Championship: az Aston Villa küzdhet meg a feljutásért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.14. 23:51
null
Jed Steer volt az Aston Villa hőse (Fotó: Twitter)
A West Bromwich Albion hiába győzte le 1–0-ra az Aston Villát az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) Premier League-be kerülésért zajló rájátszásának elődöntőbeli visszavágóján, a tizenegyespárbajt a vendégek bírták jobban, így Dean Smith együttese készülhet a május 27-i playoffdöntőre.

Az első mérkőzésen hiába került korán előnybe a West Brom, az Aston Villa fordítani tudott, így a WBA-nak mindenképpen nyernie kellett a birminghami derbi visszavágóján. A hőn áhított gól jött is az első fél óra végéhez érve, egy óriási bedobás után Craig Dawson csúsztatott a jobb alsóba.

A hatalmas mezőnyfölényben játszó Aston Villa hiába tett meg mindent az egyenlítésért, nem sikerült bevennie Sam Johnstone kapuját, pedig a 80. perctől emberelőnyben játszott a vendégcsapat – ráadásul több mint negyven percet, a Championship rájátszásában ugyanis nem számít az idegenben szerzett gól, ezért hosszabbítás következett.

Dönteni itt sem sikerült, jöhetett a tizenegyespárbaj, amelyben az Aston Villa játékosai koncentráltak jobban – tegyük hozzá, Jed Steer is kivette a részét a sikerből, az angol kapus az első két WBA-lövést hárította.

Az Aston Villa a Leeds United–Derby County párharc továbbjutójával mérkőzik meg május 27-én a PL-tagságért a Wembleyben.

A Norwich City és a Sheffield United egyenes ágon feljutott a Premier League-be.

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
PLAYOFF, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
West Bromwich Albion–
Aston Villa 1–0 – tizenegyesekkel: 3–4
Továbbjutott: az Aston Villa, 1–1-es összesítéssel, tizenegyesekkel
SZERDA
20.45:
Leeds United–Derby County
Az első mérkőzésen: 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik