Chelsea: össztűz alatt Mourinho, „az orvos sem szól bele a 4–3–3-ba”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.13. 09:05
null
Carneiro mellett sorra kiálltak a szakmai szervezetek (Fotó: AFP)
Kritikai össztűz zúdul José Mourinhóra, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzserére, miután a hírek szerint a hétvégén nem ülhet le a kispadra Eva Carneiro, a londoni kékek csapatorvosa. Carneiro bűne Eden Hazard – Mourinho szerint elhamarkodottan intézett – ápolása a Chelsea–Swansea (2–2) bajnoki mérkőzésen.

„Nem vagyok boldog az orvosi stábom miatt. Ha szertáros, ha titkárnő vagy ha orvos vagy a kispadon, értened kell a játékot. Az orvosi stábom nagyon naiv volt, és nyolc emberrel hagyott engem a szabadrúgás utáni kontránál” – fakadt ki a mérkőzés után Mourinho, aki szerint Hazard-nak nem volt komoly baja, csak elfáradt, az ütközés után pedig pihennie kellett.

A menedzser döntését érdekvédelmi szervezetek sora kritizálta. A profi futballisták érdekvédelmi szövetsége (PFA) kiállt Carneiro mellett, a Premier League Orvoscsoportja pedig hivatalos közleményben ítélte el a portugál menedzser „önkényes” magatartását.

„A Premier League csapatainál dolgozó orvosokat ugyanazok a professzionális és etikai szabályok kötik, mint az Egyesült Királyság összes orvosát. Tiszta szabályaink és protokolljaink vannak, amelyeket az orvosoknak követniük kell ahhoz, hogy ötévente megújítsák a tevékenységükhöz szükséges engedélyt. A kötelezettségteljesítés a páciensekkel szemben ennek alapköve, és semmit sem változtat ezen, ha a páciens futballista a Premier League-ben. A Premier League Orvoscsoportja úgy véli, Eva Carneiro eltávolítása a következő meccsre a csapat mellől rendkívüli módon igazságtalan. A szóban forgó esetben az orvosi csapatot egyértelműen, tisztán jelezve a pályára hívták. Ha nem felelnek a hívásra, az kötelességszegés lett volna az orvosi egység részéről. Rendkívül aggasztó, hogy Carneiro doktornak megváltoztatják a szerepét a klubon belül azért, mert foglalkozása professzionális protokollja szerint járt el és végezte a munkáját. Ez az incidens mutatja azt, hogy a játékosok egészsége másodlagos az eredmény mögött” – tudatták a Telegraphnak eljuttatott kommünikében.

A Futballorvosi Társaság szintén közleményben támogatta Carneirót, jelezve: eljárása mindenben megfelelt a követendő protokollnak.

A Liverpool volt orvosi vezetője, Peter Brukner rendkívül élesen „szállt bele” Mourinhóba.

„Az orvos sem szól bele abba, hogy kell négy–három–hármat játszani, vagy becserélni egy csatárt. Az orvos száz százalékig helyesen járt el. Mourinho száz százalékig helytelenül. Meg kellene követnie a munkatársát, a klubnak pedig ügyelni arra, hogy az orvosi stáb tagjait nem fokozzák le az incidens miatt. Nyilvánosság előtt alázták meg, amikor szakmailag helyesen járt el” – mondta a jelenleg az ausztrál krikettválogatott mellett dolgozó Brukner a BBC-nek.

A szakkommentátorként dolgozó Gary Lineker gúnyos Twitter-üzenetben fejtette ki a véleményét:

„Lehet, hogy pályázom a Chelsea orvosi posztjára, mivel az elvárás, hogy értsen a futballhoz. Nem vagyok biztos benne, hogy az orvosláshoz is érteni kell” – írta.

A Chelsea Mourinho kifakadása óta hallgat az esetről, a klub nem kommentálja az incidenst.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik