Arsenal: Xhaka tulajdonságait és hozzáállását is kedvelem – Arteta

MTI MTIMTI MTI
2020.01.02. 10:33
null
Mikel Arteta szeretné megtartani Granit Xhakát (Fotó: AFP)
Az Arsenalt két hete irányító Mikel Arteta szeretné megtartani svájci válogatott labdarúgóját, Granit Xhakát.

 

A december 20-án kinevezett spanyol szakember a Manchester United szerdai legyőzését követően úgy nyilatkozott, ha megadják a középpályásnak a bizonyítási lehetőséget, ő azt jó játékkal fogja meghálálni.

„A tulajdonságait és a hozzáállását is kedvelem, nagyszerű labdarúgóról van szó. Most is jól teljesített, sok labdát szerzett és jól játszotta meg őket, végig koncentrált” – jelentette ki Xhakáról Arteta az MU elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

A 27 éves svájci labdarúgó jövője azután vált kérdésessé az Arsenalnál, hogy októberben, a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzésen a lecserélése után addig hergelte a szurkolókat, amíg azok kifütyülték. Ezt követően az együttest akkor irányító Unai Emery megfosztotta játékosát a csapatkapitányi tisztségtől, és egy hónapig nem is játszatta.

Az Arsenal szerdán sorozatban négy nyeretlenül megvívott Premier League-összecsapás után tudott ismét nyerni, saját közönsége előtt október 6. óta először gyűjtötte be mindhárom bajnoki pontot.

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Arsenal–Manchester United 2–0 (Pépé 8., Papasztathopulosz 42.) – élőben az NSO-n!

KORÁBBAN
Brighton–Chelsea 1–1 (Dzsahanbahs 84., ill. Azpilicueta 10.)
Burnley–Aston Villa 1–2 (Wood 80., ill. Wesley 27., Grealish 41.)
Newcastle United–Leicester City 0–3 (Ayoze Pérez 36., Maddison 39., Choudhury 87.)
Southampton–Tottenham Hotspur 1–0 (Ings 17.)
Watford–Wolverhampton Wanderers 2–1 (Deulofeu 30., Doucouré 49., ill. Pedro Neto 60.)
Manchester City–Everton 2–1 (Gabriel Jesus 51., 58., ill. Richarlison 71.)
Norwich City–Crystal Palace 1–1 (Cantwell 4., ill. Wickham 87.)
West Ham United–AFC Bournemouth 4–0 (Noble 17., 35. – 11-esből, Haller 25., F. Anderson 66.)
CSÜTÖRTÖK
21.00:
Liverpool–Sheffield United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 19 18 1 47–14 +33 55
2. Leicester City 21 14 3 4 46–19 +27 45
3. Manchester City 21 14 2 5 56–24 +32 44
4. Chelsea 21 11 3 7 36–29 +7 36
5. Manchester United 21 8 7 6 32–25 +7 31
6. Tottenham 21 8 6 7 36–30 +6 30
7. Wolverhampton 21 7 9 5 30–27 +3 30
8. Sheffield United 20 7 8 5 23–20 +3 29
9. Crystal Palace 21 7 7 7 19–23 –4 28
10. Arsenal 21 6 9 6 28–30 –2 27
11. Everton 21 7 4 10 24–32 –8 25
12. Southampton 21 7 4 10 25–38 –13 25
13. Newcastle 21 7 4 10 20–33 –13 25
14. Brighton & Hove Albion 21 6 6 9 25–29 –4 24
15. Burnley 21 7 3 11 25–34 –9 24
16. West Ham 20 6 4 10 25–32 –7 22
17. Aston Villa 21 6 3 12 27–37 –10 21
18. Bournemouth 21 5 5 11 20–32 –12 20
19. Watford 21 4 7 10 17–34 –17 19
20. Norwich City 21 3 5 13 22–41 –19 14
Legfrissebb hírek

„Fejlődünk, ez egyértelmű” – a Liverpool új fegyveréről beszélt Arne Slot

Angol labdarúgás
33 perce

Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a Citynek az üdvösséghez

Angol labdarúgás
13 órája

Mi volt itt?! Két gólt is elvett a Burnley-től a VAR, hétgólos meccsen nyert a Brentford

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
16 órája

Videó: Szoboszlai gólpasszából duplázta meg előnyét a Liverpool

Angol labdarúgás
17 órája

Tóth Alex a hajrában állt be, a Bournemouth otthon ikszelt a Sunderlanddel

Angol labdarúgás
18 órája

Tóth Alex a játékperceiért, a Bournemouth Európáért küzd

Angol labdarúgás
23 órája

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
2026.02.27. 23:06
Ezek is érdekelhetik