Drogba a nyáron távozik a Chelsea-től
Hivatalossá vált, hogy Didier Drogba a nyáron elhagyja az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea-t. A rutinos csatár a France Footballnak adott interjúban elárulta: unja már, hogy csak a kispadról figyeli egy új csapat építését, ezért továbbáll.
![]() |
| Drogba a müncheni BL-döntőn elköszönt a csapattársaktól (Fotó: Reuters – archív) |
A France Football már kora délután beszámolt róla, hogy Drogba a Bajnokok Ligája döntője után közölte csapattársaival, hogy távozik a Chelsea-től, s most az elefántcsontparti csatár megerősítette a szaklap értesüléseit.
„A következő idényben már nem leszünk együtt. Ahogy meghoztam a döntésem, egyből közölni akartam a csapattársaimmal – nyilatkozta a France Footballnak Didier Drogba. – Nehéz volt beismernem, hogy nincs közös jövőm a klubbal. De nem szeretnék a kispadon ülni, miközben a többiek játszanak, és nézni, ahogyan egy új csapat épül. Készen állok a nagy ugrásra az ismeretlenbe, ez egy újabb kaland lesz az életemben."
Drogba 2004 óta erősíti a Chelsea-t, mellyel háromszoros angol bajnok, négyszeres FA-kupa-győztes, kétszeres Ligakupa-győztes és idén a hőn áhított Bajnokok Ligája-siker is összejött – ráadásul utóbbiban jelentős szerepe volt a rutinos csatárnak.
Sajtóértesülések szerint Drogba útja keletre vezethet, a kínai bajnokságból több kérője is van, de az sem kizárt, hogy Olaszországban vagy Spanyolországban folytatja.
| A Chelsea kedden megerősítette, hogy távozik a klubtól Didier Drogba, aki szombaton a Bayern München ellen megnyert labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő hőse volt. A 34 éves elefántcsontparti támadó hétfőn a France Football című szaklapnak úgy nyilatkozott, hogy vasárnap már közölte is távozásának tényét a társaival. „Didier kétségtelenül a Chelsea legendája, és mindig a Chelsea-család tagja marad" – mondta kedden Ron Gourlay, a klub ügyvezetője. A csatár nem árult el semmit arról, hogy hol folytatja pályafutását, de állítólag mesés ajánlatot kapott Kínából. A brit média már hosszú ideje a Shanghai Shenhua együttesével hozza összefüggésbe a nevét, játékosedzőként ott tevékenykedik korábbi csapattársa, a francia Nicolas Anelka. (MTI) |


Facebook automatikus megosztás engedélyezése
Amennyiben szeretnéd, hogy ismerőseid a Facebookon értesüljenek arról, hogy mit olvasol a Nemzeti Sport oldalain, annyit kell tenned, hogy engedélyezed ezt a funkciót!