Angol Ligakupa: a Man. City 11-esekkel ejtette ki a Leicestert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.18. 22:53
null
Nagy visszatérők a Manchester Citynél (Fotó: AFP)
Elsőként a Manchester City és a harmadosztályú Burton jutott a legjobb négy közé az angol Ligakupában: a Premier League címvédője tizenegyesekkel búcsúztatta a Leicester Cityt, míg utóbbi a korábbi ferencvárosi Muhamed Besiccsel felálló Middlesbrough otthonából távozott győztesen.

Az Arsenal–Tottenham derbi mellett talán a Leicester City–Manchester City összecsapás emelkedett ki az angol Ligakupa negyeddöntőjéből. A két menedzser, Claude Puel és Pep Guardiola egyaránt tartalékos összeállításban küldte pályára csapatát, a hazaiaknál Jamie Vardy például a keretbe sem került be, míg a túloldalon Leroy Sané járt így – ott volt ellenben a kezdőben a sérüléséből felépülő Kevin De Bruyne és Sergio Agüero.

Előbbi villanásának köszönhetően a vendégek szerezték meg a vezetést, De Bruyne remek csellel hozta magát lövőhelyzetbe, majd nagy erővel a rövid sarokba küldte a labdát (0–1). A Manchester City a legutóbbi két alkalommal, amikor összekerült a Leicesterrel a Ligakupában, egyaránt megnyerte a sorozatot.

Hogy most ne legyen ilyen könnyű dolga Guardiola együttesének, arról Marc Albrighton tett: az angol középpályás Wilfred Ndidi pazar ívelése után hasonlóan remek mozdulattal lőtt kapásból Arijanet Muric kapujába (1–1).

Újabb gól már nem született, így jöhettek a tizenegyesek, s bár Raheem Sterling fölé panenkázta a saját büntetőjét – Danny Ward szó szerint kiröhögte az angolt –, a hazaiaknál csak Harry Maguire talált a kapuba, így a Manchester City lépett tovább az elődöntőbe.

A Middlesbrough-t legyőző Burton fennállása során először jutott a legjobb négy közé a sorozatban.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Leicester City–Manchester City 1–1
(Albrighton 73., ill. De Bruyne 14.) 11-esekkel 1–3
Middlesbrough (II.)–Burton (III.) 0–1 (Hesketh 48.)
Szerda
20.45: Arsenal–Tottenham Hotspur (Tv: Digi Sport1)
20.45: Chelsea–AFC Bournemouth (Tv: Digi Sport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik