nemzetisport.hu 2019.04.22 20:21 Frissítve: 2019.04.22 23:11

Chelsea: „A Ligakupában nehezebb döntőbe jutni, mint a BL-ben”

Érdekes véleményt fogalmazott meg a Bajnokok Ligájával kapcsolatban Maurizio Sarri, akinek a csapata, a Chelsea ebben az idényben az Európa-ligában szerepel. Az olasz szakember úgy látja, a közvélemény túl nagy jelentőséget tulajdonít a BL-nek.

 

Maurizio Sarri úgy gondolja, az angol Ligakupában nehezebb döntőbe jutni, mint a Bajnokok Ligájában (Fotó: Chelsea FC)

 

„Sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a Bajnokok Ligájának. Nem kérdéses, hogy ez a klubok, valamint Európa, és így a világ legfontosabb sorozata, de mivel a BL-ben egyenes kieséses rendszert alkalmaznak, sokszor azon múlik a továbbjutás, hogy a kapufáról kifelé vagy befelé pattan-e a labda. Szükséged van a szerencsére” – vélekedett Sarri.

„A Premier League nagyon nehéz, de a Ligakupa-döntő eléréséhez is játszanunk kellett a Liverpoollal és a Tottenhammel, míg a fináléban a Manchester Cityvel találkoztunk. Nehezebb döntőbe jutni, mint a Bajnokok Ligájában” – tette hozzá a Chelsea menedzsere.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA 
  1. Liverpool 35 27 7 1 79–20 +59  88
  2. Manchester City 34 28 2 4 87–22 +65  86
  3. Tottenham 34 22 1 11 64–35 +29  67
  4. Chelsea 35 20 7 8 59–38 +21  67
  5. Arsenal 34 20 6 8 68–43 +25  66
  6. Manchester United 34 19 7 8 63–48 +15  64
  7. Everton 35 14 7 14 50–44 +6  49
  8. Watford 34 14 7 13 49–49 0 49
  9. Leicester City 35 14 6 15 48–47 +1  48
10. Wolverhampton 34 13 9 12 41–42 –1  48
11. West Ham 35 12 7 16 44–54 –10  43
12. Crystal Palace 35 12 6 17 43–48 –5  42
13. Newcastle 35 11 8 16 35–44 –9  41
14. Bournemouth 35 12 5 18 49–62 –13  41
15. Burnley 35 11 7 17 44–62 –18  40
16. Southampton 34 9 9 16 40–57 –17  36
17. Brighton & Hove Albion 34 9 7 18 32–53 –21  34
18. Cardiff City 35 9 4 22 30–65 –35  31
19. Fulham 35 6 5 24 33–76 –43  23
20. Huddersfield Town 35 3 5 27 20–69 –49  14

 

2020.02.18 22:07:07

Angol labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. „A mobil eszközök világában a nagy sportesemények az egyedüliek, amelyek ilyen magas nézettséget tudnak elérni, illetve egy időben, egyszerre tudnak eljutni több speciális célcsoporthoz is.”

2020.02.18 09:42:18

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A Liverpool élt, a Man. City a jelek szerint csak visszaélt az UEFA pénzügyi fair play-szabályaival. Amit most látunk, csak a régen érő következmény.

2020.02.17 18:35:59

Angol labdarúgás B. L.

Két sérülés, Maguire kétes esete, két érvénytelenített találat, Mount kapufája. Nem a londoniak napja volt.

2020.02.16 23:37:40

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Az olasz mester az Evertonnál eltöltött első két hónapjával jó néhány kritikust megcáfolt.

2020.02.16 21:08:20

Angol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Kínos, hogy a City részben saját e-mailjei miatt bűnhődik.