Arsenal: „Wenger miatt utálom a csapatot” - kifakadt a csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.12. 19:09
null
„Wenger sosem bízott bennem. Megutáltam az Arsenalt amiatt, ahogy bánt velem.” (Fotó: Reuters)
Gervinho, a Roma futballistája Arsene Wengert, korábbi menedzserét kritizálta, amiért sosem bízott meg benne, azt viszont megbánta, hogy két év után otthagyta az Arsenalt.

Gervinho 2011 és 2013 között két szezont töltött az Arsenalnál, majd 2013 nyarán 10 millió euróért az AS Romához szerződött.

„Wenger sosem értett meg, nem bízott bennem. Megutáltam az Arsenalt amiatt, ahogy bánt velem. Pedig már gyerekkoromban az volt az álmom, hogy a londoniaknál játszhassak, imádtam a csapatot" – mondta a Gazzetta dello Sportnak a 27 éves játékos. „Megbántam, hogy ilyen hamar távoztam, és ott nem tudtam megmutatni, mit érek valójában.”

„A Románál minden más. Rudi Garcia nem tesz különbséget a kezdők és a cserék között, nála mindenki ugyanolyan fontos. Nemcsak azzal a tizenegy játékossal beszél, aki éppen pályára lép, hanem mind a huszonöttel” – tette hozzá az elefántcsontparti.

Gervinho a Romában 55 mérkőzésen összesen 17 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik