Arsenal: Várom már, hogy beszéljünk Artetával – Ljungberg

T. D.T. D.
2019.12.21. 11:34
null
Ljungberg várja, hogy leüljön beszélgetni Artetával (Fotó: AFP)
Mikel Arteta érkezésével a beugró menedzser, Fredrik Ljungberg is búcsúzik a szakvezetői pozíciótól az Arsenalnál – a klub médiacsapata vele is beszélgetett a bejelentés után.

Mint ismert, a klub korábbi játékosát Unai Emery menesztését követően nevezték ki beugró szakvezetőnek – az Arsenal közlése szerint a szombati, Everton elleni találkozón még ő irányítja a csapatot, a pénteken kinevezett Arteta a lelátóról nézi a meccset a Goodison Parkban.

„Nagyszerű élmény volt. Nagyon megtisztelő volt, hogy beugró menedzsere lehettem ennek a remek klubnak. Mindenki tudja, nehezek a körülmények, az önbizalom nem túl magas. Sajnos sok sérülés is hátráltat minket, de ilyen az élet. Az volt a legfőbb feladatom, hogy megnyugtassam a hajót, és segítsek, amennyit tudok. Megtisztelve érzem magam, hogy ezt tehettem, és várom már, hogy találkozhassak Mikellel, és beszélgessünk a futballról. Szerintem vissza tudjuk vezetni ezt a klubot oda, ahová tartozik. Korábban már találkoztunk, a legmélyebb tisztelettel vagyok iránta és szaktudása iránt. Szerintem együtt nagyon jól csináljuk majd a dolgunkat”
– mondta Ljungberg az Arsenal honlapjának.

Habár hivatalos közlemény nem érkezett azzal kapcsolatban, hogy mi lesz Ljungberg sorsa Arteta érkezése után, nagyon úgy tűnik, hogy segédedzőként folytatná a munkát. A baszk szakember annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy még nem volt lehetőségük hosszabban beszélgetni egymással, így később derül ki, pontosan milyen szereposztás várható.

Az Arsenallal kapcsolatos hírekben járatos David Ornstein úgy tudja, Arteta több más szakember bevonása mellett Ljungberggel is számol.

David Ornstein on Twitter

Hearing Freddie Ljungberg signs off as Arsenal interim boss at #EVEARS by going with youth - Martinelli, Smith-Rowe, Nelson, Saka, Maitland-Niles in mix to start. Understand Mikel Arteta wants 6 staff including Ljungberg. As per others, Steve Round & Inaki Cana also incoming #AFC


 

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
13.30:
Everton–Arsenal (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04
Ezek is érdekelhetik