Arsenal: Ramsey nem tudott megegyezni a klubbal, de marad

2018.10.12. 14:39
null
Aaron Ramsey nem fér bele Emery elképzeléseibe? (Fotó: AFP)
Aaron Ramsey, az angol élvonalbeli Arsenal labdarúgócsapatának középpályása elárulta: nem tudott megegyezni a klubbal a jövő nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, így az idény végén minden bizonnyal távozik. Hozzátette: kitölti a szerződését, és mindent megtesz a londoni együttes sikereiért a jelenlegi szezonban.

 

A 27 éves középpályással kapcsolatban sok találgatás látott napvilágot. Ramsey tárgyalt a klubbal szerződésének meghosszabbításáról, ám az Arsenal visszavonta az ajánlatát, így az egyeztetések félbeszakadtak. Sajtóhírek szerint Ramsey túl nagy fizetésemelést kért, amit a londoniak nem voltak hajlandóak megadni, mivel Unai Emery nem feltétlenül vele képzeli el az alapcsapatát. A walesi válogatott futballista az eddigi nyolc Premier League-mérkőzésen hatszor kezdő volt, a hétvégén a Fulhamnek pazar gólt lőtt sarokkal.

„Minden nagyszerűen haladt, azt hittük, sikerül megegyeznünk az új szerződésemről, de nem így lett – idézi a Guardian Aaron Ramseyt. – Csalódott vagyok-e? Ők hozták meg ezt a döntést, a futballban előfordul az ilyesmi, folytatni kell a munkát és a legjobbat kihozni magamból. Csak erre koncentrálok most. Maradok az idény hátralévő részében a klubnál, nem is kérdés. Élő szerződésem van, mindent megteszek az Arsenalért.”

Ramsey 2008-ban ötmillió fontért igazolt a Cardifftól az Arsenalhoz, mellyel három FA-kupát nyert, kétszer ő szerezte a győztes gólt a döntőben (2014-ben a Hull City, 2017-ben a Chelsea ellen).

A kérői között emlegette az angol sajtó a Juventust és az AC Milant is, de több Premier League-klub is figyeli.

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
22 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34