Arsenal: „Aubameyang hajlandónak mutatkozik arra, hogy a klubnál maradjon”

Vágólapra másolva!
2020.07.02. 10:09
null
Pierre-Emerick Aubameyang maradása óriási fegyvertény lenne (Fotó: AFP)
A Norwich elleni 4–0-s sikert követően Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője elárulta, van esély arra, hogy Pierre-Emerick Aubameyang szerződést hosszabbítson a klubbal.

 

A szerdai bajnokin kétszer is betaláló gaboni támadónak 79 mérkőzésre volt szüksége, hogy megszerezze az 50. (és az 51.) gólját a Premier League-ben, nála gyorsabban ez senkinek nem sikerült az Arsenalban – nem csoda, hogy az észak-londoniaknál mindent megtesznek Aubameyang megtartása érdekében.

„Hajlandónak mutatkozik arra, hogy a klubnál maradjon. Nagyon boldog, hogy itt lehet velünk. Látja, hogy mit próbálunk elérni, remélhetőleg ő is tud fejlődni a játéka néhány elemében, amelyeknél ő is úgy érzi. Mi próbálunk ebben segíteni neki. A szerződések véglegesítését a klubra és az azzal foglalkozókra hagyom. Aubameyang pontosan ismeri a véleményemet és a projektet, amit meg szeretnék valósítani, és amelyben nagy szerepet szánok neki. Ezek után már nem rajtam múlik” – mondta Mikel Arteta.

„Tudom, hogy a szurkolók azt szeretnék, hogy hosszabbítsak. Nagyon örülök, hogy Bukayo Saka ezt megtette, meglátjuk, hogy velem mi lesz. Leülünk beszélgetni, de most az előttünk álló mérkőzésekre koncentrálok” – szólt hozzá Aubameyang is.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Arsenal–Norwich City 4–0
(Aubameyang 33., 67., G. Xhaka 38., Soares 81.)
AFCBournemouth–Newcastle United 1–4 (Gosling 93., ill. Gayle 5., S. Longstaff 30., Almirón 56., Lazaro 77.)
Everton–Leicester City 2–1 (Richarlison 10., Sigurdsson 16. – 11-esből, ill. Iheanacho 51.)
West Ham United–Chelsea 3–2 (Soucek 45+2., M. Antonio 51., Jarmolenko 89., ill. Willian 42., 72. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 31 28 2 1 70–21 +49 86
2. Manchester City 31 20 3 8 77–33 +44 63
3. Leicester City 32 16 7 9 60–31 +29 55
4. Chelsea 32 16 6 10 57–44 +13 54
5. Manchester United 32 14 10 8 51–31 +20 52
6. Wolverhampton 32 13 13 6 45–34 +11 52
7. Arsenal 32 11 13 8 47–41 +6 46
8. Tottenham 31 12 9 10 50–41 +9 45
9. Burnley 32 13 6 13 37–45 –8 45
10. Sheffield United 31 11 11 9 30–32 –2 44
11. Everton 32 12 8 12 40–47 –7 44
12. Crystal Palace 32 11 9 12 28–37 –9 42
13. Newcastle 32 11 9 12 33–43 –10 42
14. Southampton 32 12 4 16 41–55 –14 40
15. Brighton & Hove Albion 32 7 12 13 34–44 –10 33
16. West Ham 32 8 6 18 38–56 –18 30
17. Watford 32 6 10 16 29–49 –20 28
18. Aston Villa 32 7 6 19 36–60 –24 27
19. Bournemouth 32 7 6 19 30–54 –24 27
20. Norwich City 32 5 6 21 25–60 –35 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik