Az Everton tizenegyesekkel búcsúztatta a címvédőt

Vágólapra másolva!
2011.02.19. 16:44
null
Michael Essien és a tavalyi kupagyőztes Chelsea az idén még a legjobb 16 közé sem került be (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Everton drámai csatában tizenegyesekkel legyőzte a Chelsea-t a Stamford Bridge-en az angol FA-kupában a nyolcaddöntőbe jutásért vívott, megismételt mérkőzésen. A rendes játékidő nem hozott gólt, a hosszabbításban pedig mindkét csapat egyszer-egyszer volt eredményes, így jöhetett a szétlövés. A hazaiaktól Nicolas Anelka és Ashley Cole is hibázott, míg a vendégektől csak a ráadás utolsó perceiben egyenlítő Leighton Baines, így 4–3-mal az Everton ment tovább.

Az első félidőben mindkét csapat vezetett veszélyes támadásokat, gól azonban nem született. A lefújás előtti pillanatokban vitatott eset nehezítette a bíró feladatát: Ramires tört be a tizenhatoson belülre, majd elesett a kivetődő Tim Howard mellett, a játékvezető azonban a Chelsea játékosának mutatott fel sárga lapot színészkedésért.

AZ EVERTON KÉSZÜLT
A DRÁMÁRA

„Tudtam, hogy be fogom rúgni a labdát a kapuba, hiszen az egész héten a tizenegyesrúgásokat gyakoroltuk – mondta a győztes tizenegyest értékesítő Phil Neville. – A menedzser azt mondta, csak arra figyeljünk, hogy a lehető legnagyobb erővel rúgjuk meg a labdát. Petr Cech óriási ember, reméltem, hogy a rossz irányba vetődik, szerencsém volt. A két meccs alapján mi voltunk a jobbak, megérdemelten jutottunk tovább, remélem, tartani tudjuk ezt a szintet az idény végéig."

A második játékrészben is jó iramot diktáltak a csapatok, a rendes játékidő utolsó percében Marouane Fellaini a kapuba talált, azonban lesen tartózkodott, így a gólt érvénytelenítette Phil Dowd bíró. A 90 perc letelte után 0–0 állt az eredményjelzőn, így következhetett a kétszer tizenöt perc hosszabbítás.

A ráadás első félidejének 14. percében aztán megtört a jég: Nicolas Anelka beadása után Didier Drogba tálalt Frank Lampard elé, aki állítgatás nélkül kilőtte a bal alsót. 1–0

A ráadás második játékrészében nyomott az Everton, és fölényét gólra is tudta váltani. A 119. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, Leighton Baines védhetetlenül tekert a jobb felsőbe, ezzel kialakult a végeredmény. 1–1

A tizenegyespárbajban Lampard nem hibázott, míg Baines elkövette csapata első (és mint később kiderült, egyben utolsó) hibáját: gyenge lövését Petr Cech hárította. 1–0.

A második körben Drogba és Phil Jagielka is pontosan célzott. 2–1.

Anelka próbálkozását Howard bravúros mozdulattal kitolta, míg Mikel Arteta higgadtan értékesítette sajátját. 2–2.

A ghánai válogatott Michael Essien, és John Heitinga egyaránt a kapuba talált. 3–3.

Az utolsó körben Ashley Cole fölé durrantott, így Phil Neville lövése döntött – nem hibázott, továbblőtte az Evertont. 3–4

FA-KUPA
4. FORDULÓ, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉS
Chelsea–Everton 1–1 (Lampard 103., ill. Baines 119.) – tizenegyesekkel 3–4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik