Az Everton legyőzte a „vörös ördögöket”

Vágólapra másolva!
2010.02.20. 15:47
null
Landon Donovan (kékben) csak nagy helyzetig jutott a meglepetést hozó mérkőzésen (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójának nyitó mérkőzésén az Everton hazai pályán 3–1-re legyőzte a Manchester Unitedet.

Nem a legjobb előjelekkel várták a hazaiak a mérkőzést, hiszen azután, hogy kiderült, Marouane Fellaini ebben a szezonban már nem léphet pályára, az együttes ausztrál középpályása, Tim Cahill is kidőlt három hétre. Nagy rohamokkal indult a találkozó, mindkét fél sorra alakította ki a helyzeteket, ám előbb Darren Fletcher, majd Louis Saha próbálkozása maradt ki, így gól nélkül telt el az első negyedóra.

Nem úgy a következő! A 16. percben Antonio Valencia ismét megkeverte az Everton bal oldali védelmét, majd középre adásába Sylvain Distin olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a labda éppen Dimitar Berbatov elé került, és a bolgár támadó öt méterről nem hibázott, a felső léc „segítségével” bombázott Tim Howard kapujába (0–1).

Nem kellett azonban sokáig bánkódniuk a hazai szurkolóknak, hiszen alig három perccel később már 1–1 állt az eredményjelzőn: egy indítást követően Jonny Evans igyekezett fejjel menteni, ám kísérlete csak Dinijar Biljatletgyinovig jutott, az orosz támadó pedig tolt egyet a labdán, majd 18 méterről, bal lábbal takarásból a bal alsó sarokba zúdított. Edwin van der Sar megmozdulni sem tudott a lövésre, amely az Everton ötszázadik Premier League-ben elért gólját eredményezte.

A 25. percben Rooney révén újra előnybe kerülhetett volna a vendégcsapat, de miután az angol támadó kényszerítőzött Berbatovval és elhúzta a kilépő Howard mellett is a labdát, a visszaérő Phil Neville szerelni tudta.

A félidő hajrájában még az Everton került helyzetb: egy bal oldali beadás került Wes Brownról Landon Donovan elé, az amerikai játékos azonban fordulásból már nem tudta megfelelően kapura irányítani a labdát, így öt méterről leadott kísérletét könnyedén védte Van der Sar.

A második félidő villámgyors hazai lehetőséggel indult, Leighton Baines végezhetett el 23 méterről szabadrúgást, ám az angol válogatott kereténél gyakran figyelembe vett balhátvéd a kapu fölé csavart.

Az időközben fölénybe kerülő „vörös ördögök” előbb Fletcher, majd Berbatov lövésével veszélyeztettek, sőt a 62. percben Pak Dzsi Szung alapvonaltól érkező centerezése után Rooney sarokkal a felső lécre pörgetett, gólt azonban nem láthatott a közönség, így az utolsó negyedórára 1–1-es állás mellett érkeztek a felek.

A 76. percben aztán megszerezte a vezetést a liverpooli csapat: Landon Donovan játszott a bal szélre Steven Pienaarhoz, a dél-afrikai játékos beadására pedig érkezett a csereként beállt Dan Gosling, aki egyből – védője lábai között – a bal alsó sarokba továbbított (2–1).

A Manchester United legnagyobb egyenlítési lehetősége Rooney előtt adódott: a korábbi Everton-támadó 21 méteres szabadrúgása, ha kevéssel is, de a bal felső sarok mellett szállt el.

Sőt a feketeleves még hátra volt a vendégek számára: egy kontratámadás során Jack Rodwell vezette 35 méteren keresztül a labdát, majd a 16-oson belülre érve jobbról kilőtte a jobb alsó sarkot (3–1).

Győzelmével az Everton átmenetileg feljött a 8. helyre, míg a Manchester United hátránya tovább nőhet az éllovas Chelsea-vel szemben, ha a londoniak nyerni tudnak Wolverhamptonban.

 A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  1. Chelsea 26 18 4 4 61–22 +39  58
  2. Manchester United 27 18 3 6 63–24 +39  57
  3. Arsenal 26 16 4 6 61–30 +31  52
  4. Manchester City 25 12 9 4 48–33 +15  45
  5. Liverpool 26 13 5 8 43–27 +16  44
  6. Tottenham 26 12 7 7 45–26 +19  43
  7. Aston Villa 25 11 9 5 32–19 +13  42
  8. Everton 26 10 8 8 38–37 +1  38
  9. Birmingham 25 10 7 8 24–26 –2  37
10. Fulham 26 9 7 10 30–28 +2  34
11. Stoke City 25 7 10 8 24–28 –4  31
12. Blackburn 26 8 7 11 26–43 –17  31
13. Sunderland 25 6 8 11 32–42 –10  26
14. Wigan 25 6 7 12 26–49 –23  25
15. West Ham 25 5 9 11 32–40 –8  24
16. Wolverhampton 25 6 6 13 21–42 –21  24
17. Hull City 26 5 9 12 25–51 –26  24
18. Bolton 25 5 8 12 29–46 –17  23
19. Burnley 25 6 5 14 25–50 –25  23
20. Portsmouth 25 4 4 17 20–42 –22  16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik