Chelsea: Nem érdekel a sok baromság, különleges vagyok - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.15. 11:52
null
José Mourinho: Tisztelem a többi menedzsert is, de hatalmas a távolság közöttünk (Fotó: Action Images)
José Mourinho, a Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere egyáltalán nem csalódott a Bajnokok Ligájából való kiesés miatt, helyette inkább rávilágított arra, továbbra is ő a világ egyik legsikeresebb edzője, és az emberek túlságosan is sokat aggódnak érte.

„Túlságosan is sokat aggódnak értem az emberek, hát szerintem nem kellene – mondta José Mourinho. – Nem tudják, nekem mi a boldogság. Számomra először is az, amikor összehasonlítom az eredményeimet más menedzserek sikereivel, és csak néhány hozzám foghatót látok.”

„A többiek esetében hatalmas különbséget vélek felfedezni, minden tekintetben. Persze tisztelem őket, és nem versenyzem velük, de nagy a távolság közöttünk. A Premier League-ben például rajtam kívül ki tudott még Bajnokok Ligáját nyerni? Csak Louis van Gaal. Ugye? Vagy Angliában hányan tudtak legalább kétszer bajnokságot nyerni? Wenger és én” – büszkélkedett a portugál tréner.

„És hány személy tudott ebben az országban minden kiírásban diadalmaskodni? Ligakupa, Szuperkupa, FA-kupa, angol bajnokság… Hányan is? De ha megnézzük Európát, akkor hány vezetőedző mondhatja el magáról, hogy hét bajnoki címet nyert a csapatával, valamint két Bajnokok Ligáját? Ancelottinak három van, Guardiolának és Van Gaalnak van még két-két BL-győzelme. Nem vagyok elégedett azzal, amit eddig elértem, de úgy vélem, néhányan túlságosan is aggódnak értem. Azért vagyok különleges, mert felül tudok emelkedni mindezeken. Azt hiszik, érdekel a sok baromság, amit az újságok írnak rólam? Hát nem érdekel!"

Mourinho végül a bajnokságból hátralévő mérkőzéseik kapcsán megjegyezte, most úgy látja, kilenc győzelemre van szükségük, persze ha a riválisok botlanak, akkor elég lehet ennél kevesebb is az elsőséghez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik