Arsenal: hoppon az „ágyúsok” – irány a Leicester City?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 14:10
Brit sajtóhírek szerint Arsene Wenger két kiszemeltjére vonatkozóan is nemleges választ kapott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal.

Mint azt a Telegraph írja, a londoniak menedzserének Thomas Lemar, a Monaco 21 esztendős szélsője, valamint Alexandre Lacazette, a Lyon bombaformában lévő támadója szerepel a kívánságlistája élén.Thomas Lemar, a Monaco 21 esztendős szélsője, valamint Alexandre Lacazette, a Lyon bombaformában lévő támadója szerepel a kívánságlistája élén.

Az Arsenal nem is tétlenkedett, mindkét játékosért ajánlatot tett – Lemarért 34 millió, míg Lacazette-ért 55 millió eurót fizetnének az angolok.

A Monaco rögtön elutasította a megkeresést, mivel Bernardo Silva (Manchester City) után egy másik kulcsembere, Tiemoué Bakayoko is szinte biztosan távozik a csapattól (ő a Chelsea-hez tart), így a klub vezetősége mindenképp megtartaná Lemart.

Wenger hoppon maradt a másik francia együttesnél, a Lyonnál is, amely – legalábbis egyelőre – nem akarja eladni sztárcsatárát.

Az Arsenal figyelme a hírek szerint a két sikertelen próbálkozás után Rijad Mahrez felé fordul. Az algériai válogatott középpályás kulcsszerepet játszott abban, hogy a Leicester megnyerte a Premier League 2015–2016-os kiírását, s annak ellenére, hogy a mögöttünk hagyott szezonban némileg visszaesett a teljesítménye, az elmúlt átigazolási időszakokban rendre szóba hozták az Arsenallal.

Mahrez májusban nyíltan kijelentette, úgy érzi, eljött az idő a váltásra, s döntését már a Leicester vezetőségével is közölte – a 26 éves játékost az Arsenal mellett a Chelsea is vinné.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
9 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik