Arsenal: Wenger három évvel hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 13:06
null
Arsene Wenger az FA-kupával: szerződéshosszabbítást ért a trófea (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli Arsenal labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy három évvel szerződést hosszabbított Arsene Wenger menedzserrel. A francia szakvezető 2017 májusáig kötelezte el magát az „ágyúsokhoz".

 

Wengert 1996 szeptemberében nevezték ki az Arsenal menedzserévé (6453 napja ül a londoniak kispadján, miközben a többi 19 PL-gárda szakvezetője együttesen 9035 napja irányítja csapatát), a kezdeti sikerek után azonban hosszú, trófea nélküli időszakot volt kénytelen átélni az „ágyúsokkal”. Ez idén ért véget, miután az FA-kupa döntőjében hosszabbításban 3–2-re legyőzték a Hull Cityt. A világfutball legnagyobb múltra visszatekintő sorozatát ötödször nyerte meg az Arsenallal, a Premier League-et háromszor, az angol Szuperkupát pedig négyszer hódította el a londoniakkal.

A 64 éves szakember a klub hivatalos közlése szerint 2017 májusáig kötelezte el magát az Arsenalhoz.

„Maradni akarok és tovább építeni ezt a klubot – mondta szerződéshosszabbítása után Arsene Wenger. – Nagyon izgalmas időszakhoz érkeztünk. Erős keretünk van, biztos anyagi hátterünk és fantasztikus szurkolóink. Mindannyian hiszünk benne, hogy még nagyobb sikerekre vagyunk képesek. A klubnál mindig bíztak bennem, amiért nagyon hálás vagyok. Voltak kiváló periódusaink, és voltak olyanok is, melyekben nagyon össze kellett tartanunk. Hűséges voltam a csapathoz, és úgy érzem, még nagyobb sikereket érhetünk el.”

Sir Chips Keswick, az Arsenal elnöke elmondta: nagyon örül, hogy Wenger szerződést hosszabbított, mivel nagyon fontos a klub számára és szinte együtt lélegzik vele. Stan Kroenke tulajdonos biztos benne, hogy a francia szakvezetővel az előttünk álló három évben további trófeákat szereznek.

Wenger a következő idényben már nem dolgozhat együtt Bacary Sagnával, a francia védő ugyanis a L'Équipe-nek megerősítette, hogy a nyáron távozik.

„Már nem titok, elhagyom az Arsenalt, ez biztos. A klub megpróbált megtartani, de a tárgyalások nem úgy alakultak, ahogy azt szerettem volna. Megtiszteltetés volt itt játszani, az Arsenal sokat adott nekem. Sok találgatás látott napvilágot a jövőmmel kapcsolatban, már fejfájásom van ezektől! Még a világbajnokság előtt le akarom zárni ezt a témát” – nyilatkozta Sagna a francia napilapnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik