Életre szóló eltiltást kaphatnak az angol huligánok

2009.08.26. 13:27
Címkék
Az angol labdarúgó-szövetség életre szóló eltiltásos büntetést tervez azokkal szemben, akik részt vettek a West Ham United–Millwall kedd esti Ligakupa-mérkőzésen történt erőszakos rendzavarásokban.
A rendezők hiába próbálták megfékezni a pályára rohanó szurkolókat (Fotó: Action Images)
A rendezők hiába próbálták megfékezni a pályára rohanó szurkolókat (Fotó: Action Images)

A West Ham és a Millwall szurkolói már a két gárda tegnapi Ligakupa-meccse előtt összecsaptak: a stadionon kívül téglákkal és üvegekkel dobálták egymást. A találkozó alatt pedig kétszer is befutottak a pályára a renitens drukkerek.

 Az összecsapások következtében egy 44 éves férfit szúrt sebbel kórházba kellett szállítani.

A két ősi rivális találkozóján egyébként a West Ham a hosszabbításban szerzett két gólt, és ezzel 3-1-es összesítéssel továbbjutott.

„Teljesen mértékben elítéljük azokat a rendzavarókat, akik részt vettek az Upton Parkban történtekben mind a pályán belül és kívül" – olvasható a szövetség által kiadott hivatalos állásfoglalásban.

„A lehető leggyorsabban dönteni fogunk az esetről, miután meghallgattuk a rendőrség és a klub illetékeseit –  folytatódik az FA közleménye. – Vélhetően mindegyik bűnöst egy életre kitiltjuk a stadionokból, nincs helyük a foci világában."

A botránnyal kapcsolatban még az angol sportminiszter, Gerry Sutcliffe is megszólalt.

„Az elmúlt húsz évben nem történt ilyen mértékű összecsapás szurkolók között, mert az 1970-es és '80-as évek botrányait követően sikerült gátat szabnunk a huliganizmusnak. Ezért ki kell vizsgálnunk a mostani esetet, és a rendzavarókat örökre el kell tiltani a mérkőzések látogatásától. Semmilyen szinten nem tűrhetjük meg az erőszakot, példát kell statuálnunk" – fogalmazott a politikus.


VIDEÓ AZ ÖSSZECSAPÁSRÓL
 
 

 

Legfrissebb hírek

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
19 perce

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
30 perce

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
39 perce

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
1 órája

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
1 órája

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2 órája