán Álvaro Negredo fejesével és Yaya Touré szabadrúgásgóljával 2–0-ra legyőzte a Hull Cityt.


A manchesteriek hazai pályán mind a nyolc, Hull elleni bajnokijukon veretlenek maradtak korábban, öt győzelem mellett három döntetlen született.

A Manchester City védelme finoman szólva sem kezdett erősen, már az első percekben többször is helyzetbe kerültek a vendégek, igaz, lövésig ekkor még nem jutottak el.

A 7. percben aztán az első ziccert is feljegyezhettünk, Aluko került helyzetbe az ügyetlenkedő Lescottnak köszönhetően, 16 méterről azonban a kirohanó Hart mellett nem tudott a kapuba találni, eltört labdája a bal alsó mellé pattogott. Érdekesség, hogy a manchesteri kapus sorozatban a 121. PL-mérkőzését játszotta, míg a vendégcsapatnak ez volt (még csak) a 79.

Kis híján ráfizetett a kihagyott lehetőségre a Hull: egy jobb oldali Jesús Navas-szöglet után Kolarov fejelt a bal alsó irányába, de McGregor leért a labdára, majd a 12. percben Lescott középre tartó fejesét tornázta a léc fölé.

A kettő között megrezdült a Manchester City hálója, ám Graham előrecsúszva már lesről lőtt a bal alsóba – így nem szakadt meg a több mint 1000 perces góltalansági sorozata... –, majd az első negyedóra végén Koren 18 méteres kapáslövése suhant el a bal alsó mellé.

Az első fél órához közeledve Agüero cikázott a 16-oson belül a védők között az alapvonalig, onnan azonban már nem tudott megfelelően sem lőni, sem középre adni – ráadásul még fel is rúgták, de a síp néma maradt.

A félidő hajrájához közeledve pedig már teljesen leült a mérkőzés, élményszámba ment egy-egy kósza megindulás vagy szöglet – ezek egyikéből Yaya Touré fejelt jócskán a léc fölé –, nagy helyzet már nem alakult ki az első 45 percben.

A fordulást követően David Silva beadásai jelentettek veszélyt, előbb azonban Negredo fejese, majd Navas kapáslövése sem talált kaput.

A 65. percben aztán megszerezte a vezetést a Manchester City, Zabaleta jobb oldali beadását Negredo fejelte 4 méterről McGregor mellett a hálóba (1–0).

A spanyol támadó a szezonbeli második gólját szerezte meg, és így a legutóbbi 16 spanyol, illetve angol bajnokiján 17-szer volt eredményes.

Az utolsó percben jött Yaya Touré, és 20 méterről a jobb felső sarokba tekert, végleg eldöntve a három pont sorsát (2–0).



Nehezen lehetne állítani, hogy záporoznak a gólok a 3. fordulóban, a 16 órakor kezdődő négy összecsapáson összesen három találat esett csak. Sőt egészen a 68. percig egy sem, akkor Nathan Redmond eldöntötte a Norwich Southampton elleni mérkőzését.

A Stoke City Jermaine Pennant találatával nyert a West Ham otthonában, a játékos 2011. május 8. óta nem talált be a PL-ben, így most 846 napos sorozata szakadt meg.

A Newcastle United megszerezte szezonbeli első győzelmét; Hatem Ben Arfa a 86. percben gyönyörűen, 16 méterről jobbról lőtte ki a jobb felső sarkot.

A Sunderland továbbra sem villog, a Crystal Palace otthonában 3–1-re kapott ki, az újonc első győzemlét aratta a szezonban. A londoniak Daniel Gabbidon szöglet után közelről bekotort góljával szereztek vezetést a meccs elején, amire a második félidő közepén Steven Fletcher felelt fejessel. A 78. percben John O’Shea tizenegyest és kiállítást érően szabálytalankodott, Dwight Gayle berúgta a büntetőt, a Crystal Palace győzelmét pedig a csereember, Stuart O’Keefe kapufás bombagóllal tette biztossá a 92. percben.

PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Manchester City–Hull City 2–0
(Negredo 65., Y. Touré 90.)
Cardiff City–Everton 0–0
Newcastle United–Fulham 1–0
(Ben Arfa 86.)
Norwich City–Southampton 1–0 (Redmond 68.)
West Ham United–Stoke City 0–1 (Pennant 82.)

Crystal Palace–Sunderland 3–1 (Gabbidon 9., Gayle 79. – 11-esből, O’Keefe 92., ill. S. Feltcher 64.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 3 2 1 4–1 +3 7
2. Manchester City 3 2 1 8–3 +5 6
3. Liverpool 2 2 2–0 +2 6
3. Tottenham 2 2 2–0 +2 6
5. Stoke City 3 2 1 3–2 +1 6
6. Manchester United 2 1 1 4–1 +3 4
7. West Ham 3 1 1 1 2–1 +1 4
8. Norwich City 3 1 1 1 3–3 0 4
9. Southampton 3 1 1 1 2–2 0 4
10. Cardiff 3 1 1 1 3–4 –1 4
11. Newcastle 3 1 1 1 1–4 –3 4
12. Arsenal 2 1 1 4–4 0 3
12. Aston Villa 3 1 2 4–4 0 3
12. Crystal Palace 3 1 2 4–4 0 3
15. Everton 3 3 2–2 0 3
16. Fulham 3 1 2 2–4 –2 3
17. Hull City 3 1 2 1–4 –3 3
18. West Bromwich Albion 2 1 1 0–1 –1 1
19. Sunderland 3 1 2 2–5 –3 1
20. Swansea 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik