Átigazolás: olasz válogatott játékossal erősített a West Ham

Vágólapra másolva!
2014.01.25. 15:34
null
Antonio Nocerinót kölcsönvette a West Ham United (Fotók: Twitter)
A Premier League-ben kiesőhelyen álló West Ham United hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon végéig kölcsönvette a Milan olasz válogatott középpályását, Antonio Nocerinót, akit a hírek szerint hamarosan Marco Borriello is követhet.

 

A 28 esztendős játékos a világbajnokság előtt állandó játéklehetőségre vágyik, erre pedig Milánóban – főleg Michael Essien érkezése után – nem sok esélye mutatkozik, így az idény végéig elkötelezte magát a „kalapácsosokhoz”.

Ezzel azonban nem ért véget a West Ham téli bevásárlása, hiszen Marco Borriello is a londoni klubnál folytatja pályafutását. A Roma támadója a Twitteren már el is búcsúzott a „farkasoktól”, és Nocerinóhoz hasonlóan a szezon végéig igazol a WHU-hoz, amelynek azonban a nyáron opciós joga lesz a végleges megvásárlására.

Az olasz átigazolási piachoz kapcsolódó hír még, hogy Nicolás Burdisso a Genoa kedvéért elhagyta a Romát.

Marco Borriello is a
Marco Borriello is a "kalapácsosoknál" folytatja

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik