Anglia: Mourinho inkább az Arsenalt dicsérte, mint Wengert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.21. 16:34
null
José Mourinho Arsene Wengert kezdte dicsérni, végül arra jutott, hogy az Arsenal érdemel elismerést (Fotó: Action Images)
José Mourinhót, a Chelsea portugál menedzserét pénteken megkérdezték arról, mit szól hozzá, hogy a hét végén éppen a csapata ellen ünnepli 1000. mérkőzését az Arsenal menedzsereként Arsene Wenger. Mourinho tisztelettel beszélt francia kollégájáról, de a legnagyobb elismerést az „ágyúsok” kapták.

„Tisztelem Wengert és tisztelem az Arsenalt is, hiszen nem lehet egy helyen ezer mérkőzést eltölteni, csak ha az a klub fantasztikus, ésmindig kiáll a menedzser mellett. Főleg a rossz időszakokban kell türelem, és főleg akkor, amikor nagyon sok a rossz időszak – mondta Mourinho. – A legnagyobb elismerésem az, hogy elmondom, minden edző arról álmodik, hogy ilyen tekintélyt szerezzen a klubjánál.”

Wenger azt mondta, ez a dolog kétoldalú, neki is sok lehetősége volt arra, hogy elszerződjön az Arsenaltól, de mindegyikre nemet mondott.

„Ne kérdezzék, mennyire vagyok elégedett az Arsenalnál töltött időszakommal, mert az elégedettség nem tartozik a rám jellemző tulajdonságok közé. Inkább azt mondanám, hogy mindig is elkötelezett és hűséges voltam az Arsenalhoz. Sokszor volt rá lehetőségem, hogy váltsak, de akkor is itt maradtam, amikor korlátozva voltak a lehetőségeim, mert tudtam, hogy az Arsenalnál továbbra is a tudásom legjavát kell nyújtanom.”

A Daily Telegraph szerint Wenger többek között a Bayern Münchennek, a Real Madridnak és az angol szövetség kapitányi felkérésének mondott nemet.

Wenger Sir Alex Ferguson, Sir Matt Busby és Dario Gradi után a negyedik szakember lesz, aki egyazon angol klubnál 1000 meccsig jut.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.02.23. 23:01

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
2026.02.23. 09:29

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
2026.02.23. 08:13

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik