nemzetisport.hu 2018.05.23 09:50 Frissítve: 2018.05.23 10:55

Arsenal: az új edző véletlenül bejelentette érkezését? – kép

Mint arról a BBC értesülései alapján beszámoltunk, az Arsenal megegyezett Unai Emeryvel, és hamarosan bejelenti, hogy a PSG-től távozó szakember lesz a londoniak új menedzsere. Ám a spanyol, úgy tűnik, nem tudott addig várni.

 

Bár úgy tűnt, Mikel Arteta, az Arsenal korábbi labdarúgója lehet a befutó, egybehangzó angol lapértesülések szerint Unai Emery mindenben megegyezett a londoniak vezetőségével, és már csak a hivatalos bejelentés van hátra.

A spanyol edzővel ezt azonban lehet, hogy elfelejtették közölni, hivatalos honlapjára ugyanis máris kikerült egy fotó, melyen ő látható az „ágyúsok" címere mellett az alábbi mondattal:

„Büszke vagyok, hogy az Arsenal családjának tagja lehetek!”

Twitter

A fotó kikerülését követően egyébként villámgyorsan elérhetetlenné vált a honlap.

FRISSÍTÉS: Az Arsenal azóta bejelentette, valóban Unai Emery lesz a klub új menedzsere.

2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.

2019.05.19 22:57:15

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Sajátos játékaként a sorsnak éppen akkor kapott erőre a hajdani (futball)világbirodalom, s gyűrte maga alá földrészünket, amikor az Egyesült Királyság éppen kifelé brexitelget – már a maga módján… – az egyesült Európából.

2019.05.18 17:45:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A bajnokság és a Ligakupa után az FA-kupában sem lehetett megállítani Pep Guardiola csapatát.

2019.05.13 14:26:34

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Tottenham elleni BL-kiesésre az egész idény rámehetett volna, aztán jött a klubelnök.

2019.05.12 14:41:29

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Brighton még vezetett is, de simán alulmaradt; a Pool 97 pontja sem volt elég az elsőséghez.