Arsenal: Tudom, mit akarok tenni, működni fog – Arteta

B. A.B. A.
2020.03.02. 11:34
null
Mikel Arteta tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, ennek ellenére bizakodó a jövőt illetően (Fotó: AFP)
Sorozatban negyedszer maradhat le a Bajnokok Ligájában való indulásról az Arsenal, amelynek vezetőedzője, Mikel Arteta elismerte, hogy a legrangosabb európai kupasorozattól való távollét jelentősen befolyásolhatja a nyári terveket, illetve több labdarúgó jövőjét is.

 

Az észak-londoni együttes már a legjobb 32 között búcsúzott az Európa-ligától az Olympiakosz ellenében, így az álom, hogy a klub a sorozat megnyerésével vívja ki az indulás jogát a BL-ben, szertefoszlott. A bajnokságban jelenleg nyolc pont a hátrány a negyedik helyen álló Chelsea-hez képest, és még ha bele is vesszük azt, hogy a Manchester City kizárása miatt az ötödikként végző gárdának is lehet esélye a BL-szereplésre, a jelenlegi helyzetet figyelembe véve így is bravúrra lenne szükség.

A nyári átigazolások mellett több játékos jövőjét is érintheti a stagnálás, többek között Pierre-Emerick Aubameyang, Bukayo Saka és Mesut Özil szerződése is lejár jövő nyáron, azt pedig Arteta sem tagadja, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés, illetve annak hiánya fontos szempont lehet az új kontraktusról való tárgyalásnál.

„Ezen nincs mit gondolkodni. A világ összes játékosa a Bajnokok Ligájában akar futballozni, ha ezt meg tudod adni nekik, sokkal nyitottabbak, hogy csatlakozzanak a klubhoz, vagy éppen hosszabbítsanak” – idézi Artetát a The Guardian.

„Sorozatban a harmadik idényben nem szerepel a klub a BL-ben, ez óriási károkat okozott. Anyagi szempontból hatalmas a változás, a klub struktúrája arra épült, hogy rendszeres résztvevői vagyunk a BL-nek, és bár egy vagy két évig el lehet viselni a hiányát, utána azonban döntéseket kell hozni. Nagyon is egyértelmű tervünk van azzal kapcsolatban, hogy mit akarunk tenni, a helyzetünktől függően kell cselekednünk. Nehéz lesz, de most ilyen helyzetben vagyunk, mert nem teljesítettünk úgy, mint a másik négy topcsapat. Nincs nagy mozgásterünk a jelenlegi döntéseknél, tehát nagyon alaposan és világosan kell határoznunk arról, hogy mit fejlesszünk és miként, hogy aztán kifogások nélkül léphessünk előre.”

Bár az eredmények terén igazán nagy javulást még nem tudott elérni, a spanyol szakember bízik a képességeiben, valamint hogy hosszú távon sikeres lehet a klubnál.

„Határozott elképzeléseim vannak arra vonatkozóan, hogy mit akarok tenni, és hogy az működni fog. Nem tudom, mennyi időt vesz igénybe, de megtaláljuk a módját.”

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Liverpool 28 26 1 1 64–20 +44 79
2. Manchester City 27 18 3 6 68–29 +39 57
3. Leicester City 28 15 5 8 54–28 +26 50
4. Chelsea 28 13 6 9 47–39 +8 45
5. Manchester United 28 11 9 8 42–30 +12 42
6. Wolverhampton 28 10 12 6 41–34 +7 42
7. Tottenham 28 11 7 10 46–39 +7 40
8. Sheffield United 27 10 10 7 29–26 +3 40
9. Burnley 28 11 5 12 34–39 –5 38
10. Arsenal 27 8 13 6 39–36 +3 37
11. Everton 28 10 7 11 37–42 –5 37
12. Crystal Palace 28 9 9 10 25–32 –7 36
13. Southampton 28 10 4 14 35–51 –16 34
14. Newcastle 28 8 8 12 24–41 –17 32
15. Brighton & Hove Albion 28 6 10 12 32–40 –8 28
16. West Ham 28 7 6 15 35–49 –14 27
17. Watford 28 6 9 13 27–43 –16 27
18. Bournemouth 28 7 6 15 28–45 –17 27
19. Aston Villa 27 7 4 16 34–52 –18 25
20. Norwich City 28 5 6 17 25–51 –26 21
Legfrissebb hírek

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
10 órája

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

Könnyebbség Artetának? A Newcastle egyik legjobbja nem játszik az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.04.24. 12:25

„Újraindul a bajnokság” – Arteta nem aggódik a Man. Citytől elszenvedett vereség után

Angol labdarúgás
2026.04.20. 09:10

Megnyerte az Arsenal elleni csúcsrangadót, szerdán élre állhat a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.04.19. 19:25

Arteta szerint kiváltság a Man. City ellen játszani; felépült Guardiola talizmánja

Angol labdarúgás
2026.04.18. 09:10

A Real Madrid sem tehet mindig csodát... – Bajnokok Ligája-kibeszélő

Bajnokok Ligája
2026.04.16. 18:36

„El kell lazulnunk, nem szabad éreznünk a nyomást” – Declan Rice a City-meccs előtt

Angol labdarúgás
2026.04.16. 17:29
Ezek is érdekelhetik