Chelsea: súlyos sérülés miatt vége a csodatehetség idényének

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.23. 10:15
Achilles-ín-szakadást szenvedett hétfő este Callum Hudson-Odoi, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea válogatott támadója, aki emiatt ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára.

A 18 éves játékos a Burnley elleni meccsen (2–2)sérült meg, felépülése biztosan hosszú időt vesz majd igénybe, így a londoniak többek között az Európa-liga elődöntőjében sem számíthatnak rá.a Burnley elleni meccsen (2–2)sérült meg, felépülése biztosan hosszú időt vesz majd igénybe, így a londoniak többek között az Európa-liga elődöntőjében sem számíthatnak rá.

„Nagyon dühös vagyok, keményen kell majd dolgoznom, hogy a következő szezonban visszatérhessek” – írta Twitter-oldalán Hudson-Odoi, akiért hónapok óta élénken érdeklődik – többek között – a német bajnoki címvédő Bayern München, amely 30 millió eurót kínált a szélsőért a Chelsea-nek.

A londoni klub március végén közölte, az idén semmiképpen nem adja el az óriási tehetségként számon tartott futballistát, akit 2020 nyaráig köt szerződés a Chelsea-hez. A Bayern München már a téli átigazolási szezonban is jelezte, hogy meg akarja szerezni Hudson-Odoit, de a németek érdeklődését az angol egyesület visszautasította. A játékos ugyanakkor sajtóinformációk szerint már télen azt kérte, engedjék el.

A Chelsea az Európa-liga elődöntőjében az Eintracht Frankfurttal találkozik, míg a Premier League-ben nagy versenyben van a Bajnokok Ligája-csoportkört érő harmadik és negyedik helyért.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Chelsea–Burnley 2–2 (Kanté 12., Higuaín 14., ill. Hendrick 8., Barnes 24.)

A BL-INDULÁSÉRT KÜZDŐ CSAPATOK HÁTRALÉVŐ MECCSEI
TOTTENHAM
33. forduló Brighton (o) Április 23., kedd
36. forduló West Ham United (o) Április 27., szombat
37. forduló AFC Bournemouth (i) Május 4., szombat
38. forduló Everton (o) Május 12., vasárnap
ARSENAL
31. forduló Wolverhampton (i) Április 24., szerda
36. forduló Leicester (i) Április 28., vasárnap
37. forduló Brighton (o) Május 5., vasárnap
38. forduló Burnley (i) Május 12., vasárnap
CHELSEA
36. forduló Manchester United (i) Április 28., vasárnap
37. forduló Watford (o) Május 5., vasárnap
38. forduló Leicester (i) Május 12., vasárnap
MANCHESTER UNITED
31. forduló Manchester City (o) Április 24., szerda
36. forduló Chelsea (o) Április 28., vasárnap
37. forduló Huddersfield (i) Május 5., vasárnap
38. forduló Cardiff (o) Május 12., vasárnap
AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 35 27 7 1 79–20 +59 88
2. Manchester City 34 28 2 4 87–22 +65 86
3. Tottenham 34 22 1 11 64–35 +29 67
4. Chelsea 35 20 7 8 59–38 +21 67
5. Arsenal 34 20 6 8 68–43 +25 66
6. Manchester United 34 19 7 8 63–48 +15 64
7. Everton 35 14 7 14 50–44 +6 49
8. Watford 34 14 7 13 49–49 0 49
9. Leicester City 35 14 6 15 48–47 +1 48
10. Wolverhampton 34 13 9 12 41–42 –1 48
11. West Ham 35 12 7 16 44–54 –10 43
12. Crystal Palace 35 12 6 17 43–48 –5 42
13. Newcastle 35 11 8 16 35–44 –9 41
14. Bournemouth 35 12 5 18 49–62 –13 41
15. Burnley 35 11 7 17 44–62 –18 40
16. Southampton 34 9 9 16 40–57 –17 36
17. Brighton & Hove Albion 34 9 7 18 32–53 –21 34
18. Cardiff City 35 9 4 22 30–65 –35 31
19. Fulham 35 6 5 24 33–76 –43 23
20. Huddersfield Town 35 3 5 27 20–69 –49 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik