Chelsea: itt a vége, Abramovics elmondta, ki az új edző?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.03. 12:49
Guus Hiddink csak átmeneti megoldás a Chelsea labdarúgócsapatánál, így az angolok természetesen folyamatosan azt találgatják, ki lesz a londoniak új trénere az idény végétől. A beszámolók szerint ennek itt a vége, Roman Abramovics tulajdonos elmondta, ki veszi át az együttes irányítását.

Diego Simeone, Mauricio Pochettino, Antonio Conte – csak néhány név, akit hírbe hoztak az utóbbi hetekben a Chelsea-vel.

Bár hivatalos bejelentés továbbra sincs, házon belül állítólag már minden eldőlt.

A Corriere dello Sport úgy tudja, Roman Abramovics, a „kékek" tulajdonosa február végén közölte a játékosokkal és vezetőkkel, mindenben megállapodtak Contéval, így a nyártól az olasz ül a kispadra.

Már a szerződése részletei is ismertek: az olasz válogatottól az Európa-bajnokság után távozó edző három esztendőre ír alá, és évi hatmillió eurót tesz majd zsebre Angliában.

Ezt egyébként már a Wikipedia-oldalára is beírták.

Legfrissebb hírek

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
18 órája

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Türelmes vezetők: a bajnokság egyharmada után sincs még edzőváltás az NB I-ben – összeállítás

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 08:05

Eder Sarabia az Espanyol új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 20:30

Megérkezett a tűzoltó Kanizsára

Labdarúgó NB II
2026.10.28. 11:33

Szabó István most éppen téglát cipel, de járja a pályákat is

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 09:30

Mátyus János: Belgiumban ébredtem rá, hogy itthon burokban éltem

Minden más foci
2026.10.27. 12:18

Megszólalt Conte, miután összeboronálták a Manchester Uniteddel

Olasz labdarúgás
2026.10.23. 14:50