Az Everton kapusa 90 méterről lőtt gólt Bogdánnak

Vágólapra másolva!
2012.01.04. 23:06
null
Bogdánt megtréfálta a túl nagyot pattanó labda (Fotó: Reuters)
Címkék
A Newcastle United hazai pályán 3–0-ra megverte a gyengén futballozó Manchester Unitedet a Premier League 20. fordulójában. A másik mai mérkőzésen Bogdán Ádám 90 méterről kapott gólt az Everton kapusától, Tim Howardtól, csapata a Bolton azonban végül megnyerte a találkozót.

A szezon kezdete előtt sokan a kiesőjelöltek közé sorolták a Newcastle-t, ezzel szemben a „szarkák" remekül kezdték a szezont. A lendület az utóbbi fordulókban alábbhagyott, de így sem lehetett azt mondani, hogy a Manchester United biztosan elhozza a három pontot a St. James's Parkból.

Merthogy a nagy év végi-év eleji angol hajtásban ezúttal a Manchester United látogatott a Newcastle otthonába, s bizony az első percek egyértelmű hazai fölényt hoztak. A szezon egyik felfedezettje, Demba Ba már a harmadik percben megszerezhette volna a vezetést, de Danny Simpson középreadásánál nem sikerült eltalálnia a labdát. Pedig a kapuval szemben tíz méterre, egyedül állt a szenegáli támadó. Aki aztán később javította hibáját...

Úgy tíz perc elteltével éledeztek az MU-játékosok. Előbb Nani „szem közé" tartó lövését kellett hárítani Tim Krul kapusnak. Majd a 15. percben Dimitar Berbatov fejese egy hazai védőről pattogott a kapufára. Ezzel azonban ellőtte az összes puskaporát a Manchester United – legalábbis az első félidőben.

Simán elintézte a Newcastle az MU-t
Simán elintézte a Newcastle az MU-t

A Newcastle azonban nem, egy szép góllal megszerezte a vezetést a hazai csapat 33. percben. Egy előre ívelést követően Shola Ameobi fejelte le a labdát nak, aki félfordulatból, Rio Ferdinand mellől kilőtte a jobb felső sarkot. 1–0

A szünetben megérdemelten vezetett a Newcastle, amely ráadásul abban a statisztikai adatban is bízhatott, mely szerint a Manchester United 2009 augusztusa óta nem nyert meg olyan PL-meccset, amelyen a félidőben egygólos hátrányban volt.

Ráadásul a szünet után nem sokkal már két gól volt az a bizonyos hátrány: Yohan Cabaye 28-ról kíméletlenül pontos szabadrúgást eresztett meg a jobb felsőbe. Az előző meccsen betliző David de Geát helyettesítő Anders Lindegaard egy kicsit hozzá tudott érni ugyan a labdához, de az így is a kapufáról a gólvonal mögé vágódott. 2–0

Ekkor már nagy bajban volt az MU, amelynek azonban az 59. percben megvolt az esélye, hogy visszajöjjön a meccsbe. Nani beadása után Rooney azonban hat méterről csak a gólvonalon bevetődő Simpsonba vágta a labdát.

Ezután már nem volt esélye az MU-nak, amely a 90. percben megkoronázta saját (gyenge) teljesítményét. Egy kirúgást követően Phil Jones nagyon szerencsétlenül ért a labdába, ami így a kimozduló Lindegaard mellett az üres kapuba pattogott. 3–0

Ahogy az előzetes hírek alapján várni lehetett, Bogdán Ádámmal a kapuban kezdett a Bolton az Everton otthonában. A magyar kapus egészen a 63. percig remekül látta el a feladatát, ekkor azonban csúnya gólt kapott. Tim Howard, az Everton kapusa rúgta előre a labdát, ami a liverppoli szélnek is köszönhetően hatalmasat pattant a vendég térfélen. A kint álló magyar kapust ez megtréfálta, s már csak a kapuból tudta kiszedni a labdát.

A csapattársak azonban helyre hozták a kapus és természeti erők hibáját. Előbb David N`Gog egyenlített, majd Gary Cahill a győztes találatot is megszerezte csapatának.

SZAVAZÁS

Ön szerint egyértelműen Bogdán Ádámot terheli a felelősség a Tim Howardtól kapott gólért?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

HOWARD GÓLJA (EVERTON–BOLTON 1–2)


E-B footyroom.com by footyroom

NEWCASTLE UNITED–MANCHESTER UNITED 3–0

1–0, Ba

2–0, Cabeye

3–0, P. Jones öngólja

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 20 15 3 2 56–16 +40 48
2. Manchester United 20 14 3 3 49–20 +29 45
3. Tottenham 19 13 3 3 36–20 +16 42
4. Chelsea 20 11 4 5 39–25 +14 37
5. Arsenal 20 11 3 6 36–28 +8 36
6. Liverpool 20 9 7 4 23–18 +5 34
7. Newcastle 20 9 6 5 29–25 +4 33
8. Stoke City 20 8 5 7 22–31 –9 29
9. Norwich City 20 6 7 7 30–35 –5 25
10. Sunderland 20 6 6 8 27–23 +4 24
11. Everton 19 7 3 9 20–21 –1 24
12. Swansea 20 5 8 7 20–23 –3 23
13. Aston Villa 20 5 8 7 22–26 –4 23
13. Fulham 20 5 8 7 22–26 –4 23
15. West Bromwich Albion 20 6 4 10 19–28 –9 22
16. Wolverhampton 20 4 5 11 22–36 –14 17
17. Queens Park Rangers 20 4 5 11 19–35 –16 17
18. Bolton 20 5 1 14 25–43 –18 16
19. Wigan 20 3 6 11 18–41 –23 15
20. Blackburn 20 3 5 12 29–43 –14 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik