Arsenal: elégedetlenek az Emirates hangulatával a hívek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.21. 13:19
Tizenhétezer Arsenal-drukker bevonásával készült el az a felmérés, amely arra a megállapításra jutott, hogy a hazai mérkőzéseknek otthont adó Emirates Stadion hangulata bizony nem kielégítő, számolt be róla a telegraph.co.uk.

A szurkolóknak kevesebb mint hat százaléka volt elégedett a stadion mostani légkörével, a szurkolói hangerővel és azzal a támogatói hatásfokkal, amivel kedvenceiket buzdítják. Ellenben a fele azon az állásponton volt, hogy bizony mindez elég „szegényes”, míg kilencven százalék szerint biztonságos állórészt kellene kialakítani – hasonló igény már több angol klubnál megfogalmazódott –, ahol a szurkolók ugye nincsenek a székhez kötve, hanem mozoghatnak, és rigmusokkal jutnának kellő hangulathoz. Ami hatással lehet a pályán lévőkre is.

Korábban Andé Villas-Boas (Tottenham) és José Mourinho (Chelsea) is hiányolta az ellenfélre és saját csapatára is érezhető nyomást gyakorló, vérbő futballhangulatot a White Hart Lane-ről és a Stamford Bridge-ről, míg a Manchester Unitednél a Real Sociedad elleni BL-meccsen kipróbáltak egy 1400 fő befogadására képes, kifejezetten énekléses szurkolásra fenntartott területet, hogy javítsák a hangulatot.

Legfrissebb hírek

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
17 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47