Az Arsenal a 90. percben harcolta ki az újrajátszás lehetőségét

Vágólapra másolva!
2011.01.08. 15:50
null
Denílson hibája végül nem lett végzetes (Fotó: Action Images)
Címkék
Majdnem búcsúzott az angol FA-kupa további küzdelmeitől az Arsenal, miután a 3. forduló szombati mérkőzésén hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a másodosztályú Leedsszel. A vezető találatot Robert Snodgrass szerezte meg a vendégeknek tizenegyesből, ám a 90. percben Cesc Fabregas szintén büntetőből egalizált.

Nem lehet mondani, hogy gyenge összeállításban lépett volna pályára az Arsenal a mai FA-kupa-mérkőzésen. A Szczesny – Squillaci, Djourou, Eboué, Gibbs – Rosicky, Denílson, A. Song, Arsavin – Samah, Bendtner névsor ugyan nem mondható a legerősebb tizenegynek, azt azonban mindenki elvárta a csapattól, hogy hazai pályán kiharcolja a továbbjutást a Leeds ellen.

A két gárdát nettó 22 hely választja el egymástól a bajnoki tabellá(ko)n, mégis úgy tűnt, hogy a Leeds megtréfálja a londoniakat.

Pedig a 11. percben még Andrej Arsavin lépett ki nagy helyzetben, de a hazai támadó nem tudta elpöckölni a labdát a remekül kimozduló Casper Schmeichel mellett. A fölényben játszó Arsenal előtt a 29 percben adódott a legnagyobb lehetőség, Sébastien Squillaci lövését azonban Jonathan Howson blokkolta a gólvonalon. Nem sokkal később Denílson távoli lövését védte Schmeichel.

Az első játékrész második felében már egyértelműen az „ágyúsok” domináltak, ám a kapu előtt rendre pontatlan volt Arsene Wenger együttese.

A 45. percben Nicklas Bendtner tőle szokatlan módon, amolyan „messisen" cikázott be a tizenhatoson belülre, kisodródott helyzetből leadott lövését azonban hárította a rövid saroknál helyezkedő Schmeichel.

A szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a felek, ekkor még semmilyen jel nem utalt arra, hogy nem sokkal később komoly bajba kerülnek a fővárosiak.

Az 53. percben aztán nagy butaságot csinált Denílson, aki megette Max Gradel visszacselét a tizenhatoson belül, és csak szabálytalanul tudta megállítani a vendégek játékosát. A jogosan megítélt büntetőt pedig Robert Snodgrass értékesítette. A labdába ugyan beleért Szczesny, de hárítani nem tudott.

A folytatásban pedig remekül futballozott a Leeds. Természetesen az iramot az Arsenal diktálta, de a vendégek rendkívül kulturált ellentámadásokat vezettek. Arsene Wenger menedzser pályára küldte ugyan Cesc Fabregast és Theo Walcottot is, az átütőerő azonban továbbra sem volt meg a hazai csapatban.

A 81. percben Arsavin közeli lövését blokkolták a védők, majd Walcott beadása suhant el Bendtner előtt. A fiatal angol támadó a rendes játékidő vége előtt hatalmas helyzetben erőtlenül emelt, és úgy tűnt, végleg elúszik a hajó a hazaiak számára...

Walcott azonban végül, sokadik próbálkozásra csak kiharcolt egy büntetőt, amelyet Fabregas – csapatkapitányhoz méltóan – higgadtan értékesített. A csoda elmaradt az Emiratesben, ám a lelkesen küzdő Leeds az újrajátszás alkalmával már hazai környezetben próbálhat meglepetést szerezni...

SNODGRASS BÜNTETŐJE
 
FABREGAS EGYENLÍT
 

 

ANGOL FA-KUPA 
3. FORDULÓ
Arsenal–Leeds (II. osztályú) 1–1 (Fabregas 90. –11-esből, ill. Snodgrass 54. – 11-esből)
KÉSŐBB  
Millwall (II.)–Birmingham 14.30
Blackburn–QPR (II.) 16.00
Bolton–York (V.) 16.00
Brighton & Hove (III.)–Portsmouth (II.) 16.00
Bristol C. (II.)–Sheffield W. (III.) 16.00
Burnley (II.)–Port Vale (IV.) 16.00
Burton (IV.)–Middlesbrough (II.) 16.00
Coventry (II.)–Crystal Palace (II.) 16.00
Doncaster (II.)–Wolverhampton 16.00
Fulham–Peterborough (III.) 16.00
Huddersfield (III.)–Dover (VI.) 16.00
Hull (II.)–Wigan 16.00
Norwich (II.)–Leyton Orient (III.) 16.00
Preston (II.)–Nottingham (II.) 16.00
Reading (II.)–West Bromwich 16.00
Scunthorpe (II.)–Everton 16.00
Sheffield United (II.)–Aston Villa 16.00 (tv: Sport Klub)
Southampton (III.)–Blackpool 16.00
Stoke–Cardiff (II.) 16.00
Sunderland–Notts County (III.) 16.00
Swansea (II.)–Colchester (III.) 16.00
Torquay (IV.)–Carlisle (III.) 16.00
Watford (II.)–Hartlepool (III.) 16.00
West Ham–Barnsley (II.) 16.00
Stevenage (IV.)–Newcastle 18.30
2. FORDULÓ, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉS
Lincoln (IV.)–Hereford (IV.) 16.00
A 3. FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
VASÁRNAP
Manchester United–Liverpool
 14.30 (tv: Sport Klub)
Tottenham–Charlton (III.)  14.30
Chelsea–Ipswich Town (II.)
 16.00
Leicester City (II.)–Manchester City
 17.00 (tv: Sport Klub)
HÉTFŐ
Crawley Town (V.)–Derby County (II.)
 21.00 (tv: Sport Klub)
KEDD
Wycombe (IV.)–Hereford/Lincoln
 20.45
A nem jelölt csapatok a Premier League-ben szerepelnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik