Az edző Egyiptomban üdült, 9-0-ra kikaptak, kirúgták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.31. 12:52
null
Winter a 2013-as év tán legkülönösebb menesztésének áldozata lett <br />(Fotó: Gazette and Herald)<br />
Egészen különös edzőmenesztés Angliából: a hetedosztály déli csoportjában (Southern League Premier Division) a kiesés ellen harcoló Chippenham Town vezetősége kirúgta Steve Winter menedzsert, miközben a szakvezető épp Egyiptomban üdült, csapata ugyanis közben 9–0-ra kikapott…

A menesztés háttere: a negyvenéves szakembert felesége születésnapi ajándékként befizette egy egyiptomi útra, és megegyezett a klubbal is – Winter engedélyt kapott az eltávozásra. Apró probléma, hogy kedden a „magára hagyott” Chippenham belefutott egy 9–0-s verésbe a Stourbridge ellen hazai pályán.

A szurkolók alighanem melegebb éghajlatra küldték volna Wintert, ha nem lett volna már ott (…), az arcpirító vereséget követően pedig összeült az elnökség.

„Az elnökségi ülés után arra a döntésre jutottunk, hogy Steve Winter menedzser és segédje, Adam Tudor szerződését azonnali hatállyal felbontjuk” – tudatta közleményben a klub hivatalos honlapján. Winter helyett Tudor irányította a csapatot a 0–9-es mérkőzésen.

„Beszéltem Steve-vel, tehát tudott a meccsről, és persze az elnökségi tanácskozásról is. Gentleman módján viselte a történteket, belátta, hogy ezt a döntést meg kell hoznunk. Steve meglepetésként kapta az utat a feleségétől, de amikor kinevezték menedzsernek, akkor el kellett mondani neki, mi pedig megadtuk az engedélyeket az utazáshoz, hisz az üdülés már hónapokkal azelőtt be lett fizetve. Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy nagy különbséget jelentett volna, ha ott van a meccsen. Amikor mondtam neki, mi történt a 0–9-en, nem akarta elhinni. Sajnálatos módon ez eléggé elronthatta a szabadságát” – mondta a BBC Wiltshire-nek Neil Blackmore, a Chippenham elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik