Arsenal: nem számítanak Beckham fiára, visszavonulhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.24. 11:04
null
Brooklyn Beckhamre (ülő sor, jobbról a harmadik) nem számítanak az Arsenalnál (Fotó: Instagram)
David Beckham legnagyobb fiát, a 15 éves Brooklynt a szezon befejeztével nem marasztalják az Arsenal akadémiáján, és könnyen lehet, hogy a fiatal játékos a sportágnak is hátat fordít.

A korábbi MU-ikon legnagyobb fia abban reménykedett, hogy újabb két évig tartó lehetőséget kap az Arsenal akadémiáján, de a brit sajtóban most az jelent meg, nem tartják meg a Hale Enden a következő szezonra.

Annak fényében is meglepetés lehet a mostani fejlemény, hogy ebben a hónapban hívták fel Brooklynt az U18-as csapathoz. Bár a fiú viszonylag későn csatlakozott az akadémiához, mindent megtett a felzárkózásért. A döntés ellenére az Arsenal utánpótlásedzői tehetségesnek tartják, de úgy érzik, a jobb oldali középpályás posztján vannak, akik előrébb tartanak nála. De ettől még más klubnál eljuthat a profi szintig.

Már ha folytatja, mert a Metro szerint az is elképzelhető, hogy felhagy a labdarúgással. Mint ismert, David Beckham másik két fia, Romeo és Cruz is az Arsenal akadémiáján pallérozódik, különösen utóbbit tartják tehetségnek.

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

A városi riválishoz tart a Chelsea spanyol kapusa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.07. 17:20

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

La Liga: az Arsenallal cukkolta az edzője Zubimendit – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 12:09
Ezek is érdekelhetik