HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.01.23 22:46 Frissítve: 2018.01.23 23:01

Angol Ligakupa: döntőbe jutással ünnepelte Guardiolát a Manchester City

A várakozásoknak megfelelően a Manchester City biztosította elsőként a helyét az angol labdarúgó Ligakupa fináléjában: Pep Guardiola csapata az első mérkőzésen aratott 2–1-es siker után a visszavágót is behúzta 3–2-re.

Pep Guardiola győzelemmel ünnepelte az 500. meccsét (Fotó: AFP)

 

A bajnoki éllovasnak, pontosabban a menedzserének már maga a találkozó is jeles alkalom volt, Pep Guardiola ugyanis 500. alkalommal irányított klubcsapatot tétmérkőzésen (a keddi találkozót megelőző mérlege: 367 győzelem, 78 döntetlen, 54 vereség – 73.5 százalékos győzelmi arány).

Egyedüli bizonytalanságra talán az adott okot, hogy a 47 esztendős spanyol szakember az előző hat elődöntős összecsapásából ötöt elveszített – kizárólag a mostani párharc első felvonását tudta behúzni –, ami erős visszaesésnek mondható az azt megelőző 11/9-es mutatóhoz képest.

A kissé tartalékosan felálló manchesteri együttes ennek ellenére toronymagas esélyesnek számított, és bár a befejezésekbe sokáig hiba csúszott, a szünet előtt megtört a jég: Bernardo Silva szerzett erőszakosan labdát – Hördur Björgvin Magnússont nem fogják megdicsérni a Bristol Citynél –, majd passzolt Leroy Sanéhoz, aki az ötös sarkáról a kapuba lőtt, s a labda egy védő érintésével került a gólvonal mögé (0–1).

A fordulás után gyorsan növelte előnyét a Manchester City, amely az újabb találattal gyakorlatilag lezárta az összecsapást – legalábbis akkor még úgy tűnt: egy szép kontra végén a napokban hosszabbító Kevin De Bruyne indította pazarul a kilépő Sergio Agüerót, aki kihasználta, hogy védője ekkora üres területet hagyott neki, és 14 méterről védhetetlenül kilőtte a jobb sarkot (0–2).

A Bristol nem adta fel, és Marlon Pack szép fejesével visszahozta csapata reményeit: a délnyugati együttes 550 percet követően talált be ismét nem rögzített helyzetből (1–2).

A hajrá igencsak izgalmas sikeredett, előbb a Bristol City egalizált a 94. percben, majd mikor már kezdték elhinni a hazaiak, hogy kiharcolhatják a hosszabbítást, jött De Bruyne, és eldöntötte a mérkőzést, egyúttal a továbbjutást is (2–3).

A Manchester City tehát kettős győzelemmel jutott be a fináléba, és várhatja a holnapi meccset, amely után kiderül, hogy az Arsenal vagy a Chelsea lesz az ellenfele február 25-én a trófeáért.


ANGOL LIGAKUPA

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Bristol City (II.)–Manchester City 2–3
(Pack 64., Flint 94., ill. Sané 43., Agüero 49., De Bruyne 96.)
Továbbjutott: a Manchester City, 5–3-as összesítéssel

Szerdán 
21.00: Arsenal–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–0

2019.03.17 22:08:47

Angol labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Hiába gondolja a britek jelentős része: a Premier League üvegbúra alatt működik és érinthetetlen,a világ legjobb futballbajnokságára is hatással lesz, amikor az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót. Csak a mértékét nem tudni.

2019.03.14 09:15:54

Angol labdarúgás PÓR KÁROLY

A PL szigorú elvárásokhoz köti a támogatásait – íme, a sosem látott sikereket eredményező angol U-koncepció.

2019.03.10 14:36:25

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Manchester United sorozatban kilenc idegenbeli siker után talált legyőzőre.

2019.03.02 13:16:50

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Ramsey szép góljára egy leshelyzet után befújt tizenegyesből felelt Kane, majd jött a dráma.

2019.02.28 23:08:02

Angol labdarúgás CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Amióta a labdarúgás egyéni sportág lett, a futballisták pontosan tudják, hogy hozzájuk hasonlóan az edző is csak egy a versenyzők közül.