Belelendült a „babaarcú gyilkos”, Sir Alex tanítványa

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 14:14
null
Ole Gunnar Solskjaer csak néhány pillanatra dőlhetett hátra, a meló java még hátravan (Fotó: Reuters)
Az ünnepek után összeszedtük önöknek az elmúlt év legfontosabb, legérdekesebb, legviccesebb történéseit, elsirattuk a sportvilág, a labdarúgás halottjait, elszomorkodtunk a visszavonultak miatt – de az élet megy tovább, az átigazolás világában pedig különösen nincs leállás. A szokásoknak megfelelően heti transzfersorozatunkat a Premier League-gel kezdjük.

 

ÚJ SEPRŰ JÓL SEPER

Legalábbis ebben reménykedett a Cardiff City excentrikus tulajdonosa, Vincent Tan (aki nadrágjába gyűrt mezében, és ehhez illő napszemüvegével mintha már a Másnaposok 4 egyik szerepére készülne), amikor kinevezte csapata élére Ole Gunnar Solskjaert, aki anno játékosként a Manchester Unitedben lett legenda; majd Sir Alex Ferguson elmondta róla egy tv-interjúban, hogy remek edző lesz a norvégból, hiszen egykori játékosa sokat tanult tőle, látja benne a tehetséget. Így is lett, a korábban csak „babaarcú gyilkos”-ként emlegetett csatár (igen, így becézgették Stéphane Chapuisat-t is, róla bővebben ITT olvashat, amúgy Solskjaerról egy ásatag BL-adatbankot meg EMITT tekinthet meg) visszatérhetett Angliába, immáron új munkakörben.

Az ideg- és tekintélyelv alapon tevékenykedő Tan azért is elégedetlen a csapat teljesítményével, mert a nyáron jó 40 millió eurót költött erősítésre (háromszor ennyi viszont az adósság), Gary Medel 13, Steven Caulker 9.15, Andreas Cornelius 8.7 millió euróba került. A korábban az MU tartalékjai között edzői tapasztalatot szerző, most a Moldétól érkező Solskjaer nem sokat töprengett, gyorsan két honfitársával erősített: a balszélső Mats Möller Daehlit a Moldétől hozta magával körülbelül hárommillió euróért, a középső középpályás Magnus Wolff Eikremet pedig a Heerenveentől vette meg félmillióval kevesebbért. A 15-szörös válogatott, 23 esztendős Eikrem sem ismeretlen mesterének, lévén már Manchesterben is együtt dolgoztak (Möller Daehli is megfordult ott korábban), majd tavaly nyárig Moldéban is. „Egy játékmester, vagy ha akarod, quarterback, aki megszerzi a labdát, és látja azt is, kihez kell passzolni. Technikája kitűnő, különösen a szabadrúgásoknál, remek meglátásai vannak” – mutatta be a brit médiának választottját a friss PL-menedzser.

„Meg kell küzdenie a Premier League által jelentett kulturális sokkal, teljesen más a klubok szerkezete, ez abszolúte nem az, mint amihez hozzászokott” – mondta róla elődje, Malky Mackay, szavaival teljesen kimerítve a „savanyú a szőlő” kitételt.

Az előzetes tervekből kiderült, hogy Solskjaer mindössze a védelmen, a középpályán és a csatársoron szeretne változtatni (no és egy új kapust venni), a kiszemeltek legnevesebbjei az MU-s szélső, Wilfried Zaha, akit már korábban is csábított a klub, de csapattársa, Fabio már a norvég ötlete, valamint a Hannover szenegáli csatára, Mame Biram Diouf (neki a nyáron lejár a szerződése, német források szerint hárommillióért vihető a télen). Mellettük a Crystal Palace támadó középpályása, a walesi Jonathan Williams, a Stoke csatára, Kenwyne Jones és a West Ham középpályása, Ravel Morrison is a listájára került.

Nagyobb fába is belevágta szekercéjét, talán tud valamit a „vörös ördögöknél” tartandó nagy téli átalakításokról, mert állítólag a Tom Cleverley, Ashley Young kettőst is vinné a Unitedtől, amely a dolgok jelen állása szerint mondhatni esélytelen törekvés. A Cardiff bennmaradására ez nem fogható rá, ám hosszú még az út addig, hogy a „kékmadarakkal” madarat lehessen fogatni az idény végén, avagy kiderüljön, meglelte-e Solskjaer a Cardiff-fal a „boldogság kék madarát”.

AKIKNEK NEM SIKERÜLT

Hiába csábította három angol csapat is (Chelsea, MU, Manchester City) nagy erőkkel és olyan számokkal, amelyeket nem is írunk le a jobb érzésű olvasók kedvéért, Gerard Piqué nem hagyja el a Barcelonát, és egy igen közeli barátja szerint az igen közeli jövőben szerződést hosszabbít, mégpedig évi hétmilliós fizetésért. Mondhatni korábbi kontraktusa 2015-ben fut ki, az újjal Piqué lesz minden idők egyik legjobban fizetett védője.

AKIKNEK IGEN

Régi ismerősünk, a horvát támadó, Mladen Petric minden bizonnyal örökre elhagyta a PL-t (vagy majd csak menedzserként tér vissza, bár Sir Alex őt még nem okította), ingyen került a Panathinaikoszhoz a West Hamtől – amelyhez még szeptemberben írt alá mint munkanélküli labdarúgó, lévén még a nyáron elengedték a Fulhamtől. Nagyon nagyot húzott az Everton, mert nyomott áron, kétmillió euróért megvette a Szpartak Moszkvától az írek támadócsodáját, Aiden McGeadyt, akinek nem ment rosszul, a múlt idényben 13 bajnokin lőtt egy gólt és adott hét gólpasszt, csak éppen a skót átigazolási rekordernek (12 millióért vették 2010-ben a moszkvaiak) nemsokára lejárt volna szerződése. Megerősítette védelmét a West Ham, mégpedig Roger Johnsonnal, akit a Wolverhampton Wanderers adott kölcsön neki egy fél évre. A harmincéves angol bekk sem az a kimondott olcsójános, néhány éve nyolcmilliót fizettek érte a „farkasok” a Birmingham Citynek.

AKI PEDIG „ÖRÖKKÉ” MARADNA OTT, AHOL MOST DOLGOZIK: MOURINHO

José Mourinho ezúttal kivételesen nem szólt be senkinek, nem nyelt le keresztbe egyetlen játékvezetőt, nem rúgatott vesén senkit, nem szerette volna kitolni egyetlen ellenlábasa szemét sem, hanem olyat szólt, mely szerint legszívesebben a Chelsea-ben tenne pontot veretes edzői karrierjére. Itt az alkalom tehát, hogy megnézzük, kivel tervez a mester rövid távon!

Az már a Manchester United múlt heti átigazolási kivesézésekor kiderült, hogy az Inter középpályása, Fredy Guarín szívesen menne a „kékekhez”, csakhogy elakadt ez az ügy. Kiderült, miért: az angolok már meg is egyeztek egykori játékosukkal, a szerb Nemanja Maticcsal, hogy visszatér hozzájuk, míg klubja, a Benfica 34 millió euró körüli összeggel gazdagodhat (az angolok elsőre 24 milliót ajánlottak, a játékos kivásárlási ára 44 millió). Őt még 2011-ben, David Luiz megszerzésekor számították bele a vételárba a londoniak, és az akkor 23 éves középső középpályás mindössze ötmilliót ért. Kassáról 1.75 millióért került a Chelsea-hez 2009-ben; mi tagadás, szépen kivirágozott Lisszabonban…

Mou még figyelteti a St.-Étienne védőígéretét, a még tini Kurt Zoumát és az Atlético Madrid nagy tehetségét, Saúl Níguezt; Wayne Rooneyt bárrmikor megvenné (amikor eladnák), a sajtó szerint legyeskedik Andrea Pirlo és Kwadwo Asamoah, a Sevilla horvát játékmestere, Ivan Rakitic és az Ajax védekező középpályása, Daley Blind, az ugyanott játszó balszélső, Viktor Fischer, valamint a Southampton ifjú balbekkje, Luke Shaw körül is.

Nagy kérdés, távozik-e a télen Juan Mata, pontosabban a kérők, a PSG, a Real, az MU, a Bayern München vagy a Real Madrid kifizet-e érte 40 millió körüli összeget, ki viszi el Michael Essient, a Milan vagy az al-Ain (higgyék le, van az a pénz…), tényleg a Wolfsburgnak adják-e oda kölcsönbe Kevin de Bruyne-t és az Arsenalnak Demba Bát; és nem csak viccelt-e Eden Hazard azzal, hogy legkésőbb a nyáron Párizsba költözik.

Nem tudjuk, milyen mértékben realizálódnak ezek a tervek, nem mindegyik megvalósulása olyan biztos, mint Mourinho lelkében a Chelsea iránti hűség – ne feledjük azonban, hogy próbálkozni mindig lehet: a Galatasaray például vinné a Mourinhót mostanában (a nagy orosz történész, Edvard Radzinszkij szavajárásával) „szerelmes nyilatkozatokkal” bombázó John Terryt, évi négymillió fölötti fizetéssel csábítgatja a nemsokára szabadon igazolható védőfejedelmet.

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 TELE
ARSENAL
Érkezett: Nicholas Yennaris (kölcsönből vissza, Bournemouth)
Távozott: Anthony Jeffrey (kölcsönbe, Boreham Wood, ingyen), Chuba Akpom (k., Brentford, i.)
ASTON VILLA
Érkezett: Samir Carruthers (kv., Milton Keynes), Nathan Delfouneso (k., Blackpool), Jordan Graham (kv., Ipswich)
Távozott: Jordan Graham (k., Bradford, i.)
CARDIFF CITY
Érkezett: Ben Nugent (kv., Brentford), Joe Ralls (kv., Yeovil), Simon Lappin (kv., Sheffield United), Kadeem Harris (kv., Brentford), Adedeji Oshilaja (kv., Newport), Joe Mason (kv., Bolton), Rudy Gestede (kv., Blackburn), Kevin McNaughton (kv., Bolton), Craig Conway (kv., Brighton), Mats Möller Daehli (Molde, 3.000.000 euró), Magnus Wolff Eikrem (Heerenveen, 2.500.000)
Távozott: Rudy Gestede (k., Blackburn)
CHELSEA
Érkezett: Bertrand Traoré (Bobo Dioulasso, ingyen), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), George Saville (kv., Brentford), Patrick Bamford (kv., Milton Keynes), Milan Lalkovic (kv., Walsall), Sam Hutchinson (kv., Vitesse), Josh McEachran (kv., Watford), Matej Delac (kv., Vojvodina)
Távozott: Bertrand Traoré (k., Vitesse, ingyen), Patrick Bamford (k., Derby County), Kenneth Omeruo (k., Middlesbrough, i.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jason Banton (kv., Milton Keynes), Kwesi Appiah (kv., Cambridge United), Stephen Dobbie (kv., Blackpool)
Távozott: Kevin Phillips (szerződését felbontották), Jerome Williams (k., Forest Green, i.), David Gregory (k., Sutton United, i.), Jason Banton (k., Plymouth, i.)
EVERTON
Érkezett: Aiden McGeady (Szpartak Moszkva, 2.000.000)
Távozott: Hallam Hope (k., Northampton), Shane Duffy (k., Yeovil)
FULHAM
Érkezett: Dan Burn (kv., Birmingham), Marcello Trotta (kv., Brentford), Marcus Bettinelli (kv., Accrington), Neil Etheridge (kv., Crewe Alexandra), Clint Dempsey (k., Seattle Sounders, i.)
Távozott: Marcus Bettinelli (k., Accrington)
HULL CITY
Érkezett: Tom Cairney (kv., Blackburn), Cameron Stewart (kv., Charlton), Aaron McLean (kv., Birmingham), Matty Fryatt (kv., Sheffield Wednesday)
Távozott: Conor Townsend (k., Carlisle, i.), Tom Cairney (Blackburn), Cameron Stewart (k., Leeds United, i.), Eldin Jakupovic (k., Leyton, i.)
LIVERPOOL
Érkezett: Conor Coady (kv., Sheffield United), Craig Roddan (kv., Carlisle), Adam Morgan (kv., Yeovil)
Távozott: Adam Morgan (k., Yeovil, i.), Craig Roddan (k., Accrington, i.), Ryan McLaughlin (k., Barnsley, i.)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Reece Wabara (kv., Doncaster), Ellis Plummer (kv., Oldham), Harry Bunn (kv., Huddersfield), Abdul Razak (kv., Anzsi), Mohammed Abu (kv., Aarhus)
Távozott: Abdul Razak (Anzsi, i.)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Jesse Lingard (kv., Birmingham City), Ben Amos (kv., Carlisle), William Keane (kv., Wigan), Federico Macheda (kv., Doncaster)

Távozott:
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Michael Richardson (kv., Accrington), Conor Newton (kv., St. Mirren), Dan Gosling (kv., Blackpool), James Tavernier (kv., Rotherham), Harris Vuckic (kv., Rotherham)
Távozott: Jonás Gutiérrez (k., Norwich)
NORWICH CITY
Érkezett: David Fox (k., Barnsley), Jonás Gutiérrez (k., Newcastle)
Távozott: Jamar Loza (k., Leyton, i.)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Billy Sharp (k., Reading)
Távozott: Fraser Colmer (k., Dorchester)
STOKE CITY
Érkezett: Ryan Shotton (kv., Wigan), Jack Butland (kv., Barnsley), James Alabi (kv., Forest Green), Dale Eve (kv., Fleetwood Town)
Távozott: Brek Shea (k., Barnsley, i.), Jamie Ness (k., Leyton, i.)
SUNDERLAND
Érkezett: Liam Marrs (kv., Boston United), Scott Harrison (kv., FC Bury), Marcos Alonso (k., Fiorentina), Adam Mitchell (kv., Harrogate Town)
Távozott: Connor Wickham (k., Sheffield Wednesday, i.), Liam Agnew (k., Boston United, i.), Cabral (k., 150.000), Mikael Mandron (k., Fleetwood Town, i.)
SWANSEA CITY
Érkezett: David Cornell (kv., St. Mirren), Alan Tate (kv., Yeovil), Leroy Lita (kv., Brighton), Ashley Richards (kv., Huddersfield)
Távozott: Daniel Alfei (k., Portsmouth, i.), Alan Tate (k., Aberdeen, i.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Simon Dawkins (kv., Derby County), Lawrence Vigouroux (kv., FC Hyde)
Távozott: Simon Dawkins (k., Derby County), Jonathan Obika (k., Brighton, i.)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Lee Camp (kv., Bournemouth), George Thorne (kv., Watford), Donervon Daniels (kv., Gillingham)
Távozott: Lee Camp (Bournemouth, i.), Kemar Roofe (k., Cheltenham, i.)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Jordan Spence (kv., Milton Keynes), Jaanai Gordon (Peterborough), Pelly Ruddock (kv., Luton), Blair Turgott (kv., Colchester), Daniel Potts (kv., Portsmouth), Roger Johnson (k., Wolverhampton, i.)
Távozott: Mladen Petric (Panathinaikosz, i.)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik