Arsenal: Az utolsó napig kitöltöm a szerződésemet – Özil

2020.08.13. 12:47
null
Mesut Özil marad az Arsenalnál (Fotó: AFP)
Mellőzése ellenére a világbajnok Mesut Özil okvetlenül kitölti még egy évig élő szerződését az Arsenal futballklubnál.

 

„Az utolsó napig kitöltöm a szerződésemet. Ha egy klub el akar küldeni egy játékost, de ő elutasítja ezt, akkor a klubnak el kell fogadnia. Én pedig nem akarok innen elmenni” – jelentette ki a német középpályás.

A 31 éves labdarúgó Mikel Arteta vezetőedző decemberi érkezése óta kegyvesztett lett. Az elmúlt bajnoki szezonban 38 meccsből csak 18-on lépett pályára, és az „ágyúsok” annál is inkább meg akarnak tőle szabadulni, mert klubrekordot jelentő módon heti 350 ezer fontot (133 millió forint) keres.

A játékos emiatt a szurkolók céltáblájává vált, mivel az Arsenal a múlt héten – a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira hivatkozva – bejelentette, hogy 55 munkahelyet megszüntet.

Özil arról is beszélt, hogy miért utasította vissza a fizetéscsökkentést a járványhelyzet alatt:

„Nem közöltek velünk elég információt, csak alá kellett volna írnunk. Ez főként a fiatal játékosokkal szemben nem lett volna fair. Nemcsak én álltam ellen, de csak az én nevem került ki a sajtóba” – közölte a 92-szeres válogatott középpályás, aki 2013-ban érkezett Londonba a Real Madridtól.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
7 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
11 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
17 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
2026.11.01. 12:35