Az Arsenal elengedte Van Persie-t az MU-hoz

Vágólapra másolva!
2012.08.15. 20:51
null
Robin van Persie a Manchester Unitedhoz igazol
Az Arsenal és a Manchester United is hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek Robin van Persie klubváltásáról. A BBC értesülései szerint a holland csatár 24 millió fontért vált klubot, és négy évre kötelezi el magát új csapatához.

Véget ért a mostani átigazolási szezon „legnézettebb szappanoperája", pontosabban pár nap múlva ér véget hivatalosan. Az érdemi része azonban már most lezárult: az Arsenal és a Manchester United is hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek Robin van Persie klubváltásáról.

A holland támadónak már csak a személyes feltételekről kell megegyeznie új klubjával (nyilván ez nem lesz gond, valószínűleg a háttérben már meg is történt), és persze át kell esnie az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon.

SZAVAZÁS

Ön szerint jó döntést hozott Robin van Persie?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Az Arsenal megerősíti, hogy megállapodott a Manchester Uniteddal Robin van Persie átigazolásáról. Van Persie csütörtökön utazik Manchesterbe, hogy a személyes feltételekről megállapodjon, illetve hogy orvosin vegyen részt a klubváltás előtt" – áll az Arsenal hivatalos honlapján.

A két klub hivatalos összeget és részleteket sem közölt, a mértékadó BBC azonban tudni véli, hogy a játékos 24 millió fontért (nyolc és félmilliárd forint) vált klubot, és négy évre ír alá a „vörös ördögökhöz".

Mint ismert, Van Persie júliusban, a sikertelen Eb-szereplés után jelentette be, hogy nem kívánja meghosszabbítani 2013 nyarán lejáró szerződését. A 29 éves játékost több klub is szerette volna megszerezni, ám nagyon hamar három klubra szűkült a kérők névsora. A Juventus és a Manchester City is szívesen látta volna soraiban a hollandot, végül az MU lett a befutó.

Van Persie 2004-ben, 2.75 millió fontért került a Feyenoordtól az Arsenalhoz. A csatár ezután többször is sérüléssel bajlódott, az előző szezonban azonban kivételes teljesítményt nyújtott: minden tétmérkőzését egybevéve 57 találkozón 44-szer volt eredményes. Angliában a szakírók és a játékostársak is az idény legjobbjának választották.

VAN PERSIE LEGSZEBB PILLANATAI AZ ARSENALBAN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik