Chelsea: Caballero még egy évig marad a londoniaknál!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 19:24
null
Willy Caballero egy évig még marad a londoniaknál (Fotó: AFP)
A Chelsea argentin kapusa, Wilfredo Caballero egy évvel meghosszabbította szerződését a londoni labdarúgóklubbal.

 

A BBC keddi beszámolója szerint a 38 éves játékos megállapodása idén nyáron járt volna le.

Caballero 2017-ben igazolt a Chelsea-hez, amelyben ebben az idényben kilenc meccsen védett, mielőtt márciusban felfüggesztették a küzdelmeket a koronavírus-járvány miatt. Februárban öt alkalommal is lehetőséget kapott, miután Kepa Arrizabalaga sportszakmai okokból ideiglenesen kikerült Frank Lampard kezdőcsapatából.

A 33 éves francia Olivier Giroud a közelmúltban szintén egy évvel hosszabbított. A két szélső, a brazil Willian és a spanyol Pedro további sorsa még bizonytalan, az ő megállapodásuk is június végén jár le.

Ahogy Giroud esetében, úgy Caballero szerződésében is az egyéves opcióját érvényesítette a Chelsea a brit sajtóbeszámolók szerint.

Legfrissebb hírek

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
12 órája

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
14 órája

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:30

A Liverpool legyőzése után kikapott a Forest; hozta a kötelezőt a Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:27

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:58

Szoboszlai Dominik veszélyes csapat ellen segítheti a Liverpool talpra állását

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:01

Egy félidő alatt elintézte az Evertont a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.11.29. 22:55

Leadta kétgólos előnyét, de Foden 91. perces góljával megverte az újoncot a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.11.29. 18:02
Ezek is érdekelhetik